Mitől függ, hogy megmarad-e egy nagyhatalom által kreált kisállam? Miért bizonyult életképesebbnek San Marino, mint a Székely Köztársaság? Beszélgetés a Ludovika Egyetemi Kiadónál hamarosan megjelenő Kérészállamok. Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918–1921) című kötet szerkesztőivel.
Két éve egy konferencia keretében foglalkoztak a kérészállamok témájával. Akkor miért kerültek ezek az államalakulatok az érdeklődésük középpontjába?
Zahorán Csaba (ZCs): 2016 óta mindketten tagjai vagyunk az MTA Történettudományi Intézetben akkor megalakult Trianon 100 MTA-Lendület kutatócsoportnak, amelynek vezetője, Ablonczy Balázs vetette fel az első világháború végének zavaros viszonyai között létrejött és rövid ideig fennálló – vagy legalább létrehozni tervezett – „kérészállamok” témáját. Ez egy egyszerre izgalmas és szakmailag is sok kihívást tartogató kérdés. Hogy csak két szempontot említsünk: felvillantja a történelem alakulásának alternatív irányait, és arról is elgondolkodtat, hogy tulajdonképpen mi is az állam? Hogyan születik és hogyan marad fenn? Érdekes módon a szakma mintha hanyagolta volna ezt a témát, és eddig nem jelent meg róla összefoglaló munka, noha például a Fiumei Szabadállam, a Lajtabánság a Székely Köztársaság vagy a Nyugat Ukrán Köztársaság neve nem teljesen ismeretlen a történelem iránt érdeklődők számára. Mivel a szóban forgó átmeneti államalakulatokat szinte mind Közép- és Kelet-Európában találjuk, az NKE-n belül 2019 tavaszán megalakult Közép-Európa Kutatóintézet munkatársaiként is elkezdett foglalkoztatni minket ez a kérdés, az intézet vezetője, Hatos Pál pedig üdvözölte egy közös konferencia megszervezésének ötletét. A fókuszt ugyan a Magyar Királyságra szűkítettük, de itt is bőven volt mit vizsgálni, hiszen az 1918-1919 fordulóján felbomló történelmi Magyarország területén számos kérészállam jött létre, és jó részük így vagy úgy, de a szomszédos nemzeteket is érintette. A konferenciára végül 2020. február 25-én került sor a Ludovika Széchenyi Dísztermében, nekünk pedig kezdettől fogva az volt az egyik célunk, hogy miután a Rubicon 2020/4. száma egy összeállítást szentelt a kérészállamoknak, a rendezvényen elhangzott előadások teljes anyaga is megjelenjen egy kötetben.
Kiadvány is született a konferencia tanulmányaiból, amelyet együtt szerkesztettek. Milyen új megállapításokat, felismeréseket hozott történész szemmel ez a munka a történettudomány és a laikus érdeklődők számára?
Szeghy-Gayer Veronika (SzGV): A kötet egyik jelentőséget abban látjuk, hogy a történelmi Magyarország területén létrejött kérészállamok néhol kaotikusnak tűnő történetét komparatív elemzés keretében és összefoglaló jelleggel igyekszik bemutatni. Az olvasó átfogó képet kap arról, hogy milyen helyi kezdeményezések jöttek létre időben egymással párhuzamosan, térben olykor akár egymás szomszédságában – vagyis egyfajta hiánypótlásnak tekintjük a könyvet. Az egyes tanulmányok nem csupán az akkori ország nemzetiségi vagy vegyes lakosságú peremvidékeinek államalakulatait mutatják be – Fiumétől Kelet-Szlovákián át a Bánsági Köztársaságig –, hanem a mai Magyarország területén létrejötteket is: a Kun Köztársaságot és a Magyarországi Tanácsköztársaságot. A mikrotörténeti, illetve a szélesebb társadalomtörténeti kontextusban elhelyezett helytörténeti kutatások az elmúlt másfél évtizedben nagyon divatossá váltak a kutatók számára, ami ebben a kiadványban is érezhető. Ezen túl azt is fontosnak tartjuk kiemelni, hogy bár alapvetően az egyes esetek feltárását és bemutatását tűztük ki célul, és nem nagyon tértünk ki elméleti kérdésekre vagy például a nemzeti identitás újszerű megközelítéseire, az írásokból mégis szépen kibontakozik a korabeli valóság összetettsége. Az identitás ebben az időszakban központi szerepet kapott, hiszen az első világháború végén a győztes nagyhatalmak által meghirdetett nemzeti önrendelkezés elve alapozta meg a multietnikus birodalmak nemzetállamokká való felbomlását/felosztását. Számos nemzeti vagy regionális mozgalom vezetője ebből merítette a legitimációt ahhoz, hogy kikiáltsa „saját” országát – amely aztán vagy megmaradt, vagy kérészéletűnek bizonyult. A nemzeti, állampolgári, regionális és helyi identitások sokfélesége, átmenetei, fokozatai és kombinációi jól látszódnak az egyes tanulmányokban, mint ahogy az is, hogy milyen korlátokba ütközött az akkor oly sokat emlegetett nemzeti önrendelkezés.
