Az ösztönző állam válságkezelése I. című tanulmánykötet írásai arra keresik a választ, hogyan teljesített a hazai gazdasági modell a Covid-járvány első hulláma idején. A kötetről Dr. Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács elnökével beszélgettünk.
Bár az állam gazdaságpolitikai szerepének hazai átértékelése, az ösztönző állam kialakítása már több választási ciklus óta folyik, maga az „ösztönző állam” kifejezés továbbra is viszonylag kevéssé cseng ismerősen a nagyközönség számára. Miként lehet összefoglalni magát a koncepciót, illetve ennek a modellnek a magyarországi jellegzetességeit?
Ma már kevéssé van értelme címkézni a világban működő gazdaságirányítási modelleket. Mindenütt irányítási-szabályozási-vezénylési mixek érvényesülnek, többé-kevésbé domináns elemekkel. Az elmúlt évtizedekben jobbára a piac önszabályozó mechanizmusait előtérbe helyező megoldások születtek, majd a 2008-as pénzügyi válság tanulságai alapján a gyakorlatban az állam – mint végső menedék – szerepének a felértékelődését tapasztalhatjuk, miközben a felszínen a liberális retorika változatlan maradt. A pandémia sújtotta évek aztán egyértelművé tették, hogy a nehéz helyzetek kezelésére, a védekezésre a piac mechanizmusai önmagukban több mint elégtelenek, mert a gazdasági válság végül mindig a társadalmat sújtja, s a gazdaságot nem önmagáért kell működésben tartani, hanem az emberekért. A mostani, pandémia hozta krízis nem közgazdasági, túltermelési-ciklikussági okokra, túlköltekezésekre, „túlfűtési” okokra vezethető vissza, s talán ezért is van, hogy lecsengése után – ha egyáltalán lesz ilyen, és hullámvasútja nem marad velünk örökre – semmi nem marad ugyanolyan, mint volt. Szükségszerű, globális gazdaságirányítási paradigmaváltásnak vagyunk tanúi.
Mi ennek a lényege?
Ma a világgazdaság, a világpolitika véleményformáló fórumain egyre több szó esik arról, hogy ha versenyben akar maradni egy ország, ott az állam nem lehet távolságtartó, „alvó”, csak a működési kereteket biztosító pozícióban. Ösztönöznie, szelektíven támogatnia, s indokolt esetben mentenie kell gazdaságának szereplőit. Eltűnnek a megszokott, pejoratív címkézésre szolgáló fogalmak, mint az „újragondolt tervgazdaság”, az „államkapitalizmus tekintélyuralmi formája”. Az ösztönző állam a tudatos építkezést, együttműködést kifejező, új, ma még kevéssé elterjedt fogalom. Több ez a szokványos formákon túllépő, „unortodoxnak” nevezett, nálunk a pandémiás éveket megelőzően igen sikeresen alkalmazott, pénzügyi-gazdasági stabilitást, fejlődést hozó cselekvési mixnél is. Lényege a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó, ugyanakkor nem improvizáló, a társadalmi-gazdasági értékeket és érdekeket rendszerbe foglaltan szelektíven kezelni képes, a teljesítmények harmonikus növelését középpontba helyező kormányzati szerep felelősségének a vállalása azért, hogy a gazdaság szereplőinek lendületet adjon és olyan társadalmi, emberi, jóléti érdekeket szolgáljon, amelynek visszaáramló energiái további hozzájárulást nyújtanak az ország emelkedő pályán tartásához.
Miként segít ez a könyv azoknak, akik szigorúan szakmai szempontok szerint, pártpolitikai felhangoktól mentesen szeretnék kiértékelni általában a válságok, illetve konkrétan a mostani koronavírus-válság kezelésében alkalmazott megközelítéseket?
Úgy gondolom, hogy mind az ösztönző állam működési jellemzőit igen sokféle nézőpontból feldolgozó, 2019-ben megjelent, Parragh Bianka szerkesztette, az Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok című kötet, mind pedig a 2020-ban Parragh Bianka és Kis Norbert szerkesztette Az ösztönző állam válságkezelése I. című könyv a legkevésbé sem tekinthető pártpolitikai kiindulásúnak, noha világos, az állam felelősségét tükröző gazdaságvezénylési, gazdaságpolitikai elveket képvisel. Az érdeklődő olvasók az állami tevékenységet szem előtt tartó, zárt, logikus gondolati láncba illeszkedő, kiválóan szerkesztett szakmai tanulmánycsokrot vehetnek kézbe. Ez nem is lehet másképp, hiszen a COVID-19-járvány sem pártpolitikai és világnézeti szempontok szerint tizedelte meg a gazdasági teljesítményt a világban.
