„A jó kutató mindig új témát keres”

„A műszaki területen az oktatói hitelesség megőrzésének megkerülhetetlen feltétele az, hogy folyamatosan naprakésznek kell lenni a legújabb technológiák terén” – mondja a róla készült kutatói portrénkban Haig Zsolt, aki fontos motivációt nyer mindig a hallgatók szeméből visszatükröződő érdeklődésből.

Haig Zsolt ezredes, egyetemi tanár gyerekkora főként Salgótarjánban telt. Szülei kétkezi munkások voltak, édesanyja presszóban felszolgálóként, majd bolti eladóként dolgozott. Édesapja autószerelő, később irodatechnikai műszerész volt a Volánnál. Sajnos hamar elváltak, hatéves korától édesanyja nevelte, illetve nevelőapja istápolta. Mint mondja, ma is nagyon jó szívvel emlékezik vissza a nagyszülőknél, egy mátrai kis bányászfaluban, Szorospatakon a hegyek között, a természetben eltöltött időkre . Akkoriban még nem volt igazán jó tanuló. Egy gépipari szakközépiskolába járt 1975–79 között. Ahogy fogalmaz, enyhe távolságtartással figyelte a gépészeti ismereteket. Egy tantárgy viszont, az elektrotechnika már akkor felkeltette érdeklődését. 

Koszt, kvártély

Környezete a pályaválasztás idején nagyon preferálta, hogy tanuljon kohómérnöknek Dunaújvárosban. Ám nem engedett ennek a nyomásnak. Történt ugyanis, hogy a honvédségtől, illetve akkor még a Magyar Néphadseregtől megjelent toborozni néhány tiszt az iskolában. Arról tartottak tájékoztatót, hogy mi is az a Magyar Néphadsereg, ott milyen képzési lehetőségek vannak. A végzős fiatalnak rögtön felcsillant a szeme a híradó képzés hallatán, ahol a leendő katonai kommunikációs tiszteket képzik. Végül csak a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára adta be jelentkezését. Ahogy visszaemlékezik, a katonai pálya választása mellett az is komoly érv volt, hogy édesanyjának, aki ekkor már egyedül nevelte testvérével együtt, így egyáltalán nem kellett finanszíroznia továbbtanulását, hiszen erről a hadsereg – ahogyan ma is teszi – gondoskodott.

Milyen a jó tanuló?

A katonaélet nagy váltást jelentett. A fővárosba költözött, hazajárni onnan ritkán lehetett, kezdetben egy-kéthavonta egy-egy rövid hétvége maradt csak a családdal való találkozásokra. Másfelől azonban hangsúlyozza: jó emlékeket őriz a főiskolás évekről, hiszen remek osztálytársai, szakasztársai voltak, emellett elég sok gyakorlati foglalkozáson vehettek részt, nagyon sokat voltak kint terepen, gyakorlatban alkalmazták a különböző híradó és rádióelektronikai eszközöket. A terület pedig teljesen elvarázsolta az ifjú katonát. „Itt váltam jó tanulóvá” – mondja, ellentétben az általános és középiskolával. Végig kiváló és jó minősítésekkel végezte ezeket a tanulmányi éveket. A harmadik félév környékén tanárai említették, hogy van egy új szakterület a főiskolán – kinek lenne kedve átnyergelni. A perspektivikus jövő elé néző új területet akkor úgy nevezték, hogy rádióelektronikai harc, mai nevén elektronikai hadviselés. Az országban összesen két városban volt olyan katonai szervezet, amely ezzel foglalkozott. Egyik egy rádiózavaró zászlóalj volt Békéscsabán, ahová elég sokat jártak a főiskolások gyakorlati foglalkozásokra, és hallgatóként kicsit szabadabb életet élhettek itt. A másik pedig egy rádióelektronikai ellenőrző központ, amely Gödöllőn volt. A rádióelektronikai harc szakterületen e két városban lévő alakulatnál lehetett beosztásba kerülni. Gödöllőn ekkor rendszeresítettek egy ellenőrző rendszert irányító központot. Egy nagyon kezdetleges számítógépes hálózatot kell elképzelni, ami a fiatal tisztet az informatikai vonal felé is terelte. Itt kezdte el hivatásos tiszti pályáját 1983-ban. Egy év múlva nősült, felesége szintén Salgótarjánból származik. Egy gyermekük született 1986-ban, lánya ma már felnőtt, önálló életet él.

