Az egyetemek szerepéről, lehetséges működési modelljeikről, a tehetséggondozásról és az elitképzésről, illetve a felsőoktatásban megjelenő digitális megoldásokról szerveztek nemzetközi eszmecserét az egyetemen.
Az egyetem ezeréves eszménye és jövőképe címmel szervezett közös konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Kara (NITK), a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézete (TI) és a Professzorok Batthyány Köre november 8-án, a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében.
– Megtiszteltetés, hogy ennyi szakember ellátogatott hozzánk és hozzászól az oktatás kérdéseihez a határon innen és túl – mondta megnyitó beszédében Szegedi László, az NKE oktatási rektorhelyettese. Mint kifejtette, szimbolikus épp az NKE-n konferenciát tartani az egyetemek értékéről, mai szerepéről vagy a modern technológiák felhasználásáról, hiszen az NKE, ahogyan elődintézményei is, elkötelezetten képviseli a modern egyetem eszméjét. Az induló tanárképzésről szólva elmondta, pedagógusnak lenni ugyanúgy a köz szolgálata, mint rendőrnek, katonának vagy államigazgatási szakembernek lenni. Az egyetem tanárképzése a szakterületüket kiválóan ismerő, szívvel-lélekkel pedagógus diplomásokat fog útjukra engedni, akik a nemzeti kincseket tovább tudják adni a közvetkező generációknak.
Magyarnak lenni kiváltság, büszkeség és küldetés
– A magyar egyetemek a nemzet erősödésének fellegváraként és bástyájaként működnek; a megújított magyar egyetemi világ is magáévá teszi az hitvallást, hogy magyarnak lenni kiváltság, büszkeség és küldetés – hangsúlyozta az eseményen Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Hozzátette, a sikeres modellváltással a magyar felsőoktatás új pályára állt, növekedett a hallgatók száma, többen választják a természettudományi-technológiai szakterületeket (STEM), továbbá emelkedett és javult a tudományos publikációk száma és színvonala is. Arról is szólt, hogy 21 egyetem indult el több szakaszban egy teljesítményközpontú, a diákok javát és a magyar gazdaság érdekeit szolgáló modell irányába 2021 után. Az eredményekről szólva elmondta, hogy a modellváltó egyetemek előre léptek a nemzetközi rangsorban. Tizenkét magyar egyetem szerepel a világ legjobb 5 százalékában és egy intézmény a világ top 1 százalékában – mondta. Az egyetemek értékelése négy objektív és egy szubjektív faktor alapján történik, utóbbira „Brüsszel faktorként” utalt. Az intézmények reputációját nagyban sértette, hogy az EU kizárta a 21 magyar modellváltó egyetem diákjait és kutatóit az Erasmus és Horizont programokból – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a nemzetközi versenyben növekvő tudományos jelenléttel vannak jelen a modellváltó egyetemek, amelyek teljesítményét különböző paraméterek alapján folyamatosan ellenőrzik, értékelik. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar egyetemi modell sikeressége a Kárpát-medencében is kiteljesedjen, emellett a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolódása a munkaerőpiaci integrációval tovább erősödjék, valamint az ellenszél ellenére is folytatódjon a nemzetköziesedés, amit az Erasmus pótlására nyáron elindított Pannónia ösztöndíjprogramot is támogat.
– Az MCC az egyetemek és a közoktatás szövetségese, hiszen a Kárpát-medence legtehetségesebb diákjait keresi azért, hogy utánpótlást biztosítson a nemzetnek – mondta köszöntőjében Lánczi Péter, az MCC főigazgató-helyettese. Diákjainkat az egyetemek adta kiváló alapokon túl olyan kihívások elé állítjuk, ami motiválja és versenyképessé teszi őket nemzetközi szinten is – tette hozzá. Az igazán jó diákjaink azokat, akik tenni akarnak a közösségért, illetve felmutatják a modern polihisztorság jeleit, ami nem csak lehetséges, de törekedni is kell rá. Az MCC és az egyetemek együttműködése nem egyirányú folyamat, sokkal inkább párbeszéd, ami segítségével a tehetséges diák olyan magasra juthat el, ahová a külön-külön képzéssel soha.
– Kulcskérdéssé vált a tömegoktatás és az elitképzés egyensúlya, illetve a digitális eszközök használata az egyetemen, utóbbi módszertanának kidolgozása még előttünk áll – hangsúlyozta Szabó Csaba Attila, a Professzorok Batthyány Körének titkára. Hozzátette, a kör egy immár 34 éves közösség, melynek tagjai felelősséget éreznek a közvélemény formálása iránt, amihez mindig műhelymunkát kell folytatni – például a hasonló eszmecseréken, mint a mai. Szintén fontos szempont az egyetemek jövője szempontjából a diákok sajátosságának a figyelembevétele, illetve a nemzet egyetemek elé kitűzött gazdasági elvárásai.
