„Értéket szeretnék teremteni!”

Christián László mérföldkőhöz érkezett. Életében összeért a két pálya, az egyenruhás és az egyetemi oktatói. Mindkét pályán kitűzött egy-egy célt maga elé, ezek megvalósításával teljesültek ifjúkori álmai. Két éve tábornok lett, néhány hete pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. Ez utóbbival a Magyar Rendőrség és a rendészettudomány legfiatalabb, 44 éves professzora lett, szerencsére e kiváltságos teherrel is elbír, és a jövőre vonatkozólag is tele van tervekkel. Nem utolsósorban jó apa szeretne lenni, ehhez azonban a gyereknevelésben neki is vállalnia kell a „rossz zsaru” hálátlan szerepét. 

Id. Christián László neve nem ismeretlen Gyulán, az ő nevét viseli a Városi Sporttelep. Christián László nagyapja elkötelezett ember volt, ezt az elkötelezettséget, hivatás iránti alázatot, fegyelmet és a rend szeretetét viszi tovább unokája az NKE oktatási rektorhelyetteseként, a rendőrség dandártábornokaként, az NKE RTK tanszékvezető egyetemi tanáraként. Ha ifjabb Christián László folytatta volna a családi hagyományt, ma testnevelőtanár vagy edző lenne. Bár minden adottsága megvolt ahhoz, hogy az akkori Testnevelési Főiskolán tanuljon tovább, a jogi szakma vonzereje erősebbnek bizonyult. Ám jogászként sem fordított hátat a fizikai és lelki megmérettetéseknek. A heti rendszerességű tenisz, úszás és futás mellett aktívan gyakorolja az élet egyik legnagyobb kihívásokkal járó megmérettetését, a gyereknevelést; ehhez kapcsolódóan a karrier–magánélet törékeny egyensúlyának kialakítását, amely három gyerek mellett akár extrém sportnak is tekinthető. Személyiségében azonban mindehhez a higgadtság és türelem mellett jelen van a szülővárosából hozott, ahogy ő fogalmaz, vidéki józansága. Nem csoda, hogy a családja és a szakmai közösségével elért sikerei mellett „gyulaiságára” a legbüszkébb.

Örökség

Id. Christián László nagyon várta első fiúunokáját, sajnos sohasem találkozhatott vele. Ifjabb Christián László mégis sokat tanult a nagyapjától azáltal, hogy rengeteg kollégájával, tanítványával beszélgetett Gyulán. „Nagyapám nagyszerű ember és kiváló, elhivatott testnevelő és atlétaedző volt, aki nagyon sokat tett a helyi sportéletért. Tagja volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének és a Magyar Olimpiai Bizottságnak is. Közel harminc évig tanított a gyulai gimnáziumban, katedrát ajánlottak neki a Testnevelési Főiskolán, de nem fogadta el, maradt szeretett városában. Édesapám — Christián László — ezen értékrend szerint nőtt fel, szigorú, poroszos atyai intelmeiből kijutott nekem is bőven, de úgy érzem, mindig idejében igazított útba, összeségében hozzájárult ahhoz, hogy a helyes irányba haladjak. Édesapám faragott belőlem embert, fáj, hogy nem élhette meg az utóbbi években elért sikereimet. Az elkötelezettséget, a hivatás iránti alázatot, a fegyelmet tehát otthonról hozom. Tartást ad, és a bizonyosságot, hogy mindennek következménye van. Szintén családi hagyomány a síoktatás, számtalan csodás élményt őrzök a csehszlovák, majd osztrák sítáborokból, így örömmel vettem át az atyai örökséget, viszem tovább és adom át, reményeim szerint, a gyermekeimnek.”

Édesanyja abban támogatta, hogy humán érdeklődése is kibontakozhasson, szélesebb távlatokban gondolkozhasson. Ő terelte a jogi pálya irányába annak ellenére, hogy ifjabb Christián László természetesen a Testnevelési Főiskolára készült. „Végül mindketten jogászok lettünk Ágnes húgommal, sikeres volt az anyai orientáció.” 

A kisváros attitűdje pedig megerősítette és kiegészítette a számára helyesnek ítélt értékrendet, és a vidék józanságának muníciójával látta el az immár egyetemista ifjút, aki útnak indult a nagybetűs Élet, de mindenek előtt a felfoghatatlanul távoli, hatalmas és idegen főváros felé.

