Ausztria – OECD – Világ
Molnár Katalin PhD
egyetemi docens, NKE RTK Rendészeti Magatartástudományi Tanszék
Klotz Péter PhD
egyetemi docens, NKE ÁNTK Emberi Erőforrás Tanszék
Zsolt Péter PhD
kutatási igazgató, Méltányosság Politikaelemző Központ
Ezúttal a Három ember podcastban nemzetközi vizekre eveztünk. Molnár Kata a Police Café mozgalma kapcsán két újabb fejleményről számolt be. Az egyik a 2023-as országos Roma Police Café sorozat üdvözlendő aktív folytatása, ami arról tanúskodik, hogy a helyi közösségek körében nagy igény van az efféle párbeszéden alapuló integritásépítésre. A másik pedig a módszer egy tematikus leágazásának lehetséges nemzetközi színtérre lépése. Közelebbről a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya által rendezett ún. Integritás Caféról van szó, amely március végén Bécsben, az osztrák belügyminisztérium hasonló szervezeténél mutatkozhatott be. A prezentáció felkeltette az osztrák fél érdeklődését a magyarországi integritás tanácsadói rendszerhez hasonlóan működő ottani hálózat tagjainak módszertani képzése iránt.
Klotz Péter a nemzetközi korrupció megelőzésével kapcsolatos tapasztalatairól beszélt. Ennek aktualitása, hogy hazánk az OECD tagjaként vállalta, hogy intézkedéseket tesz a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése ellen, ezáltal is támogatva a hazai vállalkozások versenyképességét. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával bárki számára elérhető online tananyag készült, amelyet a gyakorlati alkalmazást segítő útmutató és iratminták egészítenek ki. A tananyag fejlesztése és a hozzá kapcsolódó kommunikációs kampány lehetőséget biztosít a korrupciómegelőzés szervezeti és vállalati megoldásainak megismertetésére is.
Zsolt Péter a Kolping szervezetnél tartott integritás tréninget. Ez a szervezet egy keresztény globális hálózat. Olyan célokat tűz maga elé, ami a legrászorultabb közösségek életén javít. Legyen az vízellátás, energetikai probléma, vagy oktatás. Szerencsére nálunk a szegénység kevésbé az előző kettőről szól – bár ilyen jellegű szervezetet is ismerünk pl. a Habitat for Humanity-t, ami a legszegényebbek lakhatási problémáival dolgozik. A keresztény szervezetet Kolping Adolf kölni egyházmegyés katolikus pap indította el a XIX. század közepén. Hazai neve Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ). 2007-ben jött Magyarországra és nálunk oktatási és szociális intézményeket tart fenn. A Katolikus Egyház felügyeli a működését. A podcastban Zsolt Péter arról beszél, milyen funkciókat tud ellátni egy ilyen hálózatban az integritás menedzsment.