Hat katedrán, otthonosan

A közel-keleti térség szakértőjét már hatévesen elvarázsolta a Kelet, s mérnök család lányaként választotta a bölcsész pályát. Később úgy hozta az élet, hogy ki kellett tanulnia a nukleáris fegyverzetkorlátozás témáját is. Nincs talán a világon más, akit bölcsész létére természettudományi kar választott tiszteletbeli oktatójává. N. Rózsa Erzsébet szakmai útja.

„Hatévesen a névnapomra a nagymamámtól az Egri csillagokat kaptam ajándékba. Pár hét alatt elolvastam, ami egy olvasni épphogy megtanult gyerektől nem kis teljesítmény. Azt szoktam mondani, hogy itt kezdődött. A családból senki nem járt a Közel-Keletnek még a közelében sem” – utal a kelet iránti szenvedélyének eredetére az ÁNTK Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének egyetemi tanára, a HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének munkatársa. Mérnök szülei támogatták érdeklődését, édesapja csupán annyit jegyzett meg, hogy ha kelet, akkor olyan irányt érdemes választani, ahova reálisan el lehet jutni – a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról. Ezért Japán és Kína helyett a Közel-Kelet lett a célpont, de olyannyira eltökélten, hogy Erzsébet már a gimnáziumi évek alatt elkezdett arabul tanulni egy itt élő, a doktoriját író arab nőtől.

Az Üllői úton nőtt fel, az általános iskola után a Fazekas Mihály Gimnázium angol tagozatos osztálya következett. Nyilvánvaló volt, hogy egyetemi tanulmányait angol szakon folytatja majd; a magyart választotta mellé (az akkori szakpárosítási szabályoknak megfelelően), majd később ezt leadta, mert akkor már felvehette helyette az arabot, később pedig az iráni szakot is. Közben törökül tanult, a Hídember című filmben is szereplő Can Togay édesapjától.

Hőskor Líbiában

Arab szakosként harmadévesen egy évre Líbiába nyert ösztöndíjat, ez különleges, meghatározó élmény volt. Ott csak arabul lehetett beszélni; egy lánykollégiumban lakott, az étkezésen kívül szinte semmit sem szerveztek meg előre, de valahogyan mégis működtek a dolgok; lett ott egy baráti köre, ez afféle „hőskornak” számított. Ebben az időszakban Líbiában a szocialista országok egész kórházakat húztak fel, de nemcsak felépítették és berendezésekkel szerelték fel, hanem a személyzetet is biztosították. Sok magyar orvos meg ápolónő dolgozott tehát kint, de a tripoli kórház a városon kívül volt, így a kollégiumi diákok a kiszámíthatatlan buszjáratok okán oda soha nem jutottak el, így nem is nagyon találkozhatott ott egy magyar diák a honfitársaival. „Kemény volt, de megtanultunk arabul. Más dolgunk nem is volt. Az ember az egyetemi szünetekben kávézott, a női mosdóban meg csodálkozva figyelte a lányokat, akik fésülködtek meg szempillát pöndörítettek. Életemben akkor láttam ilyen eszközt először…”

Líbia egyébként is különleges ország volt. Moammar Kaddáfi regnálása alatt – aki1969 óta volt hatalmon – afféle arab szocialista ország lett belőle saját ideológiával és a vezér elképzeléseivel. Mégis: élhető volt, s bár zártnak tűnt, ha egyszer befogadták az embert, az maximális tiszteletet jelentett. „Megtanultam a helyi szókincset, szokásokat, azt, hogy mi az „arab kelet” meg az „arab nyugat”, vagy hogy meg lehet-e nő létemre szólítani egy férfit az utcán.”