Sándor-palota

A Pázmányon szerzett friss jogi diplomával a zsebében, az egyetemi ranglétra legalján a professzori cím elérhetetlenül távolinak tűnt. Amikor Christián László szeptemberben átvette Novák Katalin köztársasági elnöktől egyetemi tanári kinevezését, valójában fel sem fogta, mi történik vele. „Óriási kitüntetés és nagyon jó érzés, hogy hasznos tagja lehetek a társadalomnak. Szeretnék ezen értékek mentén haladni tovább a haza szolgálatában, és ha lehet további értéket teremteni. Őszintén megtisztelő, hogy fontos láncszeme lehetek az egyetemépítés és -működtetés gépezetének itt, az NKE-n, de a siker nem egyedül az enyém, hanem közös szakmai közösségemmel és közeli munkatársaimmal.”

Christián László dolgozott a Vám- és Pénzügyőrségen, majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Alapítója és vezetője volt az RTK Rendészetelméleti Kutatóműhelyének, és megalapítása óta, 2013-tól vezeti az RTK Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékét. Több hazai felsőoktatási intézmény oktatója, a PPKE JÁK-on 21 éve tanít. A valóra vált álmok mellé máris újakat álmodott, és új célokat tűzött ki maga elé. „Szeretném továbbra is érdemben szolgálni egyetemünket és a belügyi ágazatot. Bár most még talán fiatal vagyok hozzá, hosszú távú célom az MTA doktorainak megtisztelő társaságához csatlakozni. A másik vágyam a nemzetközi megmérettetés. Szeretnék fejlődni, hogy bárhol, bármikor bevethető legyek külföldön egyetemi oktatóként, kutatóként, rendészeti szakemberként vagy a nemzetközi kapcsolatok építőjeként. A kinevezés kapcsán azonban megfogalmazódott bennem, nagyon szeretnék odafigyelni arra is, milyen útravalóval látom el a gyerekeimet.”

Kötéltánc 

Balanszírozni sosem könnyű, az egyensúly kialakítása két ellentétes dolog között szinte lehetetlen. Christián László számára a karrier és a család között egyensúlyozni élete legnagyobb kihívása. Kihívás időben, térben, gondolkodásban, logisztikában, hogy ne darálják be a dolgos hétköznapok, hogy képes legyen evidenciában tartani, otthon is szükség van rá. „Azt gondolom, nem lehetetlen, de a legnagyobb tudatosságot igényli. Hosszú éveken át fél nyolc körül már az íróasztalomnál ültem, de eljött az ideje, hogy jobban kivegyem a részem a gyerekek körüli mindennapi teendőkből.” Megbeszélte önmagával, no meg a közvetlen kollégáival, hogy reggelente ő viszi a gyerekeket iskolába, ezért kicsit később fog érkezni. Az új „feladat” ugyanis — bár megfizethetetlen hozzáadott értéket képvisel — időbe telik. „Azt gondoltam, összedől a világ, de minimum az egyetem, ha nem vagyok bent már fél nyolckor, és bevallom, nehéz volt azzal szembesülni, hogy nem dőlt össze. Már csak azért sem, mert a nap folyamán a csúszást tudatosan behozom. Néhány nap után az is kiderült, nem áldozat, nem teher a változás, mert remekül érezzük magunkat a hatéves Áronnal, a tízéves Szonjával és a tizenkét éves Annával. Áronnal, aki nem helyben, Százhalombattára jár iskolába, mint a lányok, hanem Diósdra, az utazásnak köszönhetően még több minőségi időt tölthetek.” 

„Külön öröm számomra” – mondja mosolyogva –, „hogy ezzel egy kicsit tehermentesíteni tudom a feleségemet, Zsófit. Ő a legerősebb támaszom, sikereim elsődlegesen vele közösek. Mindent megtesz azért, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott családba érjek haza, holott ő vállalja az én munkámnál is nehezebb családi logisztika kilencven százalékát. Mivel ő van többet a gyerekekkel, értelemszerűen többet konfrontálódik velük, de igyekszem ebből is kivenni a részem, és bevállalom, hogy olykor én legyek a »rossz zsaru«. Hálás vagyok a gondviselésnek, mert Zsófi nélkül nem tartanék itt, ebben biztos vagyok.”

Útravaló

Szülőként örök dilemma: mit adhatunk gyermekeinknek? A gyerekek mintákat követnek, így a gyereknevelés nagy része példamutatás. Az útravalót pedig, amelyet összekészítünk nekik a nagybetűs Élethez, folyamatosan bővítjük, magyarázza Christián László. „Azt szeretném, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, hogy az apjuk támogató; fizikailag, lelkileg és érzelmileg elérhető számukra. Az a célom, hogy olyan értékekkel induljanak útnak, amire később támaszkodni tudnak, hogy megtapasztalják a család szerepét és erejét. Azt szeretném, az az emlék is megmaradjon, hogy apával reggelente iskolába menet mennyit nevettünk. Hogy Áron emlékezzen a közös esti focikra, Szonja a kollázsokra, amiket az irodámban varázsolt és Anna is emlékezzen a továbbtanulására vonatkozó első beszélgetésünkre.

