A 17. századi női filozófusokról szóló alapmunka (Women Philosophers of the Seventeenth Century, 2002), szerkesztett kötetek és monográfiák után Jacqueline Broad új szövegkiadást készített a kora újkor kutatói számára. A kérdés számunkra ezúttal az, hogy ez a sokak által marginálisnak tartott terület, a női intellektuális fejlődéstörténet, mennyiben érdekes a kora újkori politikai gondolkodás kutatói számára.
Le kell szögeznünk, hogy a forráskiadás mindig fontos a kutatók számára, főképp mert a kutatómunka nem unos-untalan elemzett szerzők és szövegek kommentálása, hanem új szempontok bevonása révén válhat eredményessé. Különösen érdekes, ha a kánon és a kánonon kívül eső források kapcsolata jön szóba, tehát a filozófiatörténeti forrásanyagok korábban feledésbe merült területére irányul a figyelem. Azonban mennyi ebben a szűken és tágabban értelmezett politikai gondolkodás?
Maga a forrásanyag az 1650 és 1700 közötti időszakot öleli fel és négy angol női filozófus által írt vagy nekik címzett levelekből áll. A kötet szerkesztője egyensúlyra törekszik a négy rész között, bár van olyan szerzőpáros (Anne Conway és Henry More), ahol a férfi fél levelei maradtak fenn nagyobb számban, az eszmecsere bizonyos elemei ebből rekonstruálhatók. Az is fontos kérdés, hogy kik nem kerültek ide a földrajzi határok (Anglia) és a korszakhatár (1650–1700) miatt: a kötetben így nem szerepelhet a jól ismert páros (Descartes és Erzsébet hercegnő), a francia-holland protestáns eszmecsere levelei (André Rivet és Anna-Maria van Schurman), valamint Mary Astell levelezése sem, amelynek nagyobb része már 1700 után keletkezett, pedig Astell politikai szempontból igen jelentős (gyakran egyoldalúan proto-feministaként értelmezett) női gondolkodó.
A kötet egy általános bevezetővel kezdődik, Jacqueline Broad továbbá bevezető esszét készített a négy részhez is a vonatkozó történeti, intellektuális és filozófiai kontextusról, amely a forrásszövegeken kívül egy hosszabb és négy rövidebb tanulmányt jelent a kötetben. Modernizált szövegközlésről van szó, ám bőséges és pontos tárgyi jegyzetekkel, tudományos kiadáshoz illőn bibliográfiával és névmutatóval.
Az általános bevezető tanulmány fő pontjai a kiadott forrásoknak a kora újkori gondolkodás kutatásában betöltött szerepe, a levelezések által érintett filozófiai témák, az intellektuális kapcsolatrendszer, valamint a levelek és a nyomtatásban megjelent művek viszonya egy-egy női gondolkodónál. Jacqueline Broad kiemeli, hogy a férfi és a női gondolkodók levelezése együttműködő, dialogikus és a női-férfi szerepeket is bevonó jellegű volt (gender-inclusive). A szöveget gondozó kutatónő tézise, hogy a nők nem csupán részt vettek a kora modern „filozófiai vállalkozásban”, a témák és kérdésfelvetések széles körét vitatták meg leveleikben férfi gondolkodókkal, hanem hatást is tettek a kor és az utókor gondolkodására.
Az első szerző Margaret Cavendish, saját korában extravagánsnak tartott egyéniség és gondolkodó, akinek műfajilag és stílusukban is rendhagyó írásait az utóbbi két évtized kutatásai eredetinek minősítették. Azonban Cavendish filozófiája nem politikai szempontból jelentős, hanem intuitív módon felállított atomista, vitalista nézetei keltettek figyelmet.
