Az Egyesült Királyságban tíz évvel ezelőtt, 2016. június 23-án tartották meg az Európai Unióból való kilépésről szóló népszavazást. A Brexit néven elhíresült referendum jelentős belpolitikai következményekkel járt. Történeti összefoglaló.
Előzmények
David Cameron, az akkori konzervatív párti miniszterelnök 2013-ban hirdette meg, hogy a brit kormány 2017 végéig népszavazást tart az EU-tagságról. A referendum előzményeként tekintett, híres bloombergi-beszédében a kormányfő az eurózóna válságáról és Európa hanyatló versenyképességéről így nyilatkozott: „Ha nem kezeljük ezeket a kihívásokat, fennáll a veszélye, hogy Európa kudarcot vall, a brit emberek pedig a kilépés felé sodródnak.” David Cameron akkor még úgy fogalmazott, hogy nem a kilépés a cél, hanem az EU mélyreható reformja. Beszélt egyebek mellett az integrációról, a méltányosságról, majd kijelentette, hogy Nagy-Britanniának Európában kell maradnia, de új feltételekkel. Mint fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy Nagy-Britannia nemzeti érdekeit egy rugalmasabb, alkalmazkodóbb és nyitottabb Európai Unió szolgálja a legjobban.”
Érdekesség, hogy már korábban is tartottak az EU-tagságról szóló népszavazást az Egyesült Királyságban: két évvel a belépésük után, 1975-ben a szavazók 67,2 százaléka kiállt a tagság mellett. Viszont 2016. június 23-án már 51,9 százalékos többségbe kerültek a kilépésre voksolók. A Brexit mellett érvelők fő üzenetei közé tartozott a brit szuverenitás visszaszerzése, a bevándorlás szigorúbb ellenőrzése és az az ígéret, hogy az EU-tagságra fordított összegeket inkább a hazai közszolgáltatásokra (egészségügy) lehet fordítani. A bennmaradást pártolók ezzel szemben elsősorban a gazdasági kockázatokra és a közös piac előnyeire hívták fel a figyelmet. A referendum után hosszas tárgyalások és többszöri halasztás követően, végül az Egyesült Királyság 2020. január 31-én hivatalosan is kilépett az Európai Unióból.
Súlyos politikai következmények
A Brexit jelentősen átalakította a brit belpolitikát is. David Cameron már a referendum másnapján lemondott. Utódai közül egyik sem tudott hosszú távon stabil kormányzást biztosítani: idő előtt távozott Theresa May, majd Boris Johnson, akit később Liz Truss követett. Utódja, Rishi Sunak sem tudta megállítani a toryk hanyatlását: a 2024-es parlamenti választáson a Keir Starmer vezette Munkáspárt aratott győzelmet. Viszont neki sem adatott sok hivatali idő, két évvel később, éppen a Brexit-népszavazás tizedik évfordulójának előestéjén jelentette be lemondását.
Tíz év után mit gondolnak a britek?
A Brexit tízéves évfordulóján, a sajtóban megjelent elemzések szerint a brit társadalomban ma is megosztó kérdés az EU-ból való kilépés. A The Guardian külön lapszámot szentelt az évfordulóra, amelyet Britain’s Lost Decade („Britannia elvesztegetett évtizede”) címmel jellemzett. A lap szerint az elmúlt tíz évet politikai instabilitás, lassú gazdasági növekedés és tartós társadalmi megosztottság jellemezte és a Brexit továbbra is meghatározó törésvonal a brit politikában. A gazdasági értékelések árnyaltabb képet mutatnak: a kilépés ellenzőinek jóslata a gazdasági összeomlásról ugyan nem következett be, ugyanakkor a kilépéspártiak által ígért látványos fellendülés sem valósult meg.
A Financial Times által idézett közgazdasági elemzések szerint a Brexit hosszú távon visszafogta a brit gazdasági növekedést, a beruházásokat és a külkereskedelmet. Sokan visszatérnének az EU keretei közé: a tízéves évforduló előtt Londonban több ezren vonultak utcára az Európai Unióhoz való újbóli közeledést sürgetve. A demonstrálók jelmondata – „We Want Our Star Back” („Akarjuk vissza a csillagunkat”) – arra utalt, hogy Nagy-Britannia ismét helyet szeretne kapni az EU zászlóján lévő csillagok között. Ugyanakkor a brit politika láthatóan nem készül az Európai Unióhoz való újbóli csatlakozásra.
Nyitókép forrása: melis82 / depositphotos.com


