„Mindig észnél lenni, ennyi a titok”

Egyetemi docens, kutató, kisgyermekes anyuka – aki nem mellesleg a Büntetés-végrehajtási Kódex megalkotásának aktív résztvevője volt, és aki most Amerikából modern technológiát hozna hazai börtönökbe. Nőiség kontra kemény bűnözés. Czenczer Orsolya büntetés-végrehajtási alezredes portréja.

„Soha nem fogom elfelejteni, milyen ruha volt rajtam, milyen volt az időjárás, milyen kopott kék csengője volt az épületnek és hogy szökött fel a szívem a testemen kívülre” – emlékszik vissza első, Temes megyei fegyházban tett látogatására a kutató, amely, mint kiderült, egy véletlen műve volt. Első jogi diplomáját ugyanis a Temesvári Nyugati Egyetemen végezte, ahol minden nyáron követelmény volt egy hónapig valamilyen jogi jellegű munka, de már csak a börtönben volt hely egy büntetés-végrehajtási bíró mellett, így Czenczer Orsolya nekivágott. A Temes megyei fegyházban igazi „kemény bűnözők” vannak 25 évtől életfogytiglani büntetéssel, így nem csoda, hogy az élmény mély benyomást tett az akkor első egyetemi évét záró diáklányra. Ámde nem negatív értelemben.

Saját elmondása szerint első pillanattól kezdve nemhogy hátránya, inkább előnye származott női mivoltából, figyelmesebbek és előzékenyebbek voltak vele. „Akkoriban és most is előfordul, hogy füttyöngetnek, beszólogatnak, de férfiaknál, akik évek óta be vannak zárva, ez egy természetes reakció. Ez engem sosem zavart, vagy ijedtem meg ettől, tudni kell a helyén kezelni.” Egyszer véletlenül még olyan is előfordult, hogy rázáródott egy zárka ajtaja, ahol nyolc elítélttel együtt várta az őr visszatértét, de semmi sem történt. Figyel rá, hogy ne legyen kihívó és mindig észnél van, csupán ennyi a titok – vallja.

De mivel is foglalkozik egy büntetés-végrehajtási jogász, kutatóként milyen gyakorlati oldalát fedezte fel szakmájának és család mellett milyen álmai vannak?

Egyszerre több lábon

„Fő helyem, anyaintézményem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés Végrehajtási Tanszéke, ahol egyetemi docensként dolgozom” – szögezi le. Időről időre felkérik egy-egy egyetemi kurzus megtartására (találkozásunk előtt például éppen az ELTE-n tarott órát), de ezek eseti jellegűek. Az oktatás mellett mindig van folyamatban lévő kutatás is, nem feltétlenül egyénileg, hanem nemzetközi kutatócsoportokban történő munkával. Jelenleg egy felnőtt fogvatartottak oktatásáról, reintegrációjáról szóló belga konzorciummal közös kutatási projektben vesz részt, a Marie Curie ösztöndíj pályázat keretében. Ez a kutatás egy olyan kezdeményezésből nőtte ki magát, amely azt vizsgálta, hogyan lehet európai börtönökben külföldi fogvatartottaknak megtanítani az adott nemzet nyelvét, illetve kultúráját, társadalmi szabályait. A cél egy európai képzési rendszer létrehozása fogvatartottak számára, amelynek keretében az adott országban büntetésüket töltő elítéltek (akik külföldi fogvatartottaknak minősülnek – tehát nem állampolgárok) oktatása “testreszabható”.

Ezen kívül 2020. április 1-jeóta az Európa Tanács albizottságának, a Pönológiai Együttműködési Tanácsnak a magyar képviselője. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a börtönügyekkel kapcsolatos ajánlások szabályozásáért felelős szervezet munkájához járul hozzá szakmai tudásával – havonta egy héten keresztül pedig személyes jelenlétével is – Strasbourgban.  

Hogyan lesz az elméletből gyakorlat?