Miképpen osztották meg a szerkesztési feladatokat?
ZCs: A kötet szerkesztési munkálatait fele-fele arányban végeztük, de mindketten dolgoztunk minden szöveggel. Vagyis a szakmai lektorok – Szarka László, Egry Gábor és L. Balogh Béni – és az olvasószerkesztő – Stirling Zsófia – mellett természetesen mindketten elolvastuk az összes kéziratot. Az észrevételeinket és javaslatainkat először mindig egymással vitattuk meg, majd a szerzőkkel, végül pedig közösen döntöttünk minden egyes változtatásról.
SzGV: A szerzőkkel és a lektorokkal való kapcsolattartást és egyeztetéseket is felváltva végeztük, ami – tekintettel a közreműködők nagy számára – szintén meglehetősen időigényes feladat volt. A koronavírus-járvány bonyodalmai mellett ez is magyarázza, hogy csak több mint két évvel a konferencia után tudjuk bemutatni a végeredményt. A képeket főleg Zahorán Csaba válogatta – itt nagyon hasznosnak bizonyult a Fortepan gyűjteménye –, az olvasószerkesztésbe pedig még két intézeti kolléga, Balogh Róbert és Lukács B. György is besegített. Úgy gondoltuk továbbá, hogy egy térképen is meg kell jeleníteni a kérészállamokat – ezt a munkát Sebők László végezte el –, és természetesen a Ludovika Egyetemi Kiadó munkatársai is sokat dolgoztak a kézirattal.
A kérészállamok végzetét legtöbbször a területére behívott vagy épp erőszakkal bevonuló katonai csapatok jelentették. E tény, és a jelenlegi háborús helyzet más megvilágításba helyezi-e a kisállamok történetét?
SzGV: Gyakran nem csak a kérészállamok vége, hanem létrejötte is valamilyen katonai akcióhoz kötődik, amely destabilizálja a meglévő állami kereteket. Kisállamok egyébként mindig is voltak és lesznek, vegyük például San Marinót, a Vatikánt vagy Liechtensteint. Kérdés, hogy egy kisállam önállósága és léte milyen mértékben függ egy adott nagyhatalomtól. Mozgósítható helyi elitek nélkül egy nagyhatalom által kreált kisállam léte mindig bizonytalan és véges. Ablonczy Balázs bevezető tanulmánya ezekre a feltételekre is kitér.
ZCs: Ugyanakkor ismerünk olyan kérészállamokat is, amelyek végül nem is bizonyultak olyan kérészéletűnek. Fiume például éveken át önálló maradt, és pont az egykori Szovjetunió területén alakult meg több olyan, az általunk összegyűjtött átmeneti államokra emlékeztető formáció is, amelyek már évtizedek óta léteznek. Például az 1990-es évek elején Grúziából kiszakadt Abházia vagy a Moldováról levált Transznisztria (Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság), újabban pedig a két kelet-ukrajnai „népköztársaság”. Ezek valószínűleg addig őrzik meg „önállóságukat”, amíg az megfelel Moszkva geopolitikai érdekeinek. A kötetünkben szereplő államalakulatok létét végül senki sem tartotta kívánatosnak, így azok végül meg is szűntek – vagy pedig meg sem tudtak alakulni.
Folytatódik e témában a kutatómunka?
SzGV: Érdemes volna a kérészállam-jelenséget nemzetközi kontextusban is elhelyezni, feltárva és bemutatni a már említett, Magyarországon kívüli párhuzamokat. Hiszen ilyenre bőven találunk példát az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának éveiben Európa területén és azon kívül is.
ZCs: Csehországban például a későbbi „szudétanémetek” vezetői kiáltották ki önállóságukat, mivel nem akartak az épp megalakuló Csehszlovák Köztársaság részeként kisebbségivé válni, ekkor még átmenetinek bizonyult a mai Moldovai Köztársaság elődjének tekinthető Moldovai Demokratikus Köztársaság léte 1917-1918 fordulóján, sokáig bizonytalan volt a mai Litvánia fővárosa és környéke, Vilnius/Wilno sorsa, vagy ott volt a Nyugat-Ukrán Köztársaság is, és lehetne még folytatni a sort. Csakhogy az intézeti tervek most más irányokba mutatnak, így kérdés, hogy visszatérünk-e még a jövőben a kérészállamokra.
A Ludovika Egyetemi Kiadónál most megjelent Kérészállamok. Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918–1921) című kötetet ketten szerkesztették, Szeghy-Gayer Veronika és Zahorán Csaba. Szeghy-Gayer Veronika a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoportban tovább folytatja a helyi elitek és a közalkalmazottak államfordulat utáni helyzetét vizsgáló kutatásait. Zahorán Csaba Trianon 1989 utáni magyar, román és szlovák historiográfiáját elemzi, ezzel párhuzamosan pedig a Közép-Európa Kutatóintézetben a szimbolikus térhasználatot kutatja Romániában, valamint a közép-európai nagyvárosok „nemzetiesítését” – beleértve Budapestet is.