A Hungária körúti Akadémia

Gödöllői beosztásában sok időt töltött gyakorlaton, ahogy fogalmaz: egész évben, hóban, sárban, fagyban tesztelték a rendszeresítés alatt álló rendszereket, illetve ellenőrizték a katonai kommunikációt, hogy nem fecsegnek-e a honvédek az éterben, betartják-e a rádióforgalmazás szabályait. Itt érte el három év múlva egy újabb továbbtanulási lehetőség, parancsnoka javaslatára jelentkezett, majd felvételt nyert a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára, az induló rádióelektronikai harc szakra. Így 1986 szeptemberében a Hungária körúti Akadémián megkezdte hároméves akadémiai tanulmányait. Mint okleveles rádióelektronikai tiszt végzett 1989-ben. Az Akadémián alapvetően ugyanazokkal a területekkel foglalkozott, mint korábban, tehát az elektronikai felderítéssel, elektronikai zavarással, ellenőrzéssel.

Az oktatói pályán

A rendszerváltás hajnalán, 1989-ben új beosztást kellett találnia – hiszen a gödöllői beosztásából a tanulmányok ideje alatt az akadémiára vezényelték. Előzőleg már ismeretséget kötött a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola tanszékvezetőjével, és úgy volt, hogy ott kezdhet mint gyakorlati oktató. Azonban minden másként alakult: jött Csatári Sándor vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg akkori rádióelektronikai főnöke, és azt mondta, beosztást tudna ajánlani a katonai akadémián, az Elektronikai Harc Tanszéken. Haig Zsolt hiába mondta, hogy már megegyezett a főiskolán a tanszékvezetővel, a vezérőrnagy csak két lehetőséget hagyott nyitva: vagy az akadémián marad, vagy fel tud ajánlani neki Cegléden egy rádióelektronikai főtiszti beosztást. Így már nem volt annyira nehéz a választás… Ezzel kezdte meg 1989 szeptemberében, mostani tanszékén az oktatói tevékenységét. Azóta végigjárta az oktatói ranglétra minden fokát. 1993-tól egyetemi adjunktus, 1998-ban PhD-fokozatot szerzett, így egyetemi docens lett. 2010-től egyetemi tanár státuszban tanít és kutat. Eközben szakcsoportvezető, tanszékvezető-helyettes, tanszékvezető volt. 2005-ben, a katonai felsőoktatás szervezeti átalakításában szerepet vállalva megpályázta és elnyerte a megalakuló Bolyai János Katonai Műszaki Kar tudományos dékánhelyettesi státuszát. 2013 és 2016 között pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskolájának vezetője volt, aminek jelenleg is iskolavezető-helyettese.

Haig Zsolt szerint egy katona egyetemi oktató felelőssége kettős: egyrészt katonaként meg kell felelnie a Magyar Honvédség elvárásainak, másrészt pedig oktatóként az akadémiai szféra által támasztott oktatói és kutatói követelményeknek is. A professzor mindezeknek igyekszik eleget tenni. Egyenruhás oktató-kutatóként folyamatosan képzi magát, kutat, publikál. Mindezek mellett számos oktatói és tudományos testületben is szerepet vállal, mint pl. a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Műszaki Szakbizottságában, vagy választott tagként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Osztályában és az MTA Hadtudományi Bizottságában. 

Akik mély nyomot hagytak

Inspiratív tanárszemélyiségekkel, akik valóban nyomot hagytak benne, főként az oktatói pályája elején került kapcsolatba. Az egyik ilyen személyiség, aki felnyitotta szemét az új témák iránt, az Várhegyi István, ma már nyugállományú ezredes, aki a Felderítő Hivatalnál dolgozott hosszú éveken keresztül. Ő volt az, aki a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején bejárt a tanszékre kutatni. Haig Zsolt kiemelte: „egy olyan témára irányította rá a figyelmemet, ami a mai napig is a fókuszpontban van, ez pedig az információs képességek, információs műveletek területe”. Ez azért lényeges, mert az 1990-es évek nagyon intenzív fejlődési időszaka volt a katonai információs technológiának, akár a számítógépes rendszerek, hálózatok, akár az elektronikai rendszerek alkalmazása területén. Az 1991-es Öböl-háború e terület gyakorlati jelentőségére nagyon jól rá is mutatott. Élőben láthattuk, hogy a szövetségesek részéről meglévő technológiai fölény milyen mértékben változtatta meg a háborút. Az információs műveletekről – ami ma is ez az egyik fő kutatási iránya – Várhegyi ezredessel közösen adtak ki egy könyvet, ami akkor mérföldkőnek számított ezen a területen. Azóta is nagyon sokan hivatkoznak a 2005-ben megjelent Hadviselés az információs hadszíntéren című kötetre.

