Nyár közepén, a koronavírus-járvány szorításából időlegesen fellélegző világközvélemény figyelmét ismét a gyors tempóban elmérgesedő amerikai-kínai viszony aktuális fejleményei kötötték le. A geopolitikai elsőségért folyó harc (ami kezdetben kereskedelmi konfliktusként robbant a köztudatba, majd mind inkább technológiai szembenállássá transzformálódott) uralta a híreket, ahol hívószóként többnyire az „5G hálózat”, de főleg a „Huawei” szerepelt. Az óriások vetélkedése mellett szinte eltörpült: két régi rivális India és Kína között is felforrósodott a viszony a Himalája hegyvidék egy vitatott hovatartozású darabkája felett. Az eldördülő fegyverek zajában pedig még az érdeklődő keveseknek sem igen szúrt szemet: a csetepaté részeként az indiai kormány betiltotta 59 kínai fejlesztésű és tulajdonú mobilalkalmazás használatát az ország területén. Az érintett appok között olyan ismert márkaneveket találunk, mint a TikTok, a Helo vagy a WeChat, tehát a világ legnépszerűbb (és legtöbb felhasználóval büszkélkedő) közösségi médiaplatformjainak némelyikét. A hivatalos indoklás az indiai felhasználók személyes adatainak védelmét emelte ki: az indiai kormányzat úgy ítélte, hogy a népszerű applikációkat üzemeltető kínai cégek valójában illetéktelenül gyűjtik, rendszerezik, továbbadják az indiai felhasználók személyes adatait. Felmerült továbbá az is, hogy – az indiai törtvényekbe ütköző módon – ezek a cégek az országon kívüli szervereken tárolják az Indiában generált ilyen adatkészleteket. A következő hónapokban (miközben a fegyveres szembenállás feszültsége valamelyes csökkent) India további hullámokban újabb „digitális csapásokat” mért geopolitikai riválisára: közel 200 kínai mobilalkalmazással bővült a tiltólistára tett kínai cégek sora. A lépések súlya kezdett formát ölteni. Az 1,3 milliárdos lélekszámú India hatalmas felvevőpiacot jelentett már eddig is, a kínai számítástechnikai, elektronikai termékek számára. De ami talán ennél is fontosabb: a felhasználók ilyen potenciális tömege óriási tételben generálja a mesterséges intelligencia-fejlesztésekkel létfontosságúvá váló big data adatkészleteket a kínai techno-vállalatok számára. Miközben a techno-konkurrencia törvényi kizárása egyértelműen célozta az indiai technológiai szektor fejlődésének támogatását, egyre nyilvánvalóbbá vált az ügyben az adatok birtoklásának szerepe. Az indiai döntéshozók egyértelműen megfogalmazták, hogy a tiltólistára tett kínai IT-alkalmazások (és a mögöttük álló vállalatok) „fenyegetést jelentenek India szuverenitására és nemzetbiztonságára” nézve. Hogy miért? A válasz ismét egyértelmű: a kínai IT-cégek indiai felhasználók által generált adatok tömegéhez jutnak hozzá, és tulajdonítják el ezeket. Ez pedig súlyosan sérti az indiai Informatikai Törvényt, ami fontos elvként tűzi ki a digitális adatok lokális kezelésének kötelezettségét. Tehát, egy fajta „adatszuverenitás” elvét.
A közvélemény szeme előtt bontakozó események világosan mutatnak két fontos fejleményt. A nyáron felforrósodott talajú hegyvidék legfontosabb ismérve: az Új Selyemút egyik szála éppen ebben a térségben halad majd végig, hogy új módon kapcsolja össze Eurázsiát és Afrikát is. A konnektivitásnak azonban a 21. században már csak egyik – talán nem is a legfontosabb – dimenzióját jelentik a tényleges fizikai terek. A kibertér, ez a számítástechnikai eszközöket, szoftvereket, az azokat használó embereket, és az őket összekötő internetes hálózatokat felölelő „világ” láthatóan a nemzetek közötti érdekérvényesítés, az erőkivetítés, a hatalmi konfliktusok egyre fontosabb területe. Az igazi összecsapások egyre inkább ebben a részben virtuális, részben azonban nagyon is valóságos „térben” zajlanak ma már.
