Jeremy Bentham elmés mondása szerint kétféle ember van: az egyik, aki szerint kétféle ember van, a másik, aki szerint nem. Napjaink korszellemének egyszerűsített válaszai minden értékdilemmára két választ adnak, amelyek ellentétben állnak egymással. Az ember választ, így értékrendje vagy fekete vagy fehér. Vagy konzervatív vagy liberális. Vagy republikánus vagy demokrata. Vagy jó vagy rossz. Vagy teista vagy ateista. Korunk embere siet leszögezni értékidentitását: ő liberális vagy konzervatív. Esetenként mindkettőhöz sorolja magát, t.i. konzervatív liberális (sic!) (avagy liberális konzervatív). A költő szerint „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret” (József Attila). Vagy-vagy. Lent vagy fent, pozitív vagy negatív, férfi vagy nő, élet vagy halál. Tertium datur? Szabó Zsolt professzor elgondolkodtató írása szerint például az embernek döntenie kell a szabadság és a tekintély követése között, valamelyik táborhoz tartozni kell, senki sincs az ideológia (értsd: konzervatív vagy liberális) senkiföldjén: csak „ az individualizmus hamis látszata szerint mindenki egyedül a teljesség”.[1]
Van, aki mégis a teljességet keresi, és azt mondja „nincsen két világ, csak egy”. A „van és nincs ugyanaz”, „merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség”[2] (Weöres Sándor). Kérdés, hogy kényszerűen választanunk kell-e két világ között vagy a két világ egységben van bennünk? Kultúránk ősforrásai még tudták, hogy nincs bűnös vagy bűntelen, nincs jó vagy rossz, mindkettők vagyunk. A mértéket kell keresnünk „Méden agan” (Tarts mértéket!), üzente a Delphoi jósda. A kínai tao bölcselet szerint a két ellentét (jin és jang) között nem választani kell, hanem egységbe olvasztani azokat önmagunkban. A „két világ” elve emberi alkotás, a természet törvényeiben ugyanis nem kettős polaritás van, hanem komplex diverzitás. Jelen tudásunk szerint nem kettő, hanem négy fizikai erő (gravitáció, elektromágnesesség, gyenge kötés, erős kötés) együttesen rendezi be világunkat. A genomot (DNS) szintén négy nukleinsav építi fel. A természetben nincs jó vagy rossz, csak az egyszerre alkotó és pusztító evolúció van. Bölcs dolog tehát nem a dolgok színét és fonákját keresni, hanem a helyes mértéket, a heminát, valahol középen. Egyén a közösségben, progresszió a hagyományban, Isten bennem és én Istenben, szabadság a tekintély tiszteletére és tisztelet az egyén szabadságának. Lázadó konzervatív és keresztény liberális. A teljességet keressük és ne a részeket, az egységet és ne az ellentétet. Szép ideák! De lehetséges, hogy mégiscsak két ellentétes értékvilág van, s azon kívül a semmi? Meglehet, az ember által teremtett valóság, a nooszféra (Hankiss Elemér) úgy lett berendezve értékekkel és nyelvi konstrukciókkal, hogy azok folyton küzdjenek egymással? Fény és árnyék, rossz és jó. Az embervilág a túlélési küzdelemre lett kódolva, azaz valakinek nyernie, valakinek vesztenie kell. Mi vagy ők? Én vagy ő? Tertium non datur. Bentham jól mondta tehát, tényleg kétféle ember van: aki ezt érti, és aki nem.
[1] Szabó Zsolt: Szabadság vs. tekintély: liberalizmus vs. konzervativizmus? https://precedens.mandiner.hu/cikk/20201116_szabadsag_v_tekintely_liberalizmus_v_konzervativizmus#
[2] Weöres Sándor: A teljesség felé, Tericum, 2000.