A klasszikus egyetem alkonya
– A kultúra talizmán lehet az embert körülvevő barbárságban – kezdte előadását Nicholas Tate, brit történész, oktatási szakértő. Szerinte a klasszikus műveltség hiánya egyre jobban tapasztalható világunkban. Az oktatás múltját felelevenítve emlékeztetett, minden a szabad emberek tanításával kezdődött, arisztoteliánus módon (kis csoportokban vitázva), a görög–római műveltség alapján. Az egyetem az emberi elme művelésére irányult, s a képzésnek sokáig nem volt gyakorlati célja. Ez, a klasszikusnak nevezhető egyetem ma már eltűnőben, mert a gazdaság egyre gyakorlatiasabb célokat tűz ki az egyetemek elé, így a diákok egyre kevésbé résztvevők, inkább fogyasztók lesznek. Az egyetemeken egyre több és több az aktivista, mint az egyetemi tanár, előbbiek az egyetemet nem a képzés helyszínének, hanem a társadalom megváltoztatására alkalmas progresszív eszköznek látják. Amennyire látszik, ez alól lehetnek még kivételek, így megmaradhatnak az elme művelésének helyszínei is.
Kivonulás és újraszerveződés
Két ellentétes folyamat zajlik a világ egyetemein – mondta előadásában Setényi János, az MCC TI igazgatója –, a kivonulás és az újraszerveződés. Európában 1968-ban megváltoztak az egyetemek, a klasszikus értékei helyett (mint például a kritikus gondolkodás, a mester–tanítvány viszony, a karakterformálás) előtérbe került a politikai befolyás, a tömegképzés, illetve megjelentek a nem tradicionális diákok (például a bölcsészek, akik nem szeretnek olvasni). A szakértő szerint a kivonulás és újraszerveződés történhet egyénileg az egyetemen belül (akár egy jelentős professzor köré gyűlő kis csoportban, akár egyéni tanulási utak segítségével), csoportosan az egyetemen belül vagy az egyetemen kívül. Utóbbira példa az MCC működése, amely elfogadja a tömegegyetem létét, annak jellemzőit, inkább munkamegosztásra törekszik az egyetemekkel, mint harcolna a modell ellen.
A diákok színeváltozása
Az oxfordi szótár definíciója szerint a student (diák, hallgató) olyan személy, aki szenvedélyesen elszánt a tanulásra – emlékeztetett előadásában Joanna Williams, a Cieo agytröszt alapítója, oktatáskutató. Az egyetemek karaktere mellett mára az is megváltozott, hogy milyen diáknak lenni. 150 éve az Egyesült Királyságban bár még igaz volt a szenvedélyes tanuló is, de felbukkant mellette a gazdag, vidám ifjú képe is, aki egyszerűen csak megtehette, hogy eljárjon az egyetemre. 1968-ban megjelent a politikai aktivista hallgató, aki már nem gyerek, nem is felnőtt még, de felelősséget érez társadalmi kérdések iránt. A kilencvenes évektől ez is tompul, az egyetem elsősorban a karriert jelenti, azaz ott a hallgató a saját jövőjébe fektet be. A kétezres évekre a diákok ezért fogyasztókká váltak, akiket az egyetemnek ki kellett szolgálnia, az elégedettségük pedig egyáltalán nem mellékes. Ma viszont a diák egyre sérülékenyebb, aggódik, biztonságos terekre vágyik, s előzetes figyelmeztetést vár a számára kihívást jelentő tartalmak előtt. Hogy vissza tudjunk térni a tudást szenvedélyesen kereső diákhoz, Joanna Williams szerint az egyetemnek is változnia kell, a megfelelő kihívásokat kell adnia, hogy fenntartsa a diákok érdeklődését.
Ismeretek vagy aktivizmus?