Egy egyetemi vezetőnek gyakran kell megnyilvánulnia az intézmény adta lehetőségekről, e tárgyban történő legemlékezetesebb interjújáról is mesél. „Annácskával mentünk hazafelé, amikor hirtelen nekem szegezte a kérdést: legyek szíves elmondani, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen milyen szakok vannak, mit lehet ott tanulni, egyáltalán neki számításba jöhet-e a továbbtanulás kapcsán. Végül is hatodikos. Ez volt életem legfontosabb interjúja, beleadtam apait-anyait. A végén közölte: köszönöm, apa, igazán érdekes, de szerintem nem ez az én utam. Szonja egyelőre főszakácsként látja magát, Áron pedig még nem döntötte el, hogy focista lesz vagy rendőr. Az utóbbihoz azonban személyes motivációja van „Apa, ha rendőr leszek, minden nap ebédelhetünk együtt!” 

Christián László bevallja, azért az élet gyerekekkel nem csak játék és mese, naponta kisebb-nagyobb döccenők teszik próbára önfegyelemét. „Én is emberből vagyok, néha elvesztem a fejem, felemelem a hangom. De három gyerekkel időben megérkezni az iskolába a reggeli csúcsforgalmon keresztül semmi az elindulás kaotikus pillanataihoz képest.”

Kitüntetés

Annak idején mindenki egyetértett abban, hogy az egyenruhás pálya passzol Christián László személyiségéhez. „Rend, fegyelem, szakmai elhivatottság, szerintem nem definíciója az egyenruhás mibenlétnek, inkább előfeltétele az elhivatottságnak, a hivatásnak. Ebben a hivatásban összeért a két pályám, az egyenruhás és az egyetemi oktatói. Az elmúlt tíz évben hosszú utat tettem meg. Nagyon sok gratulációt kaptam a kinevezés kapcsán az elmúlt hetekben, az egyik legmegtisztelőbb Janza tábornok úré volt: Laci, mondta, iskolát teremtettél! Az elismerés a komplementer rendészetre való utalással Janza vezérőrnagy úrtól több volt, mint gratuláció, számomra felért egy kitüntetéssel.” 

Christián László elmondta: mérhetetlenül büszke rá, hogy sokan álltak be mögé a komplementer rendészeti gondolkodásban, így a módszertan elkezdett beszivárogni a gyakorlatba. „Ennek a gondolkodásnak egyik manifesztálódása a tavaly megjelent monográfia, nem hiába foglalkoztam ezzel a témával az elmúlt két évtizedben.”

A komplementer rendészet munkamódszer, ugyanakkor az abban érintett szervezetek összességét, együttműködését is jelenti. „A rendészet küldetésének teljesítése nem várható el kizárólag egyetlen, erre rendelt állami szervezettől, történetesen a rendőrségtől. A rendészet küldetése, a biztonság megteremtése csak társadalmi kooperáció és kollektív munka eredményeként teljesíthető, úgy, hogy növekvő mértékben vonjuk be a rendvédelmet tehermentesítő, komplementer rendészeti szerveket, mint a magánbiztonság, önkormányzati rendészet vagy a civil bűnmegelőzés.” — magyarázza. 

A komplementer rendészet kialakításához szükséges oktatásról is szó esik, hiszen újabb képzések jelentek meg a palettán. „A Településbiztonsági menedzser képzés egy hiánypótló, két féléves szakirányú továbbképzés, mert az együttműködés egyik fontos szereplőjének nem volt releváns képzése, ezt pótoltuk. Összefogtunk a Testnevelési Egyetemmel és létrehoztuk a Rendezvényszervezés–sportbiztonság nevű szakirányú továbbképzést. Megalapítottuk a Magánbiztonsági tagozatot és a Településbiztonsági tagozatot a Magyar Rendészettudományi Társaságban. Rendőri vezetők, biztonsági vezetők emelik be a mindennapi munkájukba a partnerekkel való érdemi együttműködést, hallgatóink pedig már ezzel a gondolkodással lépnek ki az egyetem kapuján. Nagyon örülök a gondolkodás-átadás lehetőségének, az egyértelmű gyakorlati megvalósulásnak és annak, hogy az együttműködési kezdeményezés nyitott fülekre talált.”

A nyitóképet, valamint a cikkben szereplő fotókat interjúalanyunk bocsátotta rendelkezésünkre.