Már a járvány első hulláma idején megfigyelhettük, hogy több uniós ország is eltérő – olykor erőteljesen eltérő – megközelítést alkalmaz a gazdasági hatások kezelésére, a károk enyhítésére. Európai összehasonlításban mennyire tekinthető sikeresnek az ösztönző állam válságkezelése?
A pandémia okozta rendkívüli gazdasági és társadalmi terhek mindenütt a túlélés, a kilábalást segítő-ösztönző állami magatartás irányába mozdították el a gondolkodást, s akik számára ez nem volt idegen, nem megkövesedett gazdasági filozófiák mentén cselekedtek, könnyebben és sikeresebben boldogultak. Ez Magyarországra is igaz. Meggyőződésem, hogy Az ösztönző állam válságkezelése I. című tanulmánykötet szerzői kollektívája azért is tartotta kötelességének, hogy újabb kötetet adjon közre, mert a világszerte súlyos gazdasági hatásokkal járó járvány a megszokottól eltérő válaszokat követel, s választ vár arra vonatkozóan, hogy az ösztönző állam e körülmények között miként működik. Ha a könyvben foglalt tanulmányok gondolatait az olvasó összeveti a valósággal, nyilvánvalóvá válik, hogy a sikeres, az újraindulást és a pályára visszatérést eredményező válságkezelésben visszatükröződik az ösztönző állammodell eszköztárának alkalmazása. Az első, bevezető – Parragh Bianka, Báger Gusztáv és Tóth Gergely által jegyzett –, átfogó elemző tanulmány a koronavírus-válság újszerűségét és hatásmechanizmusait az előző évtizedre visszatekintő, együttműködésen és ösztönzésen alapuló, ösztönző állammodell kontextusában tárja elénk. A kooperatív koordinációs mechanizmusokra épülő új intézményi és szabályozási környezet a Polányi Károly által megalkotott modell továbbfejlesztésével írható le, amely Magyarország esetében eredményesen valósította meg az állami és a piaci koordináció egységét. E modell próbatételének tekinthető a koronavírus-válság időszaka. Hiszen megmutatta, hogy az ösztönző állam szemlélete és eszköztára még a súlyos válságkezelés idején is hatásosan alkalmazható, és egyúttal nélkülözhetetlen a gazdaság visszaépülésének, a fenntartható fejlődésnek az eléréséhez.
Az ország most zárta le a második olyan tanévet, amelyben a jelenléti oktatást az idő jelentős részében digitális oktatás váltotta fel. A terület kiemelt fontosságát mutatja, hogy a kötetben három fejezet is foglalkozik az oktatással. Milyen összefüggéseket tárnak fel a megjelent tanulmányok az ösztönző állam és a koronavírus-válság kezelése között ezen a területen?
A járvány nagymértékben felgyorsította az oktatási rendszer digitális fejlesztését. Maruzsa Zoltán és Nagy Gábor Dániel a köznevelés területén sikeresen megvalósított digitális átállás kritériumaként a rendszerszintű állami közreműködést és az érintettekkel folytatott konzultáción alapuló megfontolt szabályozási és szervezési lépéssorozatot azonosítja. Bódis József tanulmányában a felsőoktatás eredményes digitális átállása – a távolléti felsőoktatás – alappilléreként az érintettek bizalomteljes együttműködését jelöli meg, amely az állam aktív, ágazatokat segítő rendszerszemléletében öltött testet. Kis Norbert és Klotz Balázs tanulmánya az NKE 2014-től fejlesztett – jelenleg az ország legnagyobb és egyik legkorszerűbb – digitális távoktatási ökoszisztémájának eredményes működését ismerteti. A pandémia időszaka megmutatta, hogy a virtuális térben végzett távoktatás sikerének fontos fokmérője az órarendbe illesztett rendszerszintű működés. Az NKE innovatív, digitális oktatási modellje működésének első öt évében 80 ezer tisztviselő továbbképzését és több millió oktatási óra menedzsmentjét látta el, ami egyedülálló Magyarországon. E három tanulmány gyakorlati példákkal sokoldalúan alátámasztva mutat rá a cselekvőképes, az innovációra és a fejlesztésre ösztönző állam és az érintettek (tanulók, szülők, pedagógusok, oktatók) együttműködése közötti összefüggéseknek a koronavírus-válság kezelésében betöltött kiemelt jelentőségére.
Visszatekintve elmondható, hogy a 2020 ősze óta eltelt időszakhoz képest a járvány első hulláma akkor még sokkal enyhébb terhet jelentett az egészségügy szempontjából. Bár a kötet nem szentel önálló fejezetet ennek a területnek, a tanulmányok közül igen sok tesz az egészségügyre vonatkozó megállapításokat is. Ön miként jellemezné az ösztönző állam működését az egészségügy terén, illetve miként jelenik ez meg a kötetben?