A Setényi János által moderált, Az egyetemek klasszikus szerepe, feladata és jövője című panelbeszélgetés az egyetem klasszikus eszményének mai értékeit és helyét vizsgálta a felsőoktatásban. Arra a kérdésre, hogy az egyetem fogalma mikor kezdett változni, Alka Sehgal Cuthbert oktatáskutató rámutatott, hogy volt a hatvanas években egy tanárvita az irodalom tanítása kapcsán, miszerint csak a szöveg vagy az olvasó szubjektuma is fontos. A brit oktatásban egyre fontosabbá vált a szubjektum, a kultúra továbbadása háttérbe szorult, s inkább a gyerek mint mag felnövelése eszme került előtérbe, ahol a tanár szerepe csak annyi, hogy elhárítsa az akadályokat a fejlődés elől. Hozzátette, szinte a Vadnyugat ma a brit tanárképzés, ugyanis nagyon sok út van, amelyen tanárrá válhat valaki, akár magáncégeken és alapítványokon keresztül is, amelyek sok klasszikus tantárgyat mellőznek. A jelenséget korábbinak nevezte Joanna Williams, aki szerint a nyugati civilizáció hagyományos értékei megkérdőjeleződtek a II. világháború után. A diákok szinte nyitott kapukat döngettek, amikor más értékek után kezdtek nézni, így a nyugati egyetemek hajlandók voltak megváltoztatni a tanmeneteket. A szakértő kiemelte, a tanárképzésben az a fontos, hogy megmutassuk a diákoknak, miért is szerethető a választott tárgyuk, hogy újra felélesszük a szenvedélyt iránta. Szintén lényeges törekvés, hogy az egyetem fókuszában mindig a tudás megszerzése, bővítése maradjon. Nicholas Tate hozzátette, a tananyagok megváltoztatása még hagyján, de megkezdődött a tananyag dekolonizációja, azaz a tantárgyak kimozdítása eddigi nézőpontjukból, de akár szakértők, mesterek, tekintélyek eltávolítása is az anyagból. Az egyetem legfőbb alakítója a gyakran kisebbségi aktivizmus lett. Szerinte a tanárképzésben az a lényeges pont, hogy a gyakorlati helyeket megfelelően válasszuk ki diákjainknak, ahol valóban tudnak fejlődni.
A kutatói szubjektum
Hogyan lehet jó kérdést megfogalmazni egy kutatáshoz? – tette fel a kérdést Alka Sehgal Cuthbert oktatáskutató a szubjektum szerepéről és a történeti beágyazottságról szóló előadásában. Mint elmondta, egy adott terület irodalmát muszáj ismernie a diáknak ahhoz, hogy lássa, mi az, ami még kérdés lehet. A megismeréshez milyen módszert és technikát lehet használni? Hogyan lehet a jelenségeket mérni? Ez a tudás, a megszerzése után, átformálja a szubjektumot. A középkorban ezt az istenhez való közeledésnek nevezték, de ennek érzete a mai kutatókban is benne van még akkor is, ha ma már csak az érvek hitelesítenek kutatásokat. Ma már elsősorban nem isten természetét, hanem a körülöttünk lévő világ és a társadalom jelenségeit kutatjuk. Emellett persze fontos emlékezni arra is, hogy mindaz, amit ma tudunk, az előző generációk érdeme is, azaz nem feledhető az egyetemek beágyazottsága a történelembe. Hozzátette: ma a történelmet, annak értelmezését többek között az Egyesült Királyságban is erősen befolyásolja az emlékezetpolitika, ami érinti az egyetemeket is. Ha azonban az egyetem elveszíti a kapcsolatát a múlttal, akkor megszűnik egyetemnek lenni.
Mi legyen a tehetségekkel?
A Tehetséggondozás és elitképzés a XXI. században című, Fodor Richárd, az MCC TI kutatásvezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi tanársegédje által moderált panelbeszélgetés a tehetséggondozás aktuális kérdéseit és jó gyakorlatait tárgyalta meg – különös tekintettel a felsőoktatásban betöltött szerepére. Constantinovits Milán, az MCC szakmai és oktatási ügyekért felelős igazgatója szerint a tehetséggondozás nemzetstratégiai kérdés, ennek felelőssége pedig megoszlik a szülők, a közösségek és az intézmények között. Fuszek Csilla, a European Talent Center igazgatója hozzátette, a tehetséggondozás, azaz a kiválóság elérése ma országról országra változik, a lehetőségek nagyon eltérők Európában és a világban. Ez érthető is valahol, hiszen ezt a tevékenységet nem lehet egyetlen kaptafára felhúzni. – Az egyetemeknek mindenképpen van szerepe a tehetséggondozásban – ismerte el Tátrai Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára –, ám az egyetemek hatékonysági elvárásai nem kedveznek ennek a tevékenységnek – tette hozzá. – Mi a tehetség kritériuma? Hol jelentkezik? Mérhető? – kérdezte kollégáit Mindszenty Andrea, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar (TTK) Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének professor emeritusa. Szerinte, aki ma akarja a kiválóságot és szorgalmas, a tudományos diákkörökben megtalálhatja a számítását. – A család szerepe szintén kikerülhetetlen, ezért a szülőknek is felelőssége a tehetséggondozás – mondta el Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének egyetemi docense. Bár a szakmák elszigeteltsége ezt nehézzé teszi, de a valódi tehetség ma is klasszikus reneszánsz ember, nem pedig szakbarbár. Velkey György László, a Ludovika Collegium programigazgatója szerint a tehetséggondozásban legfontosabb az olyan átmenetek felpuhítása, mint például a végzés ideje, majd utána az elhelyezkedés pillanata. A belépési pont megtalálása fontos a karrier szempontjából, az ehhez biztosított gyakornoki, mentori programok pedig akár meg is határozhatják egy diák jövőbeni pályáját.
