Megjelent az új uniós vámrendelet, amely alapjaiban újítja meg az európai gazdasági integráció egyik pillérét jelentő vámügyi együttműködést.
Az Európai Unió néhai elődje, az Európai Gazdasági Közösség 1957-es megalapításakor ambiciózus célt tűzött maga elé: tíz éven belül meg kell valósítani a vámuniót az alapító tagállamok között, mégpedig akként, hogy a tagállamok kifelé, harmadik országok felé közös külső vámhatárt alkalmaznak, míg befelé, egymás irányába teljesen eltörölnek minden ilyen kereskedelmi akadályt. A célkitűzés, mint azt ma már tudjuk, hatalmas sikerrel járt. Amihez, tegyük hozzá, szükséges volt nem egyszer az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenysége is (ld. a méltán híres Van Gend en Loos ügyet). Úgy is fogalmazhatunk, hogy vámpolitikai téren, igen szerencsés módon, egyszerre volt jelen a nagy- és szakpolitikai akarat, valamint a jogi-technokratikus eszköztár, amely lehetővé tette ennek a területnek a szerves fejlődését, már az európai együttműködés korai szakaszában. Mint közismert, ha az Unió külső vámhatárát jogszerűen átlépi egy termék, onnantól kezdve az szabadon áramlik a közösség egész területén, bármiféle további pénzügyi vagy adminisztratív korlátozástól mentes módon. Következésképpen a rendszer éppen olyan erős vagy gyenge, milyen annak legsebezhetőbb pontja (locus minoris resistentiae).
Noha ez a „pillér” a kezdetektől szilárdan áll, sőt versenyképességi és gazdaságfejlesztési szempontból nélkülözhetetlen, idővel természetszerűleg szükségessé válik a szabályok reformja. Most is egy ilyen reformnak lehetünk tanúi. A közösségi vámpolitika fejlődése szempontjából több nagy korszak is elkülöníthető: elsőként említendő természetesen a vámunió létrejötte, s a korszakhatár így 1968. Ezt követte az operatív szintű együttműködés összecsiszolása – itt már természetesen „nehezítve” a gazdasági közösség párhuzamos bővítésével. Ennek a korszaknak fémjele az egységes vámokmány bevezetése (1988-ban), amely kiváltotta a korábbi, egymástól eltérő nemzeti okmányokat, illetve 1992-ben az egységes vámkódex bevezetése, amely egybefoglalta a korábbi számtalan másodlagos jogalkotási aktust. Az európai vámügyi együttműködés harmadik, nagy korszaka azt ezt követő bő húsz év volt, annak részeként a Modernizált Vámkódex, illetve az Uniós Vámkódex (UCC) csatarendbe állításával. E vámkódexek már a digitalizáció alapjain álltak, azonban a huszonhét tagállam huszonhét különböző informatikai rendszerrel operált, ami ismét szükségessé tette egy átfogó reformot a modern kor igényeinek való megfelelés érdekében. A Bizottság három évvel ezelőtt, 2023-ben határozott az átfogó reformcsomagról, amelynek jogalkotási eljárása mostanra zárult le.
Az Hivatalos Lapban megjelent, az „Uniós Vámkódexnek és az Európai Unió Vámhatóságának a létrehozásáról, valamint a 952/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről” szóló 2026/2108/EU rendeletre hárul a feladat, hogy a következő időszakban a vámügyi együttműködés terén szükséges előrelépést véghez vigye. A jogszabály egy „jobb, intelligensebb és egyszerűbb vámrendszert” ígér és elsősorban a nemzetközi kereskedelem (kiemelt figyelemmel a távol-keleti értékesítési rendszerek, a növekvő kereskedelmi volumen és az egyre összetettebbé váló ellátási láncok) kihívásaira kíván uniós szinten és eszköztárral reagálni. A rendelet mindenekelőtt létrehoz egy Új Uniós Vámkódexet, amely modernizálja a vámeljárásokat és igyekszik csökkenteni a vámbürokráciát. Az uniós jogalkotó szándékai szerint a vámhatóságok szerepe a jövőben meghaladja a szűk értelemben vett vámpolitikai előírások végrehajtását és a ki fog terjedni bizonyos más uniós előírások érvényesítésére is, mint pl. környezetvédelmi vagy termékbiztonsági standardok, illetve IP jogok érvényesítése.
Szervezeti-intézményi oldalon változás, hogy a franciaországi Lille-ben szeptember 20-ával létrejött az uniós vámhatóság (European Union Customs Authority, EUCA), amely nem lép ugyan a tagállami vámhatóságok helyébe, de más szakpolitikai területeken már látott modellhez hasonlóan (pl. az energetikában), szoros koordinációt hivatott azok között megvalósítani, különös figyelemmel a külső vámhatárokon megjelenő fenyegetésekre történő közös, határozott fellépést. Az EUCA emellett létre fog hozni egy uniós szintű vámügyi adatközpontot, amely idővel ki kell, hogy váltsa a tagállami informatikai rendszereket. Ez az adatközpont a tervek szerint mintegy két éven belül lesz teljesen működőképes és elérhető az e-kereskedelem mint első elem számára. Más kereskedelmi tevékenységek és folyamatok számára 2031-től lesz felhasználható. A várakozások szerint mindennek révén jelentős redundanciát és ekként költséget lehet majd megtakarítani. Ez a megtakarítás szükséges is lesz, mert az elgondolások szerint az új hatóság közel 300 fővel fog működni, amely várhatóan jelentős többletkiadást eredményez majd.
A rendelet legfontosabb újításai a vámüggyel kapcsolatos anyagi és eljárásjogi szabályok. Első helyen említendő, hogy az EU idén július 1-jétől (egyelőre) kétéves, határozott időtartamra a harmadik országokból behozott, kis értékű termékekre egy 3 euró összegű vámot vezetett be. Ez azt is jelenti, hogy hatályon kívül helyezik a korábbi, 150 eurós (de minimis) szabályt, amely értékhatár alatt az import vámmentességet élvezett. A várakozások szerint ezt az ideiglenes vámot állandó, rendes vámok fogják követni. Paradigmaváltás-szerű újítása a rendeletnek, hogy a vámjogi felelősséget mostantól az uniós jog az ún. „távértékesítő importőrre” („deemed importer”/”importer for distance sales”) hárítja a harmadik országokból online platformon keresztül történő értékesítés eseteiben. Az új szabályok szerint az ilyen értékesítés eseteiben a távértékesítő importőr feladata lesz a vám beszedése és annak az uniós szervek felé való bevallása és megfizetése.
A most hatályba lépett rendelet ezen ideiglenes vámok mellé egy uniós szinten egységes ún. „kezelési díjat” is bevezet. Ennek indoka, hogy a rendkívül nagy tömegben érkező, de darabonként kis értékű áru vámkezelése jelentős költségtöbbletet okoz. Ennek a kezelési díjnak a pontos összegét a Bizottság fogja meghatározni, ún. felhatalmazáson alapuló jogi aktusban, s várhatóan ez év novemberétől lesz alkalmazandó. Jól látható, hogy bár a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elméletileg csak technikai-végrehajtási szabályok megállapítására jogosítja fel a Bizottságot (EUMSZ 290. cikk), a valóságban ezek a szabályok, ti. mennyibe kerül egy-egy termék importja harmadik országból, jelentik éppen a lényeget, amelyek révén az Európai Bizottság komoly kereskedelemszabályozó („trade diversion”) hatáskörrel bír.
Nyitókép forrása: egubisch / depositphotos.com