Az internet hajnalán

Hazatérte után aztán már rendszeresen járt tolmácsolni, szocialista arab pártdelegációvezetők feleségeit kísérte, ez akkoriban nagyon jó pénzkereseti lehetőségnek számított. Bölcsész diplomát szerzett, azzal a Transelektronál (Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. – közlekedési berendezéseket készítő gépgyártó vállalat – a Szerk,) kezdett dolgozni idegen nyelvű levelezőként, majd az Energiagazdálkodási Intézetnél folytatta. A külkereskedelemben mozgó vállalatoknál sok utazásra volt lehetőség például Egyiptomba, Törökországba. S mindez még az internet hajnalának idején történt. „Az első szövegszerkesztő programoknál tartottunk. Az üzletkötők nappal tárgyaltak, én addig a városban a barátaimmal bandáztam, éjszakára meg odaadták a kézzel írt jegyzeteket, és azokból én megírtam a jegyzőkönyveket”.

Szakmai kapcsolatszerzés

Az Energiagazdálkodási Intézettől ment GYES-re, majd két kislány édesanyjaként tért vissza a munka világába, nevezetesen a Magyar Külügyi Intézetbe, ahol arab és iranista szakembert kerestek. 1990-től 25 évet töltött ott. „Ez az időszak határozta meg az egész további szakmai életemet. Ott tanultam meg, mi a külpolitika, a biztonságpolitika, az elemzés. Minthogy az orientalista szakokon politikát nem tanítanak – csak történelmet, de az „véget ér” a huszadik században –, nekem egy-két, elérhető lapból (Herald Tribune, Middle East Journal) kellett elkezdeni tájékozódni”. 1992-ben egy nukleáris fegyverzetkorlátozásról szóló nagy európai projektbe kerestek magyar résztvevőt. Erzsébet elvállalta, hogy beletanul a témába.

Ez egy kétéves ösztöndíj volt, a Rockefeller Brothers Foundation támogatta a projektet, amely egy hathetes, a frankfurti Békekutató Intézetben eltöltött etappal kezdődött, ezt követően havonta-kéthavonta kellett kimenni néhány napra. Ugyancsak része volt a programnak egy háromhetes közel-keleti tanulmányút, valamint egy saját számítógép és internet hozzáférés segítette Erzsébet munkáját. „Az ez idő alatt épített szakmai kapcsolataim máig élnek” – jegyzi meg.

Mindenki hozzátesz

Máig hasznosítja azt a széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszert, amelyet a tanulmányutak és a külföldi projektekben való részvétel során felépített. „Itt, az egyetemen én dolgoztam ki a képzések fegyverzetkorlátozás és leszerelés témájához kapcsolódó kurzusokat és azok tananyagait az alapképzéstől a doktori tanulmányokig. Ezt a munkát azóta is én végzem, mára több fiatal kollégámmal.” A Horizont 2020 program keretében egy négyéves kutatásban vett részt a Közel-Kelet és Észak-Afrika aktuális témáiról. Számos, az Unió által finanszírozott pályázatot is nyert és vezetett Erzsébet.

„A saját szakmai köreimben elég sok ismeretséggel, barátsággal és eredménnyel rendelkezem, ezeket igyekszünk a kollégáimmal beépíteni az oktatásba, és a fiatalok szakmai indulásakor is próbálom ezeket kiaknázni, hiszen tudom, milyen sokat jelent, ha nem egyedül kell pályakezdőként elindulni. S ez nem karitatív dolog: nekem is jó, hiszen nekem is besegítenek ők. Ráadásul a fiatalok mindig sokkal több új módszert és módszertant ismernek. Hiszek abban, amit 25 évig a Külügyi Intézetben próbáltunk megvalósítani, nevezetesen azt, hogy egy témára legyen egy szenior és egy junior kutató, de még jobb, hogyha van arra mód, hogy még egy középső szinten lévő kutató is. Mindenki mást tud, mindenki mással találkozik, és egy témát akkor lehet igazán jól körül járni, hogyha mindenki mást tud hozzátenni” – vallja.

