Megszerezheti-e az USA Grönlandot a nemzetközi jog alapján?
Az elmúlt években újra és újra előtérbe kerültek az Amerikai Egyesült Államok területszerzési ambíciói Grönland kapcsán. Ez európai kontinensen és az Arktisz térségében jelentős aggodalmat kiváltó elnöki nyilatkozatok komolyságát egyre nehezebb megkérdőjelezni, különösen az USA idei venezuelai és iráni katonai műveletei fényében. A jelenleg Dániához tartozó, óriási területű sziget megszerzése látszólag látványos siker lehetne Amerika számára, azonban szinte biztosan szétzilálná az euroatlanti szövetségi rendszert. Ebben a helyzetben érdemes megnézni, milyen érvekre hivatkozik az amerikai fél és vajon ezek mennyiben tekinthető jogszerűnek a nemzetközi jog alapján.
Kép: Grönland térképe. Forrás: Arctic Council
A Trump adminisztráció 2019-ben, majd 2025 óta többször is kinyilvánította azon szándékát, hogy megszerezze Grönland szigetét. Az előnyök egyértelműek: látványos területi gyarapodás, ásványkincsek és egyéb erőforrások feletti rendelkezés, könnyebb hozzáférés az Északi Sark térségéhez és egy jóval nagyobb biztonsági zóna kialakítása egy esetleges, északról jövő támadás esetén. Ugyanakkor Grönland jelenleg egy NATO-szövetséges, Dánia része, amelynek esze ágában sincs átadni vagy eladni a szigetet. Sokan megkérdőjelezik az amerikai szándék komolyságát, azonban a diplomáciai és katonai reakciók magukért beszélnek. Az egyes amerikai szándéknyilatkozatok után európai vezetők indultak útnak Washingtonba lebeszélni az amerikai elnököt területszerzési szándékairól, Mark Rutte NATO főtitkár pedig teljes erőbedobással, meggyőzéssel vegyes meghunyászkodással igyekezett megváltoztatni az elnöki elhatározást. Ennél is beszédesebb, hogy a leghevesebb területszerzési ambíciók megnyilvánulása után 12 európai ország tartott közös hadgyakorlatot Grönlandon, míg Dánia bejelentette az eddig legnagyobb haderőfejlesztési programját, valamint csapatokat, élelmiszert, vér- és hadianyag tartalékokat telepített nagy mennyiségben a szigetre.
Felmerül ugyanakkor a kérdés: amennyiben az USA eltántoríthatatlan céljától, úgy rendelkezésére áll-e egy jogszerű ösvény a jelenleg hatály nemzetközi jogi normák alapján? A területszerzés jogcímei közül több egyértelműen nem alkalmazható jelen helyzetben (pl. elbirtoklás). Az amerikai történelem alapján a legkézenfekvőbb jogcím az átruházás (cessio) lenne. Az Egyesült Államok ugyanis így szerezte meg többek között a Mississippi folyótól nyugatra fekvő Louisiana terület Franciaországtól 1803-ban, valamint Alaszkát Oroszországtól 1867-ben. A XIX. században működő módszerekkel szemben azonban ma már nem lehet lakott területet az ott élő emberek „feje fölött” adni-venni, ugyanis az ott élőket megilleti az önrendelkezési jog. Grönland lakossága az elmúlt évtizedekben kinyilatkoztatta önrendelkezésre vonatkozó igényét, Dánia pedig részleges önigazgatást biztosított a sziget és lakói számára 2009-ben. A teljes elszakadás azonban egy politikailag igen érzékeny téma és a grönlandiak között sincs egyetértés abban, hogy ez lenne a legjobb megoldás számukra.
