Amikor 2013 márciusában három külügyminiszter, a liberális Guido Westerwelle német, a szocialista Frans Timmermans holland, valamint a szintén szocialista Erkki Tuomioja finn – hozzájuk csatlakozott Villy Sovndal dán – külügyminiszter José Manuel Barroso akkori bizottsági elnökhöz intézett levelében egy jogállamisági mechanizmus létesítését indítványozta, valószínűleg tudták, hogy ezzel az európai integrációt új utakra is léptetik. A Lisszaboni Szerződés óta létezett ugyanis szankciós rendszer az Európai Unió alapértékeit rendszerszinten megszegő tagállamokkal szemben, ezt, a 7. cikk szerinti eljárás néven ismert fegyelmező rendszert csak a legvégső esetben lehetett bevetni.
A kezdeményezés célja kifejezetten az volt, hogy a jogállamiságra nézve esetleg kedvezőtlen tagállami fejleményeket folyamatosan, a történésekkel egyidőben lehessen figyelemmel követni. A mechanizmus révén a kezdeményezők reményei szerint olyan átfogó képet kaphatunk, amely további ösztönzőt jelenthet az uniós intézmények és a tagállami kormányok számára egyaránt a jogállamiság erősítése érdekében megteendő lépések végrehajtására.
A jogállamisági konzultációsorozat igazán 2020-tól várt jelentőssé, amikor a tagállamok – a Bizottsággal szemben korábban az ügyben érzett bizalmatlanságukat legyőzve – elfogadták a Bizottság javaslatát az éves jogállami jelentések elkészítésére. Az első ilyen jelentés 2020 szeptemberére készült el, és a dokumentum, valamint az annak publikációját követő párbeszéd, noha sok vihart kavart, összességében mégis fajsúlyosabbá tette a kérdés megjelenítését az európai belpolitikában.
A Bizottság által készített, immáron hetedik jogállamisági jelentés előtt is természetesen felélénkült a vita a jelentés és a párbeszéd eredményességéről. Az Európai Unió tagállami jogvédő szervezeteinek hálózatát alkotó Európai Szabadságjogi Unió (Liberties) évről-évre több pontban sorolja azokat a gyengeségeket, amelyek megakadályozzák a jogállamisági értékek érvényesülésének hanyatlását. Ezek közül talán leggyakrabban emlegetett pont a jelentés úgynevezett „puha” jogi jellege, ami azt jelenti, hogy a Bizottság által publikált jogsértések jövőbeni megakadályozására semmilyen szankciórendszer nem áll rendelkezésre.
Az évente megjelenő jelentés és a hozzá kötődő nemzeti konzultáció ebből adódóan nem tudja betölteni azt a feladatot, amit a jogvédők szánnak neki. Ugyancsak frusztrációt okoz a harcosabb jogvédők számára a Bizottság túl finomnak és túl diplomatikusnak tartott nyelvezete, amellyel nem gyakorolnak elég nyomást a jogállamisági normákat sértő kormányokra, hogy változtassanak politikájukon.
Mindezek a kritikák az idén tavasszal megjelent éves Liberties-jelentésben – ez a dokumentum képezi aztán hagyományosan a Bizottság jelentésének alapját – is szerepelnek. A Liberties megállapítása szerint 2025-ben általánosan megfigyelhető folyamat volt a jogállamiság gyengülése az Európai Unió tagállamaiban, de különösen kitűnik romboló tevékenységével öt állam: Magyarország, amelyet a jogállamiság legagresszívebb rombolójaként nevesít, valamint Bulgária, Horvátország, Olaszország és Szlovákia.
Az Általános Ügyek Tanács július 14-i ülése foglalkozott a jogállamisági párbeszéddel. Az elfogadott tanácsi következtetés ismét hitet tett az éves jogállamisági párbeszédsorozat mellett. Ugyanakkor felvetette, hogy gyorsabb körökben szervezzék az éves jogállami párbeszédet, amelynek keretében évente az eddigieknél több tagállamra kerülne sor.
Összességében az Általános Ügyek Tanácsának keddi ülése a megnyugtatónak szánt közhelyein túl új fordulatot nem hozott a jogállamisági értékelési rendszer történetében.
Nyitókép forrása: depositphotos.com