Tanár, kutató és képviselő, de beszélgetésünk során az is kiderül, hogy mindennapi élete része a börtönökbe járás. Előfordul az is, hogy egy-egy kutatási eredményét konferencián is be kell mutatnia, ilyen volt például a 2014-ben publikált „Veszélyes fiatalok vagy fiatalok veszélyben?” című tanulmány, amelynek megállapításaira rendkívül nagy volt az érdeklődés a fiatalkorú börtönök parancsnokai részéről. Ez nem csoda, hiszen kutatásában az akkori magyarországi teljes fiatalkorú fogvatartott populációt leszűrte, minden egyes fiatallal beszélt, mélyinterjút készített, teszteket és adatlapokat töltött ki. Az eredmények pedig igazolták az előzetes feltételezéseket.  

A kutatás azt vizsgálta, milyen családi és szociális háttérrel kerül be egy fiatalkorú börtönbe. A szemlélet újdonságát az adta, hogy cáfolta azt a közhiedelmet, miszerint a gyermekotthonokból egyenes út vezet a javító intézetbe és börtönökbe. Kimutatta, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetből jövő fiatalok sokkal nagyobb valószínűséggel kötnek ki börtönben, mint a gyermekotthonból jövők. Miért? A kutatók arra jutottak, hogy főként a szülői minta miatt, illetve, amennyiben a bántalmazás bármely (testi-, lelki-, szellemi) formája megjelenik egy közegben, az érintett fiatalban növekszik többek között az agresszió, ezáltal hamarabb üt, kezd lopni, vetemedik jogszabálysértésre.

A kutatás megállapításai a 2013. évi CCXL. törvény megalkotásánál kifejezetten hasznosnak bizonyultak, így ugyanis bekerült a családi konzultáció a fiatalok társadalomba történő visszailleszkedésének folyamatába. Több mint 10 évet szánni a fiatalok vizsgálatára így sem szokványos, de ezirányú felvetésünkre Czenczer Orsolya csak viccesen megjegyezte: fiatalkorában nem volt fogvatartott, nem személyes tapasztalat miatt kezdett a témába, hanem mert szakmailag nagyon kötődik ezekhez a gyerekekhez. Meggyőződése, hogy az általa megismert fiatalok döntő többsége a szocializációja áldozata. Nagy részük olyan családból vagy környezetből jön, ahol a bűnözői minta, az elhanyagoltság, a bántalmazás valamely formája megvalósul. Czenczer Orsolyanagyon sokszor úgy érzi, ezek a gyerekek predesztinálva vannak a börtönre. Ez ugyan nem menti fel őket bűntetteik alól, de kutatásaival igyekszik rávilágítani, hogy a börtönben élő, illetve a szabadon felnövő 14-18 éves fiatalok között nincs óriási különbség. Lázadnak, tombolnak és próbálják feldolgozni a kamaszkorral járó kihívásokat.

Mindezt azonban ő maga sem jogi tanulmányai vagy tapasztalatai alapján véli így. Jogi végzettségei mellett egy pszichológiai diploma is megbújik, nem véletlenül. Félévvel a fiatalokról szóló kutatás megkezdése után ugyanis rádöbbent, hogy a jogász agy nem képes elemezni a fiatal fogvatartottak helyzetét anélkül, hogy kimozdulna a rácsos, keretes gondolkodásból. Ezért tehát a Károli Gáspár Református Egyetemen viselkedés elemző- pszichológia szakon alapdiplomát szerzett. Elkezdte megérteni, mi, miért és hogyan történik, mennyire nagy hatással van az egyénre a család, az óvoda, iskola, és a kortársak. Előtte úgy vélte, ha egy gyereknek nincs meg a nyolc általánosa, be kell iskolázni, ennyi. Pszichológiai végzettségével azonban már a miértek (miért nem végezte el az iskolát) és az okozatok keresése is természetessé vált. Az esetek ilyesfajta egyéniesítése, egyénre szabása pedig már a most hatályos Büntetés-végrehajtási Kódexben is megjelenik. Kutatását így jogalkotói szinten is hasznosítani lehetett.  Czenczer Orsolya egyedül azt bánja, hogy pszichológiából nem ment mesterképzésre, „de ami késik, nem múlik”. Akkoriban a kutatás és kislánya születése miatt nem folytatta a tanulást.

