Az Európai Unió kénytelen szembenézni a gazdasági realitásokkal és nyitni akár az autoriter rezsimek felé is.
Sabine Weyand, a Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának vezetője február végén kissé meglepő kijelentést tett, amely szerint az EU nem csupán a hasonló gondolkodású országokkal kell, hogy szoros kereskedelmi kapcsolatot kialakítson. A főigazgató szerint nemcsak a biztonságpolitika, hanem a kereskedelempolitika is fordulóponton ment át nemrégiben.
Úgy tűnik, az Európai Bizottság felismerte, hogy hosszú távon a liberális demokráciák száma és gazdasági ereje sem növekedik olyan mértékben, mint ahogy azt korábban a vágyvezérelt gondolkodás diktálta – széles körökben. Úgy fogalmazott, hogy a „Nyugat a többiekkel szemben áll”, valamint „a liberális demokráciák klubja túl kicsi” – ez pedig egyszerűen nem elegendő kereskedelmi partner.
Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek, valamint a Covid-járvány alatt egyértelművé váló ellátási láncok sérülékenysége és széttöredezettsége, illetve a jelenlegi rendkívül magas infláció és gazdasági lassulás rávilágított az EU valódi globális helyzetére. Pontosabban, arra, hogy az Európai Unió morális erejében rejlő vonzerő elégtelen a jelenlegi nemzetközi erőviszonyok között. Egyelőre a főigazgató asszony azonban csak olyan országokkal való szabadkereskedelmi megállapodásokat említett, mint Chile, Mexikó, Ausztrália, valamint a Mercosur-blokk (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay).
A kijelentés azonban jelentőségteljes. Azt sejteti, hogy az EU kénytelen lesz nyitni olyan országok felé is, amelyek politikai vezetésével nem ért egyet, és a kereskedelmi megállapodás érdekében a saját politikai feltételrendszereit kénytelen lesz rugalmasabbá tenni. Vagyis, az elmúlt időszak megcáfolta azt a feltételezést, hogy az Európai Unió képes a külkapcsolatainak alakítása során az uniós értékeket érvényesíteni és terjeszteni. Úgy tűnik, a normatív hatalom nem elegendő ebben a versenykörnyezetben, és az EU kénytelen az ideológia területéről a reálpolitika talajára lépni.
Ez mindenképpen üdvözlendő változás, ám felmerül a kérdés, hogy milyen irányban haladnak majd a tárgyalások olyan országokkal, ahol az európai normáktól eltérőek a munkavállalók jogai vagy a környezetvédelem szabályai. Gondolhatunk itt például Indiára, amelynek aktív munkaerő piacán több mint ötszáz millió egyén van, ami számosabb, mint az Unió teljes népessége. Egyelőre nem tudni, hogy a gazdasági megfontolások milyen mértékben fogják fellazítani azokat a szabályokat, amelyeket az EU partnereivel szemben a demokrácia vagy a jogállamiság területén támaszt.
A von der Leyen által vezetett geopolitikai Bizottság várhatóan megfontolja saját vezérelveit és feltételezhető, hogy az EU előbb-utóbb ezek mentén fog döntéseket hozni. Reménykedjünk, hogy a kevésbé ideológiai indíttatású, sokkal inkább reálpolitikai elveket nem csupán a külpolitikájában tervezi használni az EU. Üdvözlendő lenne, ha a tagállamaival való kapcsolatait is kevésbé hatná át az ideológia, hanem az is visszatérne a korábbi megfontolt és józan gazdasági és politikai alapokhoz.