A második szerző Anne Conway, a politikai karriert befutó Heneage Finch és John Finch húga, akinek hagyatékában egy eredeti metafizikai rendszerhez készített jegyzetek maradtak, amelyet támogatói, Henry More és Francis Van Helmont halála után latinul majd angolul adtak ki. Conway bátyja, John Finch révén fiatalon a cambridge-i neoplatonista, Henry More magántanítványa lett. Levelezésük, amely Conway filozófiai képzésének alapvető része volt, legfontosabb vonulata a karteziánus filozófia és az azzal szembeni ellenvetések, amelyből látható, hogy Conway, nőként, egyes kérdésekben Descartes-cáfolatra is vállalkozott, amely teljesen rendhagyó ambíciónak számított.
A harmadik szerző Damaris Masham, Ralph Cudworth cambridge-i filozófus lánya, Locke, Leibniz és Le Clerc levelezőtársa. A politikai gondolkodás története szempontjából relevánsabb, mint Cavendish és Conway, bár a kérdésekhez morálfilozófiai szemszögből közelít, hiszen egy nő számára a morálfilozófia művelését tartja lehetségesnek. Ezen a ponton válik izgalmassá a szövegkiadás, hiszen látjuk, hogy a korszak angol női gondolkodói között még nincs „szabadgondolkodó” és politikai teoretikus sem, férfi kortársaikkal azonban aktív dialógust folytatnak, és a morális gondolkodást már nők által is művelhető területnek érzik, amennyiben az a hittel és a kötelességgel összeegyeztethető.
Az utolsó szerző Elizabeth Berkeley Burnet, Locke levelezőtársa volt. A kötetben tizenöt levelük szerepel, amelyek érdeme, hogy megvilágítják Locke és Edward Stillingfleet vitáját, amelynek fő tétje az volt, hogy meggyengíti-e a Szentháromság tanát Locke ismeretelmélete. Burnet Locke-nak a támadásokra adott válaszát nézte kritikus szemmel, és e téren osztotta meg vele gondolatait.
A források és a kritikai apparátus vizsgálata során látjuk, hogy a nők kora újkori filozófiai szerepvállalása férfi gondolkodókkal kezdeményezett dialógussal indul, az arisztotelészi és skolasztikus filozófia hegemóniájának felszámolódásával nagyjából egyidőben. A férfi gondolkodók között megjelenő filozófiai pluralizmus lehetővé tette a nők belépését a filozófiába (abban az esetben, ha alapvető képzést kaptak, olvasottságra tettek szert és társadalmi helyzetük megengedte, hogy az írásnak szenteljék magukat). A női gondolkodók számára nem volt adott a közszereplés, a levelezés azonban igen, ezért is válik ez a hatásterükké. Ebből adódik, hogy egyes kutatói értelmezések szerint (amelyek talán túlzónak is tűnnek) politikai vetületű a nők írásaiban az is, ami tematikailag nem a politikumhoz tartozik.
Az intellektuális kapcsolati háló feltárása során látható, hogy a női gondolkodók szerepe nagyobb volt, mint amennyire egy későbbi kánon ezt látni engedte. A szövegkiadás jelentőségét a kora újkori politikai gondolkodás történetének kutatása szempontjából a következőben látom (függetlenül a női szerzők iránti szimpátiától vagy érdeklődéstől): először is a korábbi kánon által szinte kizárólag férfi figurákból összeállított kapcsolatrendszert legalább részlegesen átrajzolja. Másodsorban jobban megvilágít egyes kora újkori vitákat. Harmadsorban segít annak a folyamatnak a feltérképezésében, amely a nők politikai gondolkodóként való fellépését készítette elő a 18–19. században. A szöveg kiadójának alapos bevezetései és instruktív jegyzetei is alátámasztják azt a tézist, amely szerint ez a folyamat a női szerzők esetén a kegyességi irodalom és a morálfilozófia ötvözésén keresztül vezet a politikai gondolatok felé.
Jacqueline Broad (ed.): Women Philosophers of Seventeenth-Century England: Selected Correspondence, Oxford: Oxford University Press, 2019.
A kép forrása: Amazon
