Mindannyian használjuk, ezért úgy gondoljuk, hogy mindent tudunk a pénzről. De mi lenne, ha megpróbálnánk másként, új perspektívából, elsősorban a közérdeket szem előtt tartva átgondolni, hogy mi az a pénz? Erre tettek kísérletet egy szakmai eszmecserén az egyetemen.
„A pénzteremtés visszásságai a jelenlegi pénzügyi rendszerben” címmel tartott szakmai tudományos beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszéke február 26-án, az Oktatási Központban – egy többrészes, a Nemzeti Pénz című kötetre épülő eseménysorozat első állomásaként. A rendező tanszék adjunktusa, Czeczeli Vivien által moderált beszélgetés résztvevői a könyv szerzője, Szabó Gergely alapkezelő, valamint a szakmai lektor Horváth Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szenior közgazdásza voltak.
Mi az a pénz?
Bevezetőjében Czeczeli Vivien arról beszélt, hogy a pénz egyformán kapcsolódik mindenki életéhez, így hát azt gondoljuk, hogy pontosan tudjuk, hogy mi az. De mi lenne, ha azt feltételeznénk, hogy mindaz, amit eddig tudunk vagy tanultunk erről, nem fedi teljesen a valóságot? Érdemes lehet másik megközelítést alkalmazni? A beszélgetéssorozat alapjául választott kötet fontos észrevétele, hogy a bankok maguk is képesek pénzt teremteni a hitelezéssel, s mivel a teljes gazdaság, az elvárt bővülés hitelekre épül, könnyen belátható, hogy e gyakorlat nem fenntartható.
Honnan van a pénz?
– A pénz hatalmi kérdés – mondta Szabó Gergely –, de ez megváltozhat, azaz visszavehető a magánérdekektől a közérdek számára. A pénzteremtés megértésének elsődleges módszere a számvitel, azaz annak megvizsgálása, hogy hogyan készülnek a pénzügyi mérlegek, illetve milyen szabályok határozzák meg ezek elkészítését. Utóbbinak a szakértője a beszélgetésen résztvevő Horváth Gábor.
Fontos mindenki számára belátni a Nemzeti pénz című könyv alaptételét: a bankok a semmiből képesek pénzt teremteni a hitelezésen, a részvény- vagy ingatlanvásárlásokon keresztül. A jelenség egyszerű, fizikai formában is megragadható. Képzeljük el, hogy valakinek aranyraktára van egy kisvárosban, a lakosoknak pedig a tárolásra odaadott aranyrögökért papírpénzt ad ki. Amikor ez a raktár hitelt nyújt, papírpénzt és nem valódi aranyat fog kiadni. Az online pénz is hasonlóan képzelhető el: a készpénz helyett számlaegyenleget lehet adni a hitelfelvevőnek.
Horváth Gábor arról is beszélt, hogy kötik-e bármilyen szabályok a pénzteremtést. Az előző példát ezért kiegészítette: amikor az aranyrög helyett papírpénzt adtak ki a raktárban, eredetileg csak annyi papírpénz volt, amennyi tényleges arany. Ez az úgynevezett 100 százalékos tartalékolás. Ám valaki kitalálta: mi lenne, ha ez csak 90 százalékos arányú lenne, így pedig növelhető a papírpénzek kiadható száma. Ma a készpénz a példában említett aranyrög, ennek névértékét az állam garantálja. Az eredeti tartalékolás alapján a bankok számlapénzének meg kellene egyezni a készpénz-tartalékjukkal. A valóságban ez messze nincs így: bankválságok sora kellett ahhoz, hogy egyáltalán legyen kötelező tartalék. A pénzügyi rendszerben ma nagyon nehéz hitelkínálati korlátokat megfogalmazni és alkalmazni.
