Félrevezető axiómák és káros jogszabályok – e címmel folytatódott az a beszélgetéssorozat, amelyben a Nemzeti Pénz című könyv kapcsán vitatnak meg makrogazdasági kérdéseket a kötet készítői.
Az eseménysorozat harmadik alkalmára március 25-én került sor az Oktatási Központban, az immár megszokott módon: Szabó Gergely alapkezelőt, a könyv szerzőjét, és Horváth Gábor szakmai lektort, a Magyar Nemzeti Bank szenior közgazdászát Czeczeli Vivien, a Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszék adjunktusa kérdezte.
Felvezetőjében Czeczeli Vivien felidézte a korábbi alkalmak során megfogalmazott helyzetértékelést: eszerint a jelenlegi pénzügyi rendszer sok tekintetben ingatag talajon áll; a Nemzeti Pénz című könyv a gyenge pontokra világít rá, s javaslatot tesz a reformokra annak érdekében, hogy a szisztéma biztonságosabbá váljon. Az első és a második beszélgetés során a szakértők ismertették a pénzteremtés mikéntjét a devizatartalékképzés, a vállalati és fogyasztói hitelezés kapcsán. Elhangzott: ma a pénzügyi rendszert a mainstream közgazdaságtan hiedelemvilágának elemei tartják életben. A beszélgetéssorozat harmadik alkalmával ezekről, és a kapcsolódó jogszabályokról lesz szó.
Ingatag alapok
Szabó Gergely felidézte: a pénzteremtés joga visszaszerezhető az állam számára, ám néhány félrevezető axióma akadályozza a változást. Az első ilyen a pénzsemlegességre vonatkozik – ez azt jelenti, hogy elfogadjuk: a pénzmennyiség növekedése csak az árakat fogja befolyásolni, és mindenkit egyformán érint, azaz nem hat a gazdasági növekedésre és az inflációra az, hogy kik és milyen arányban birtokolják a pénzt. Ez a gondolatmenet ott sántít, mondja a könyv szerzője, hogy abból indul ki: az emberek mindenképpen dolgoznak és termelnek, a gazdaságban jelen lévő pénzmennyiségtől függetlenül – márpedig ez nincs így. Ha nincs pénz a gazdaságban, termelés sincs, ám ha van kereslet, akkor elindul a termelés, a kereskedelem, a gazdasági szereplők fejlesztik a képességeiket. A közgazdasági modellek homogén háztartásokat feltételeznek – miközben a valóságban egy átlag család inkább elkölti a jövedelmet, egy tehetős pedig megtakarít.
A második axióma azt mondja ki, hogy az államok inflációt okoznak, ha pénzt teremtenek, a magas költségvetési hiány fő oka az állami túlköltekezés. A bankok csupán pénzügyi közvetítők. Nem hívják őket pénzteremtőnek, ezáltal a jelenlegi helyzet ellen csökken a társadalom ellenállása. A kereskedelmi bankok eközben – a korábbi rendezvényeken ismertetett módon – pénzt teremtenek, s ez a pénzügyi rendszer egyre nagyobb eladósodásba hajszolja a gazdaságokat. A harmadik axióma szerint a fentiek egymással összefüggő tények, ezért e helyzeten nem lehet változtatni.
Mindez a szemünk előtt történik, mégsem beszélnek erről a közgazdászok. Olyan ez, mint amikor ott van elefánt a szobában, mégsem veti fel senki, hogy mit keres ott – jegyezte meg Szabó Gergely.
A 123-as cikkely
Horváth Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy nehéz ezt a kártyavárat megmozdítani, mert a premisszák mögött nincs evidencia, miközben azok dogmatikusan egymásra épülnek. A könyv azokat a jogszabályokat tárgyalja, amelyek ezeket az axiómákat megtámogatják. Ilyen például az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 123-as, a monetáris finanszírozás tilalmáról szóló cikkelye, amelynek értelmében a jegybank az államot közvetlenül nem finanszírozhatja, csak a bankrendszeren keresztül. Aki ezt megsérti, azt kizárhatják az Unióból. A szupranacionális szervezetek ajánlásainak megfelelően kell felépíteni a pénzügyi rendszereket, ám ezáltal a magánszereplők pénzteremtése valósul meg, hangsúlyozta Horváth Gábor.
Czeczeli Vivien e ponton jelezte: a cikkely azért született, hogy gátat szabjon a fiskális költekezésnek. A második világháború után például Németországban hiperinfláció alakult ki – itthon is –, a hasonló helyzetek elkerülése érdekében hozták a szóban forgó jogszabályt. A hétköznapok azonban nem keverendők össze az extrém helyzetekkel – tette hozzá az adjunktus. 2008 után a jegybankok számára nem maradt más eszköz, mint a nem konvencionális megoldások, ezért állampapírokat kezdtek vásárolni. Jelenleg az eurozóna országainak központi bankjainál a mérlegekben óriási állampapír állományok vannak – ez pedig olyan, mintha valójában mégiscsak a jegybankok finanszíroznál az államot.
Gyerekcipőben
A kötet – vette át a szót Szabó Gergely – sok hiperinflációs időszakot vizsgál, és arra jut, hogy ezekben az esetekben mindig jelen volt egy extrém sokk, azaz nem önmagában az állami pénzteremtés okozta az áremelkedéseket. Jelenleg azonban az állam csak adósságon keresztül tud pénzhez jutni, de teremteni nem tud.
Miért emelkednek a lakásárak? – tette fel a kérdést. Válaszában elmondta: a globális pénzmennyiség- növekedés miatt, azzal párhuzamosan nőttek az elmúlt 40 évben a részvényárfolyamok és az árak. Czeczeli Vivien arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2008 után az ECB vagy a Fed révén nagymértékben nőtt a pénzkínálat, de ez nem vezetett inflációhoz. A jegybankok az inflációra és a fogyasztói árindexre fókuszáltak, nem nézve az ingatlanok, a részvények, befektetési termékek árainak alakulását. Holott jóllehet nem nő az infláció a pénzkínálat emelkedésétől, az máshol még okozhat áremelkedést.
Szabó Gergely kiemelte: a pénzügyi rendszerről való gondolkodás még gyerekcipőben jár, arra periodikusan mutatkozik csak érdeklődés – a svájci frank hitelek idején például sokakat érdekelt. Amikor azonban békés a rendszer és sok a „zaj”, akkor kevesek foglalkoznak ezzel. Holott jó tudni, hogy a pénzügyi rendszer működése hatalmi és igazságossági kérdés is – zárta gondolatait.
nyitókép: depositphotos.com