„Az év hete”

A kutató szeme fénye ötéves lánya, akiért szigorú napirendet követ, hogy feladatai mellett vele is értékes órákat tudjon eltölteni. Gyermeknevelési elveit nem annyira a büntetés-végrehajtással kapcsolatos tapasztalatai, inkább székely gyökerei határozzák meg. Vallja, hogy „ebben a világban egy nőnek helyt kell állni” és ezt a mentalitást szeretné átadni lányának, hogy talpraesett és állhatatos legyen. „A kitartás, a „kivetnek az ajtón-bemászom az ablakon”-hozzáállás gyakran óriási lehetőségeket eredményez. De szerencsére az ízig-vérig székely, harci szellem él benne” – meséli büszkén az anyuka.

Élete legjobb döntéseként tekint arra, hogy Erdélyből a „csodálatos anyaországba” költözött. Egészen fiatal korától ért benne, milyen jó lehet az élet Magyarországon. 1993-tól egy önképző kör tagjaként minden évben egy hétre ide látogathatott, amit úgy hívott: „az év hete”.

A sors mégis úgy hozta, hogy első diplomáját Romániában szerezte, eközben pedig akadályok is jelentkeztek. A 400 főt számláló jogi karon egyedüli magyar hallgatóként találta magát. Míg korábban kitűnő tanuló volt, az egyetemen az első vizsgán megbukott, mivel a vizsgabiztosnak csupán minden második kérdését értette. Értetlenül állt a helyzet előtt, hiszen betéve mondta vissza a könyvet. De az „akkor is megcsinálom” – mentalitása tovább hajtotta: nem volt elegendő kívülről tudni a tételeket, a román nyelv ismerete is elengedhetetlenné vált. Meghívott előadóként máig visszajár tanitani az anyaegyetemre. Tanulóévei alatt egyébként nem a kitűnő bizonyítvány volt a célja, hanem magabiztos tudás megszerzése – így van ez ma is, minden helyzetben.

Azt hinné az ember, hogy nőként, különösen lányos anyukaként megterhelő lehet a börtönök világa, de Czenczer Orsolya egészen másként tekint hivatására. A munkája során hallott történetektől érzelmileg élesen elkülönül, nem vonódik be az élettörténetekbe, ugyanakkor ez az érzelmi elszigetelődés anyai mivoltában már egyáltalán nem jellemző rá, ahogy ő fogalmazott, vérmes oroszlánként védi kislányát.

Szakmáját azonban olyannyira szereti csinálni és sikeres benne, hogy családja teljesen elfogadja pályaválasztását. A jogi karrier egyébként 11-12 éves korában kitűzött célja volt, és a „véletlen” okozta büntetés-végrehajtási terület aztán meghozta számára, amire igazán vágyott: a letisztult rendet, amelyben fontos a kiszámíthatóság, átláthatóság. A börtönökben ez a három dolog a legfontosabb, ezek szavatolják a biztonságot a fogvatartottnak, az őrnek és a társadalomnak.

Idilli környezetben

Arra a kérdésünkre, hogy mindezek tükrében milyen hatással volt a pandémia magán- és szakmai életére, meleg mosoly kíséretében annyit válaszolt: „jó volt végre otthon lenni, összehozni a családot.” A járvány minden szempontból csak hozzáadott, el nem vett az életéből. Az összezártság egy már-már idilli környezetet teremtett férje és kislánya társaságában, rengeteg szabadidővel, sok társassal és főzéssel. Szakmailag pedig kinyílt a világ: számos olyan konferencia, amelyre pénz- vagy időszűke miatt korábban nem tudott eljutni, most online formában, megfizethető áron elérhetővé vált.

Mindemellett pedig végre alkalma volt saját magával is foglalkoznia, azaz elő tudta készíteni a Fulbright professzori ösztöndíjhoz szükséges pályázatát, amellyel 2021 szeptemberétől egy éven át Washingtonban kutatna tovább – természetesen a családja kíséretében – innovatív technológiák után, amelyeket haza lehet hozni a börtönökbe. Az utóbbi öt évben ugyanis – kutatásai, projektjei ellenére – csak takaréklángon „üzemelt”. Itt az ideje magasabb fokozatra kapcsolni!