Erős a banki perspektíva
Szabó Gergely elmondta, három pénzteremtő intézmény létezik ma: a jegybank, a bankok és az államkötvények rendszere, ezen belül legalább tizennyolc különféle pénzteremtési módot azonosítottak. Hogy kinek mennyi pénze van, az voltaképpen számviteli és jogi megállapodások eredménye. A bank a mérlegben is feljegyzi, hogy mije van, és miből teremtett rá pénzt a bank (azaz mi a fedezete).
Horváth Gábor hozzátette, jelenleg az egész pénzügyi oktatás, a szabályozói környezet és az intézmények globálisan egy banki perspektívát tettek magukévá. Ezért nehéz más szemmel ránézni a folyamatokra. Fontos azt is tudni, hogy a készpénz létrejötte nem a bank döntése. Alapvetően a bankrendszer szedi össze és közvetíti a gazdaságból az információt, hogy mennyi készpénzre van szükség. A készpénz a bankok lehívására kerül a gazdaságba. Ha nő a készpénz, akkor csökken a bankok jegybanki likviditása. Amikor a jegybank a bankok számára hitelez, akkor pedig meg tudja növelni a bankok számláján lévő pénzt. Ez a pénz magas bizalmat élvez, mert államilag garantált. A szabályozás rendszerint, legalábbis a fejlett országokban, tiltja, hogy a jegybank pénzt teremtsen közvetlenül az állam számára. Az állam a költségvetési hiányt ehelyett államkötvényekkel pótolja. Utóbbit vehetnek háztartások, vállalatok, de jegyezhetik akár a bankok vagy a külföldi befektetők is.
Túlzottan rugalmas a rendszer?
Czeczeli Vivien az addig elhangzott lényegét úgy foglalta össze, hogy a pénzteremtés lehetősége elsősorban a kereskedelmi bankok számára áll rendelkezésre, ami ellentmond a közgazdasági fősodor azon álláspontjának, amely szerint a bank csupán pénzügyi közvetítő. E pénzteremtésnek nincs korlátja, hiszen a betétek értékén felül is képes hitelt nyújtani, ami miatt a pénzkínálat folyamatosan bővül. A kulcs mindehhez az alacsonyan tartott kötelező tartalékráta. Mi történik ilyen esetben a pénz vásárlóerejével? – tette fel a kérdést az adjunktus. Korábban konkrétan arany vagy az állam garanciája állt a pénz mögött. Ma sokkal inkább a bizalom áll a pénz ereje mögött.
A folytatásban Szabó Gergely kiemelte, a fejlődő országok számára egyre nehezebb a növekvő kamatterhekkel megküzdeniük, emiatt jut egyre kevesebb pénz a hazai gazdaságra és növeli a beszedendő adók mértékét. Horváth Gábor ehhez hozzátette, a jelenlegi rendszer rendkívül, talán túlzottan is rugalmas pénzügyi értelemben. A likviditás bővülésének alig van korlátja, miközben a kamatoknak a már említett módon visszatermelési kényszere van, ami folyamatos növekedési kényszert generál a gazdaságban. Ez nyilvánvalóan nehezen fenntartható. A következmény egy általános keresletnövekedés, főként a spekulatív eszközök iránt. Mivel egyre több hitel megy spekulatív irányba, a pénzteremtés volumene folyamatosan nő. Ez nevezhető általános adósságszennyezésnek is, ami a 2008-as válságban csúcsosodott ki.
Szabó Gergely azt is hangsúlyozta, hogy ez a rendszer egyenlőtlenségeket és gazdasági anomáliákat teremt. Az adósságokat főként a vállalatok és a háztartások vállalták, leszámítva a rendszeresen előforduló válságokat. Az elmúlt negyven évben a banki pénzteremtés volt a leginkább jellemző, az államok inkább alulköltekeztek vagy semlegesek voltak, kivéve természetesen a válság időszakát. Az is látszik, hogy az egyre növekvő eladósodást maga a keretrendszer generálja. A válságok pedig szinte bele vannak kódolva a pénzügyi rendszer ilyetén felépítésébe.
Nyitókép forrása: negativespace.co