A másik tanulság talán még messzebbre vezet. Egyértelműen látszik, hogy a rohamosan többpólusúvá transzformálódó világ regionális és globális geopolitikai konfliktusaiban mind gyakrabban forognak az események az „adatok” körül. Az immár tömegesen termelődő adatok birtoklása, felhasználása központi kérdéssé válik; szövetségek formálódnak és bomlanak fel az új „nyersanyagkincs” birtoklásért; kicsik és nagyok igyekeznek saját „adatérdekeiket” biztosítani mások rovására, a kereskedelempolitika, a nemzeti jogalkotás, a nemzetközi szabályozás – és ha kell a fegyverek eszközével is. Egyre gyakrabban bukkan fel a szakmai, politikai közbeszédben a „techno-nacionalizmus”, a „digitális szuverenitás” fogalma. Az pedig, hogy e merőben új koncepciót villámgyorsan karolta fel az internet-szabadság egykori bajnoka, az Egyesült Államok, vagy a szuverenitás „vesztfáliai” elvétől távolodó Európai Unió (nem is beszélve az olyan nagyhatalmakról, mint Kína, Oroszország vagy India) segít eloszlatni azt a kezdeti, naiv elképzelést, ami a kibertér „határok nélküliségének” álmában öltött testet. A lépés jól példázza, hogy a kibertérben mozgó nemzetállamok egyre határozottabban igyekeznek érvényre juttatni szuverenitásukat a virtuális világ mozaikjának rájuk eső darabjában is.
A modern gazdaságokban egyre nagyobb szerepet kap az adat; sőt, hovatovább meghatározóvá válik a szerepe. Nem véletlenül mondják gyakran: az adat a 21. századi gazdaságok „olaja”. A digitális gazdaság, és különösen az élenjáró technológiák az adatok tömegének határokon átnyúló globális áramlásától függenek ma már: az adat élteti az innovációt, adatokon alapul a termelőeszközök beszerzése, és adatok teszik lehetővé a késztermékek és szolgáltatások kiszállítását is. Egy területen pedig egyszerűen elképzelhetetlen a fejlődés az adatok hatalmas tömege nélkül. A mesterséges intelligencia, az elkövetkező évtizedek nagy ígérete ugyanis adatok, méghozzá hatalmas adattömegek nélkül semmire sem menne. Úgy szoktak fogalmazni: a mesterséges intelligencia-fejlesztések három pillére: a tömegadat (big data), ami a nyersanyagot szolgáltatja, a másik az algoritmus, ami az adattömeget „használja”, és végül a hatalmas számítástechnikai kapacitás, ami a roppant mennyiségű műveletet végzi. Mindegyik fontos, de az adat tényleg kulcstényező. Az MI-technológiák egyik legfontosabb területét jelentő gépi tanuló rendszerek például hatalmas adattömegeken „treníroznak”, de az MI erősségét jelentő predikció (gazdasági, társadalmi, üzleti előrejelzés) középpontjában is az adatok lehetőleg kimeríthetetlen tömege áll. Ezeknek az adattömegeknek egy része ma már a globális digitális hálózatokon át jut felhasználási helyére. Legalábbis egy darabig. „A kormányok határkerítéseket húznak adataik köré” – érzékeli a trendeket a gazdasági világ meghatározó médiuma, a The Economist, ami sejteni engedi az adat szuverenitás gondolatának előtérbe kerülését.
A digitális világ, a kibertér elvi és gyakorlati szabályozásának (nemzetközi igazgatásának) egyik (ha nem „a”) legfontosabb problématerülete tulajdonképpen az ezen új emberi dimenzióhoz való alapvető hozzáállást érinti. Az egymással vetekedő két nagy koncepció az „internet szabadsága”, illetve a „kibertér szuverenitása” fogalomban ölt testet. Nagyon erős a vélekedés, hogy a kiber domén egyfajta „digitális köztulajdon”. Geopolitikai értelemben szemlélve olyasmi, mint a nyílt óceán, vagy a világűr. A netsemlegesség mellett lándzsát törők ezt a felfogást képviselik, és a kibertér nemzetközi szabályozását, szabályozottságát igyekeznek a lehető legcsekélyebb mértékűre szorítani. Ezzel ellentétben létezik egy másik vízió. A „kibertér szuverenitása” mellé állók azt vallják, hogy a térbeliség legfontosabb ismérvei, a korlátozottság, a határok éppen olyan fontos és természetes velejárói a hálózatos világnak, mint a másiknak, a „valóságosnak”. Egy állam a kibertér rá eső részében éppen úgy szuverén, mint a fizikai térben is.
