Az 1992-es maastrichti szerződésben meghatározott úgynevezett konvergenciakritériumok az elmúlt három évtizedben az EU-tagállamok költségvetési politikáinak egyik vastörvénye volt. Hasonlóképpen az Európai Bizottság is – noha némi kivételezés azért érezhető volt eljárásában – szigorúan figyelte és értékelte évről-évre a kormányok teljesítményét. Így a maastrichti kritériumok összességében az euró és az egységes belső piac alaposzlopainak tekinthetők. Most azonban a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelése változást kényszerít ki. A kérdés csak az, hogy mindez az enyhítés vagy a szigorítás irányába löki-e el a tagállamok költségvetési politikáját. A kérdés eldőlte Magyarország számára sem lesz közömbös.
1993 novembere, a maastrichti szerződés hatályba lépése óta minden Európai Unióval foglalkozó politikus, elemző, újságíró kívülről fújja az úgynevezett maastrichti – vagy konvergencia – kritériumokat: a legfeljebb három százalékos költségvetési hiány kötelezettségét, a bruttó államadósság maximum hatvan százalék lehet, vagy ha annál magasabb, akkor folyamatos csökkenést kell felmutatni, az infláció pedig legfeljebb 1,5 százalékkal haladhatja meg a három legalacsonyabb mutatóval rendelkező ország átlagát, valamint a hitelek kamatlába csak legfeljebb két százalékkal haladhatja meg a három legalacsonyabb kamatlábbal rendelkező ország átlagát.
Megszületésükkor, és azóta is a maastrichti kritériumok olyan feltételrendszerként léteznek, amelyek az euró és az európai egységes belső piac hitelességét szavatolják. Bár az elmúlt három évtized alatt komoly válságok veszélyeztették ezt a hitelességet, összességében a kritériumok mind a mai napig a gazdasági és pénzügyi unió orientációs pontjai. A görög, majd dél-európai euróválság már komoly hitelvesztést okozott, és biztosan nem erősítette a kritériumok érvényesítését szolgáló intézményrendszerbe vetett bizalmat, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke 2016 tavaszán egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Franciaország a mulasztásai miatt azért nem kerül szankciós mechanizmus alá, mert „Franciaország az Franciaország”.
A recsegő-ropogó rendszer sírásója aztán a koronavírus-járvány lett. A járvány okozta lezárások, és a kialakuló gazdasági és társadalmi következményeinek kezelésével foglalkozó kormányok egyszerűen nem tudtak egyidőben eleget tenni a fiskális szigor és a gazdasági élénkítés követelményeinek. Az Európai Bizottság, érzékelve a tagállamok felől érkező nyomást, 2020 márciusában – addig példátlan módon – felfüggesztette a költségvetési hiányra vonatkozó szabályok érvényesítését, amely felfüggesztés mind a mai napig tart. Sőt, Paolo Gentiloni gazdasági ügyekért felelős biztos idén nyáron már azt is kijelentette, hogy megítélése szerint nem lehetséges visszatérni a fiskális szabályok alkalmazásához, helyettük újakat kell kidolgozni.
Gentiloni nyilatkozatában egyértelműen állást is foglalt a szabályok enyhítése mellett. Szerinte a jövőben olyan szabályok kellenek, amelyek lehetővé teszik, hogy az államok több beruházást hajtsanak végre a digitális és a zöld átmenet területén, illetve szabadabb kezet kapjanak a közösségeket érő kihívások kezelésében.
Gentiloni tervét még a nyáron nyilvánosan is támogatásáról biztosította Franciaország, Olaszország és Spanyolország, amely országok kormányai egyetértettek a biztossal abban, hogy a koronavírus-járvány által okozott válság következményeit csak a rugalmasabb költségvetési szabályokkal lehet kezelni. A kialakuló vita viszonylag hamar felélesztette a többéves pénzügyi kerettervvel kapcsolatos 2020-as vita frontvonalait. A lazítást sürgető déliek mozgósították az ellentábort is.
Nyolc, a költségvetési politika szempontjából konzervatívnak tekinthető ország Ausztria szervezésében szeptember közepén közösen foglaltak állást a fiskális lazítás politikájával szemben. Ausztria, Csehország, Dánia, Finnország, Hollandia, Lettország, Svédország és Szlovákia egyértelművé tették, hogy szerintük az Európai Unióra leselkedő legnagyobb veszély nem a fiskális szabályok merevsége, hanem a rohamosan növekvő adósság, valamint a magas költségvetési hiány.
A vita ma is tart. Legutóbb november 9-én tárgyalták a pénzügyminiszterek a reformra vonatkozó terveket, ám a megoldás – legalábbis az elnökséget ellátó Szlovénia minisztere szerint – nincs kéznyújtásra. Az eredeti ütemezés szerint van még idő: a tagállamok és a Bizottság 2023-ra szeretnének döntést látni a fiskális szabályozás reformját illetően.
A vita Magyarország szempontjából sem közömbös. Az elmúlt tíz év költségvetési politikája alapján hazánk egyértelműen a fiskális konzervatív országok közé tartozik: az elmúlt évtizedben az alacsony költségvetési hiány és a csökkenő államadósság világos jelei a költségvetési szigornak. A reformról szóló vitában azonban Magyarország eddig még nem hallatta hangját és nem csatlakozott egyik csoporthoz sem. Talán éppen abból a megfontolásból adódóan, hogy ugyan a konzervatív táborba tartozunk, de a lazítás a mi gazdaságunknak sem ártana.
Kép: Euractiv