A kezdeti tapasztalatok rendkívül sok bizonytalanságot hordoztak az egészségügyi sürgősségi tevékenységekben, ezért elemző értékelésükre nem álltak még rendelkezésre adatok. Ezt figyelembe véve a könyv szerzői a többször és sokoldalúan egyedi és valamennyi fejezetet átszövő jelleggel építették be a gyakorlati kihívásokat. A gazdasági és egészségügyi, egymással összefüggő tapasztalatok rendszerező értékelésére később kerülhet sor.
A kéziratot 2020 őszén zárták le, így a tanulmányok – az ösztönző állam válságkezelési képességének összefoglaló értékelése mellett – még a járvány első hullámával foglalkoznak. Azóta már túl vagyunk a harmadik hullámon is. Milyen megállapításokat emelne ki a könyvből, amelyek e két további hullámban is időtállónak bizonyultak?
Úgy vélem, hogy miközben a társadalomra és a gazdaságra nehezedő teher a járvány második és harmadik hullámában súlyosabb volt, mint az elsőben, mégis mintha az ország a rendkívüli helyzet okozta társadalmi-gazdasági sokk után beletanult volna a „helyzet” kezelésébe. Programot és reményt adott az oltás, a gazdaság védelme, a működő egészségügy, az átalakult oktatás, az új megoldásokat találó kereskedelem, szolgáltatások, végül pedig a felfedezett távmunka. Az ösztönző állam tette a dolgát, több volt, mint végső menedék. Az emberek a nehézségekben a lehetőséget is meglátták. Példát mutat be erről az egyik tudásintenzív, magas hazai hozzáadott értéket termelő ágazat – az űrszektor – honi fejlődéséről szóló, Ferencz Orsolya által írt fejezet. Említhetem azt is, hogy a kis- és középvállalatok védelme és támogatása a válság mindhárom szakaszában hatékony volt – tekintettel a vállalkozási igények és megpróbáltatások államhoz történő gyors visszacsatolására, s az ösztönző állam érzékenységét és reakció- és ösztönzőképességét tükröző segítségre, amint erről Parragh László és Tóth Róbert írása szól a tanulmánykötetben. Gazdaságunk előbb indult el, s ha egy újabb hullám nem okoz újabb traumát, az összes gond, egyenetlenség, kisebb-nagyobb gazdaságpolitikai túlvállalás mellett és ellenére minden esélyünk megvan visszatérni a fenntartható növekedési pályára. Hozzá kell tennem, hogy a sikeres ösztönzéshez az azt el- és befogadó gazdasági, társadalmi közeg, azonosulás is kell. Vagyis az ösztönzőnek meg kell találni azokat a fogódzókat, beavatkozási területeket, amelyekre a gazdaság szereplői körében valódi igény mutatkozik. Nagy jelentősége van – s ez a sikeres gazdaságindítás kulcsa –, hogy ez a pandémiás időszakban többnyire így történt.
Mit tart a mostani tanulmánykötet legnagyobb erősségének?
Az előző, Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok című 2019-es kötet, mondhatjuk, hogy a „boldog békeidőkben” született. Ekkor a pandémiás helyzetnek és a vele járó gazdasági visszaesés közeli bekövetkezésének még nyoma sem volt. A kötet e feltételek között is nagy érdeklődést váltott ki mindazok körében, akik nem csupán arról szerettek volna többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak voltak, hogy minderről miként vélekednek azok a szakemberek, akiknek a felelősség és a cselekvés lehetősége jut a maguk területén. A szerzők által összefoglaltakat – a magam meggyőződéseként – Polányi Károly gazdasági modellje gondolatait követő értékes szakmai-tudományos írásoknak tartom és nem kurzuskönyvi önigazolásoknak. Ebben a vélekedésben aligha lehetek egyedül, hiszen a legkülönbözőbb szakmai könyvismertetők – függetlenül szerzőjük nézőpontjától – hasonlóan és elismerően értékeltek.
Mit tartana hasznosnak megvizsgálni egy következő kötetben?
A további munka irányaként, úgy gondolom, a válság teljes folyamatának olyan fókuszú áttekintése lesz indokolt, mint ami az említett korábbi kötetekben is megvalósult. A következő elemzésben a – reméljük addigra már elmúlt – koronavírus-válságnak a gazdaság- és társadalom hosszú távú változásaira gyakorolt hatásai bemutatására nyílik lehetőség, kiemelt figyelmet fordítva a versenyképesség és fenntarthatóság szempontjaira. Ezen újabb tanulmánykötetben az ösztönző állammodell keretében az állam és a piac megvalósuló összhangjának további erősítése lehet az egyik, ha nem a legfontosabb.
A nyitókép forrása: oph-csoport.hu