A digitális gazdaság legfontosabb éltetője az adatok határokat átszelő, globális áramlása. Ráadásul a digitális gazdaság értéke már jócskán meghaladja a külkereskedelmi forgalomba kerülő hagyományos javak által generált összegeket. A növekedés folytatódik, és ennél fogva a gazdaság új „olajának” tekintett adat-javak nemzetközi áramlásának szabályozása óriási gazdasági jelentőséggel bír. Az Egyesült Államok az elmúlt időszak nemzetközi kereskedelmi megállapodásaiban a határokon átívelő szabad adatforgalom híveként kötelezte el magát. A kínai technológiai fenyegetés visszaszorítására a nyáron meghirdetett „Tiszta Háló” (Clean Net) koncepcióval azonban az USA valójában a kibertér erős korlátozását, kontrolálását, részekre szabdalását irányozza elő. A nagy geopolitikai riválisok, Kína, Oroszország hagyományosan a kibertér szuverenitása mellett tettek hitet. Technológiai és szabályozási eszközökkel igyekeznek biztosítani a kizárólagos állami fennhatóság érvényesítésének jogát saját „kibertér darabjukban”. Legfrissebb fejleményként ma már az Európai Unió is a „digitális függetlenség”, és különösen az adat szuverenitás elve mögé sorakozik fel (amelyben egyaránt fontos eszközt lát az amerikai technológiai óriásvállalatoktól, illetve a Kínától való függetlenség megőrzésére).
A kibertérben egyébként éppen az adattömeg természetét (felhasználhatóságát) illetően is létezik egy markáns törésvonal. Az egyik felfogás hívei azt vallják: az adatok nyíltsága, hozzáférhetősége mindennél fontosabb. Az ezzel szemben álló koncepció szerint az adatok korlátlan hozzáférhetősége (üzleti és egyéb célú szabad hasznosíthatósága) által biztosított előnyöknél fontosabb elv az adatok, elsősorban a személyes adatokhoz fűződő jogok védelme. Látnunk kell, hogy az ebben a (látszólag személyiségi jogi, angolul „privacy”) értelmezési, szabályozási vitában is markánsan érvényesül ma már a geopolitika ereje. A Huawei elleni koncentrált támadások például (amelyben az USA igyekezett piacon kívüli eszközökkel kiszorítani az 5G technológiában őt messze megelőző versenytársat) alapvetően azt az érvrendszert használták, hogy a kínai technológiai cég eszközei sértik (sérthetik) a felhasználók személyes adatokhoz fűződő érdekeit.
Összességében úgy fogalmazhatunk: a technológiai domén eseményeiben, fejlődési irányaiban a geopolitika viszonyainak változása köszön vissza. Ahogy a nemrég még globálisnak gondolt világ egyéni és csoportos érdekek, divergáló pólusok mentén kezd újraszerveződni, úgy a hajdanán a Földet korlátok nélkül átfonó „Világháló” is az egymástól elkülönülő érdekek mentén kezd tagozódni. Egyes becslések szerint világunkban naponta mintegy 2,5 exabit adat keletkezik, amit egy szám után álló 18 nullával kehet kifejezni. Ez a köznapi értelemben felfoghatatlan mennyiségű (és beláthatatlan sebességgel növekvő) adattömeg puszta méreteinél fogva geopolitikai, hatalmi tényező ma már. A kínai technológiákat kitiltó, korábban említett indiai törvény beszédesen fogalmaz, amikor leszögezi: „az indiai felhasználók által generált adatok – India nemzeti kincsét képezik”. Az adat: hatalmi tényező, nemzetbiztonsági tényező, értékes vagyontárgy.
Források:
Cattaruzza , Amael (2020): A digitális adatok geopolitikája. Budapest, Pallas Athéné.
Fink , Michele et al (2020): Two briefings and an in-depth analysis on data flows, artificial intelligence and international trade. Brussels, European Union.
Geopolitical Europe aims to extend its digital sovereignty from China (2020). https://www.euractiv.com/section/digital/news/geopolitical-europe-aims-to-extend-its-digital-sovereignty-versus-china/
Gomart , Thomas (2018): Europe: Subject or Object in the Geopolitics of Data? Paris, IFRI.
Governments are erecting borders for data (2020). https://www.economist.com/special-report/2020/02/20/governments-are-erecting-borders-for-data
Herr , Trey (2020): Four Myths about the Cloud. The Geopolitics of Cloud Computing. Washington, Atlantic Council.
India bans 59 Chinese apps including TikTok, Helo, WeChat (2020). https://economictimes.indiatimes.com/tech/software/india-bans-59-chinese-apps-including-tiktok-helo-wechat/articleshow/76694814.cms
Kurbalija , Jovan (2017): The impact of (big) data on geopolitics, negotiations, and the diplomatic modus operandi. https://www.diplomacy.edu/blog/impact-big-data-geopolitics-negotiations-and-diplomatic-modus-operandi
Rosenbach, Eric – Mansted, Katherine (2019): The Geopolitics of Information. Cambridge, Belfer Center.