Egy esetleges elszakadás (kiválás) ugyanakkor lehetőségeket is tartogat az USA számára. Ugyanis, ha Grönland kiválik Dániából és utána népszavazással úgy döntenek, csatlakoznak az USA-hoz (cessio plebiscitum), az a nemzetközi jog alapján jogszerű területszerzésnek számítana (lásd Sopron mint leghűségesebb város esetét 1921-ből). Ha a Dániától való elszakadás terén nincs is közös álláspont a grönlandiak között, abban a közelmúlt közvélemény-kutatásai alapján 85%-uk egyetért, hogy nem akarnak az USA-hoz tartozni. Amerikai diplomaták érzékelve az ellenállást, más megközelítést kezdtek alkalmazni: fejenként 10-100 000 dollárt ajánlva bírnák rá a sziget lakosságát az Amerikához való csatlakozásra. Ennek megítélése nemzetközi jogászok között is eltér. A többség véleménye szerint ez nem más, mint az előnyök hangsúlyozása, így nem esne más megítélés alá, mint amikor a NATO vagy az EU előnyök ígéretével hangolja maga irányába a közhangulatot a csatlakozási tárgyalások alatt. A kisebbségi álláspont szerint (és jelen bejegyzés szerzője is ezt a tábort erősíti) viszont ez nem volna más, mint megvesztegetés olyan mértékben, amelyet II. Philipposz görög poliszokban történt ezüstszórása óta ritkán láthatott a világ. A helyzetet bonyolítja, hogy ha a megvesztegetés-megközelítést fogadjuk el, az ennek következtében létrejött nemzetközi szerződés – egy esetleges Grönland–USA közötti beolvadási megállapodás esetében – relatív érvénytelenséget eredményezne. Persze a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969-es Bécsi Egyezmény alapján erre csak a szerződésben részes felek hivatkozhatnak, azonban ez értelemszerűen egyiküknek sem állna érdekében.
Ha Grönland lakossága a függetlenség után úgy döntene, akár a beígért anyagi előnyök miatt, akár más okból úgy döntene, az USA részese kíván lenni, az felvet még egy problémát, mégpedig az erőszakkal való fenyegetés kérdését. Ennek oka Trump elnök azon kijelentéseire vezethető vissza, amelyek szerint az Egyesült Államok „így is, úgy is” megszerzi Grönlandot, amelyek egy nem túl burkolt fenyegetést jelentenek az állam – jelenleg Dánia – területi épsége és szuverenitása ellen. Márpedig minden ilyen magatartás az ENSZ Alapokmány 1945-ös elfogadása óta jogellenes, sőt a kógens, vagyis feltétlen alkalmazást igénylő normába ütközik. Ezért egy erőszakkal való fenyegetés révén létrejött szerződés semmis lenne, vagyis egyre valószínűbb, hogy az Egyesült Államok múltbéli kijelentései már el is varrták annak lehetőségét, hogy az USA jogszerűen megszerezze Grönland területét.
A harmadik opció a fegyveres erővel való területszerzés. Ez is tilalmazott az ENSZ 1945-ös Alapokmánya alapján, az USA azonban egy rendkívül tágan értelmezett önvédelmi helyzetre hivatkozik, mint az erőszak tilalma alóli kivételre. Ezzel csupán két probléma van. Egyrészt az önvédelemhez vagy már meg kellett történnie a fegyveres támadásnak vagy az biztosan a küszöbön áll. Egy példával illusztrálva, ha 2022. február 22-23. körül Ukrajna megelőző csapást mért volna Oroszország határ menti erőire és egyes területeket ideiglenesen megszállt volna a határ orosz oldalán, az a nemzetközi jog alapján jogszerűnek számított volna. Ezt a gondolatmenetet átültetve az USA jelenlegi helyzetére elképzelhetetlen és minden realitást nélkülöz, hogy Dánia fegyveres támadásra készülne az Egyesült Államok ellen. Az USA nem is erre hivatkozik, hanem egy esetleges Kína vagy Oroszország részéről érkező támadást hoz fel érvként. A bizonytalan, jövőbeli támadás azonban nem elég az önvédelemre való hivatkozásra, különösen, mivel Amerika már így is több katonai létesítménnyel rendelkezik a szigeten és nem látszódik, mennyiben jelentene több vagy nagyobb fokú védelmet a tényleges ellenőrzés Grönland felett. A legfontosabb érv maradt a végére, vagyis még ha egy küszöbön álló támadásról is lenne szó, az önvédelem során megvalósított fegyveres ellencsapás nem vezethet területszerzéshez. Még a megszállás is csupán ideiglenes lehet és a fegyveres támadás elhárításáig tartható csak fenn.
A fentiek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az USA erőszak alkalmazása által semmiképp nem szerezheti meg Grönlandot. A terület átruházása Dánia részéről immár jogszerűen lehetetlen az ott élők önrendelkezési joga miatt. Végül a függetlenné vált Grönland lakosainak lekenyerezése tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, azonban ennek jogszerűségét minimum kétségessé tették, vagy egyenesen ki is zárták az USA fegyveres erő kilátásba helyező kijelentései. Bármelyik opciót is választaná az USA, az hatalmas megrázkódtatást jelentene az euroatlanti szövetségi rendszer számára, egy olyan érték-alapú és katonai szövetség számára, amely a nemzetközi béke és biztonság egyik legfontosabb letéteményese mind Európában mind Észak-Amerikában.
Nyitókép forrása: Steve_Allen / depositphotos.com