Katedrák

A kilencvenes évek eleje óta oktat; a Corvinusra Rostoványi Zsolt professzor hívta előadást tartani, ott is habilitált, majd címzetes egyetemi tanári címet kapott. Marx György atomfizikus professzor révén régóta oktat a Műegyetemen is: leendő atomfizikusokat az atomfegyverek és fegyverkezés jogi és politikai kérdéseiről. „Szerintem a világon az egyetlen bölcsész vagyok, akinek a Műszaki Egyetem Természettudományi Karáról van tiszteletbeli oktatói címe, diplomája. Erre nagyon büszke vagyok”.

Nukleáris témában a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről keresték meg kedves régi kollégák azzal, hogy tartson órát a téma politikai kérdéseiről, a nemzetközi szerződésekről. Negyedik egyetemként egy időben az ELTE-n, az iranistáknak is tartott politikai szövegolvasás órákat. S ott van még a Pécsi Tudományegyetem, amelynek doktori iskolájában is vannak még doktoranduszai. Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem a magyar képzésben ugyancsak oktat: az egyik évben a Közel-Keletről, a következőben a tömegpusztító fegyverek korlátozásáról, s ott is vannak doktoranduszai.

Elvek, értékek

„Az egyik alapelvem, hogy ha egy hallgató segítséget kér, akkor segítek: ha én magam nem tudok, akkor körbe kérdezem az ismerőseimet. A másik, amit igyekszem átadni hallgatóknak és a fiatal kollégáknak, az az a gondolat, hogy nem érthetünk mindenhez. Nyugodtan meg kell mondani, hogyha valamit nem tudunk. Oktatás közben is mindig bátorítom a hallgatókat, hogy kérdezzenek. De néha olyan kérdések jönnek elő, amik nekem eszembe se jutnának, és bizony bőven előfordul, hogy azt mondom: nem tudom”. Nagyon sok média megkeresést kap, de ha nincs ideje felkészülni, vagy nem érzi teljes egészében magáénak a témát, nemet mond.

„A hallgatóknak záróvizsga előtt azt szoktam mondani: a szakdolgozatát vagy diplomamunkáját akkor ott, abban a pillanatban egészen biztos, hogy ő tudja a legjobban – feltéve, hogy valóban ő írta.  Úgyhogy ne ijedjen meg!” Tanárként jellemzően nem vezet katalógust. „Úgy gondolom, hogy aki egyetemre jár, azért jön, mert itt akar lenni. Ha nincs itt, akkor annak nyilván van valami oka. Beteg vagy dolgozik. Amikor az egyetem bátorítja, hogy a hallgatók dolgozzanak, sőt, szerződik minisztériumokkal, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak a diákok, akkor ki vagyok én, hogy ezt megakadályozzam? Hiszen lehet, hogy a diáknak ettől lesz állása egyetem után”. Ám amikor sorozatban csak páran vesznek részt az órán, azt azért szóváteszi, és nemrégiben egy csoport esetében vissza is tért a katalógusvezetéshez, mert a sok hiányzást a meghívott tanár kollégákkal szemben tiszteletlenségnek tartaná.

Baráti körben

Nagyon szeret utazni, mindig az a kedvenc országa, amelyben éppen tartózkodik. Legtöbbször talán Egyiptomban, Iránban és Törökországban járt, de „megvolt” Marokkó, Tunézia, Algéria, Líbia, Szíria, Libanon, Katar is. Legutóbb Szaúd-Arábiában járt, az is nagy élményt jelentett. „Nagyon szeretek emberek között lenni, emberekkel beszélgetni, egyszerűen érdekelnek. Ez a kollégákra is vonatkozik. Szerencsés, hogy itt az egyetemen a mi tanszékünk baráti kör is egyben. Időről-időre összejövünk, nem csak munkaügyben. A Covid alatt online együtt kávéztunk, és elindítottuk az azóta kissé megváltozott profilú Fotelból a világ körül című előadássorozatot, amelynek témáit a hallgatók javasolhatták. Nagyon szerettük, mesélős, lazább beszélgetések voltak. Ezek igazán fontosak.”