Az elmúlt napokban emlékeztünk meg annak a népszavazásnak a tízéves évfordulójáról, amelyen az Egyesült Királyság polgárai végül az Európai Unióból való távozás mellett döntöttek. Az azóta eltelt évtized rendkívül turbulensre sikerült a brit belpolitikában. Az Egyesült Királyság – történelmileg példátlan módon – elfogyasztott eddig hat miniszterelnököt. A Brexit okozta belpolitikai felfordulás méretét mutatja az is, hogy úgy tűnik, az Európában legstabilabbnak hitt brit pártrendszer is átalakul. Ma már az egykor duopóliumot alkotó konzervatívok és munkáspártiak politikai léte a tét a küzdelmekben.
Nem volt egyszerűbb ez a tíz év az európai belpolitikában sem. Bár újabb tagállamok nem követték az Egyesült Királyság példáját, ám azóta is érezhető az európai integráció küldetéstudatának megrendülése, az uniós intézmények elbizonytalanodása, és az euroszkeptikus erők támogatottságának növekedése.
A Brexit legérzékenyebb kérdései közé tartozott az Egyesült Királyság jövőbeni geopolitikai együttműködése az Európai Unióval. A kérdés különösen élessé vált 2022 februárjától, hiszen az orosz–ukrán háború jelentősen növelte az Európai Unióval határos területek geopolitikai jelentőségét. Az Egyesült Királyság európai atomhatalomként és az Egyesült Államok első számú európai szövetségeseként érthetően az egyik legfontosabb partnerré vált az Európai Unió számára.
Még aktuálisabbá vált a kapcsolatfelvételi szándék Donald Trump újbóli elnökké választásával. Míg az Egyesült Királyság az Európai Unióval együtt határozottan Ukrajna mögött sorakozott fel, addig az Amerikai Egyesült Államok – szakítva az addigi, feltétel nélküli Ukrajnát támogató politikájával – sokkal kritikusabb lett az oroszok által megtámadott ország vezetői felé, ez a szkepszis pedig hamarosan kiterjedt az Európai Unióval fenntartott kapcsolatokra is.
Ezek a fejlemények szinte törvényszerűvé tették, hogy az egymás szomszédságában élő geopolitikai játékosok rendezzék a közelmúlt sérelmeit és partnerségre lépjenek. Rövid időn belül két olyan szövetség is kialakult, amely szinte azonos tagsággal és céllal rendelkezik, ám nemcsak ez, hanem az is összeköti őket, hogy mindkét szövetség kihagyja az uniós intézményeket, sőt az egész Európai Uniót is, annak ellenére, hogy jórészt uniós tagállamok alkotják.
Először 2024 novemberében az Ötök Európai Csoportja (European Group of Five – E5) jött létre. Ennek tagjai az Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Németország és Olaszország. Az öt ország Európa legnagyobb hadseregeivel és legnagyobb védelmi költségvetéseivel rendelkező hatalmai, amelyek együttműködésüket az amerikai fegyverkezési sürgetésekre válaszul hozták létre. A másik, majdnem azonos tagsággal rendelkező szövetség a három hónappal később, 2025 februárjában megalakuló Weimar+. Amint arra a neve is utal, ez már egy korábban is létezett európai együttműködést, az úgynevezett Weimari Háromszöget bővítette ki, amelynek eredeti tagjai Franciaország, Lengyelország és Németország voltak. A Weimar+ formáció az Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország csatlakozásával jött létre.
Mind a két kooperáció alapvető célja az orosz–ukrán háború következtében előállt biztonság- és védelmi politikai helyzet kezelése. A cél és a résztvevői kör hasonlósága ellenére fontos különbség mégis, hogy a Weimar+ a külügyminiszteri találkozóira meghívja az Európai Unió Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselőjét is. Ezen különbség ellenére is azt mondhatjuk, hogy Európa új biztonságpolitikai struktúrája inkább az alternatívák mentén, az Európai Unió alakító közreműködése nélkül látszik alakulni. Mintha a kétszáz évvel ezelőtti minták élednének újjá az európai biztonságpolitikában: a Bécsi Kongresszus, a Szent Szövetség és az Európai Koncert révén.
Nyitókép: Rlevente / Wikipédia