A másik személyiség, aki hatott Haig Zsoltra, korábbi tanszékvezetője, Makkay Imre professzor. Mély nyomott hagyott mai gondolkodásán és oktatói, kutatói látásmódján elöljárójának kutatói mentalitása, az a hozzáállás, hogy mindig valami új, jövőbe mutató témát keresett és kutatott. A 2000-es évek elején kezdtek el például a tanszéken pilóta nélküli repülőgépek kutatásával, fejlesztésével foglalkozni. „Ez akkor még eléggé gyerekcipőben járt, és néha meg is mosolyogtak minket, hogy mit akarunk mi ezzel. De meg kell nézni most a 2020-as években, hogy mire alkalmas egy drón. Az élet tehát igazolta, hogy ez egy jó kutatási irány volt” – mondja Haig Zsolt.

Mindezek mellett a 2000-es évektől kezdve kerültek fókuszba az új hálózatos technológiák, a kibertér, amelyek ma már szintén nagyon fontos részét jelentik a kutatásainak. Ma főleg a kibertér műveleti képességeit kutatja – tehát azt, hogy akár katonai műveletekben, akár a politikai és egyéb más színtéren milyen módon lehet a kiberteret felhasználni úgy, hogy az fölényt biztosítson a saját erők számára. Mint fogalmaz, „a kibertéri műveletek jóval komplexebb képességet jelentenek annál, hogy különféle számítógépes hálózatokat támadunk meg. A kibertér ma már az élet számos területét lefedi, az ezen keresztüli befolyásolás, manipuláció kérdése tehát a kibertéri műveletek nagyon fontos szelete”. Ezt a területet egyébként a most zajló sajnálatos háború is nagyon plasztikusan szemlélteti. A harc része lett a kognitív képességekre való hatás a kibertéren keresztül. A kibertér effajta komplexitásáról jelent meg 2018-ban könyve, ami azóta is elég szép hivatkozási számokat kap.

Honnan nyerünk motivációt?

Annak, aki oktatói, kutatói pályára adja a fejét, két fontos tapasztalatot szokott átadni. Az egyik legfontosabb motiváció a hallgatók figyelme, ahogyan érdeklődnek az iránt, amit az oktató elmond. „A szemekből visszatükröződő érdeklődés mellett az is öröm, ha a hallgatók sikereket érnek el, akár TDK-ban, akár egyéb más területeken, illetve a tanulmányaik befejezése után szakmailag megtalálják számításaikat” – mondja. Doktori témavezetőként is nagyon motiválja az, amikor egy hallgatója eljut odáig, hogy megvédi a doktori értekezését. A másik fontos elem a tudásátadás öröme. Ha ebben van visszacsatolás, ha a hallgatókon látszik, hogy értik az elmondottakat és a gyakorlatban is tudják alkalmazni, ez ugyancsak nagymértékben motiválja az embert arra, hogy mindig újabb és újabb ismereteket adjon át. Ez pedig megköveteli, hogy az oktató maga is kövesse a trendeket, figyeljen az újdonságokra, képezze magát naprakészre a legújabb technológiákból – egyszóval őrizze meg oktatói hitelességét.

Zene, film, kirándulás

Amikor nem a katonai információs trendeket követi éppen, Haig Zsolt zenét hallgat. Zene, mégpedig főként rockzene szól az irodában, az autóban, otthon, munka és tanulás mellett is. A másik pihentető elfoglaltsága a filmek szeretetéhez kötődik. Feleségével nagy filmrajongók, esténként egy jó film kellemes kikapcsolódást jelent mindkettőjüknek. Amint pedig tavasszal beköszönt a jó idő, a túrázás örömének hódolnak. Hátizsák, túrabakancs fel, és bejárják a környező hegyeket, illetve hazánk más tájait, és élvezik természet szépségeit.

Nyitókép: 2019.; MTA IX. Osztály tagsági és közgyűlési képviselő megbízólevél átadása

A fotókat Haig Zsolt bocsátotta rendelkezésünkre.