Tanulni kell jól megtanulni
A Setényi János által moderált, A digitális pedagógia és a tanításmódszertan szerepe és helye a felsőoktatásban című kerekasztal-beszélgetés fókuszában az oktatásban végbemenő digitális átalakulások álltak, reflektálva az egyetemi oktatás módszertanának megújítási lehetőségeire. A munkahelyek már alkalmazkodtak a mostani generációk igényeihez, most az egyetemek módszertani modellváltásának kell következnie – emelte ki Szabó Csaba Attila, a Professzorok Batthyány Körének titkára. Egyre nagyobb elvárás az úgynevezett soft skillek megléte, az egyetemeknek, gyakran maguknak az oktatóknak is kell erre reagálnia. – Ha nem tűzünk ki világos célokat, sem a csak offline, sem a csak online oktatás önmagában nem működik. A soft skilleket pedig nem lehet önmagukban fejleszteni, azokat hozzá kell kapcsolni tananyagokhoz – emelte ki Veszelszki Ágnes, az NKE NITK dékánja. A közösség szerepe még mindig nagyon fontos, amit a digitális oktatás nem tud létrehozni. Ráadásul amikor minden digitális, a fáradtság eluralkodik rajtunk. Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Kar Informatikatudományi Intézet Média- és Oktatásinformatika Tanszékének egyetemi docense szerint az oktatók tudományt tudnak művelni, de nem pedagógusok. Előbb nekik is meg kell tanulniuk, hogyan lehet a fiatalokat tanulásra bírni, hogyan lehet jól tanulni. Lényeges, hogy eközben a hallgató találkozzon gyakorlati problémákkal, a világgal, amelyben majd helyt kell állnia. Tódor Imre, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének adjunktusa egyetértett ezzel, szerinte az egyetemen elsősorban tanulni érdemes megtanulni, hiszen az adott szakterületek ismeretanyagai lendületesen változnak. A tanulás eszközei nem zárhatják ki egymást, helye van a klasszikus módszereknek éppúgy, mint a digitális technológiának. A közösség mellett fontos a versengés is, ami szintén lendületet és motivációt ad. – A pandémia alatt az interneten folyó oktatás oktatástechnológia értelemben nem jelentett jelentős ugrást – emelte ki Rétfalvi Flóra, az Edutech Hungary Zrt. szakmai vezérigazgatója. Szerinte az egyetemek fontos eleme még a mentori szerep, a közösség és a hozzáférés lehetősége az ismeretekhez.
A kíváncsiság tüze
Az egyetem az ismeretek, a tudás és a kíváncsiság pillére a tárdadalomban – mondta köszöntőjében Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója. Kiemelte, a technológia változásával az egyetemeknek is változnia kell. Ami bizonyos, a tanulás jó szokását, a komplexitás megértésének akaratát meg kell őrizni a papírgyártáson és az információmegosztáson túl. Az egyetem ugyanis nem csak könyvek, épületek, emberek együttese, hanem a hely, ahol maguk a gondolatok találkoznak, vitáznak, továbbfejlődnek. Ebben az értelemben védett hely is, hiszen itt kockázat nélkül lehet vitázni, kipróbálni, tesztelni új dolgokat. Szintén lényeges, hogy a kíváncsiság tüze megmaradjon akkor is, amikor elhagyjuk az egyetemet, hiszen ez segít alkalmazkodni, megérteni a világot felnőtt életünkben is.
A modellváltás tapasztalatai
A Hazai egyetemi működési modellek és stratégiák című, Szakos Enikő, az NKE NITK stratégiai fejlesztési osztályvezetője, az MCC TI kutatója által moderált panelbeszélgetés a hazai egyetemi működési modelleket és stratégiákat vizsgálta, különös figyelmet fordítva a fenntartói modellváltás hatásaira és a különböző intézményi profilok sajátosságaira. A kerekasztalnál ott volt Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, Stumpf István, a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja, Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja, a Biológiai Intézet Immunológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint Halász Gábor, az MCC TI kutatásvezetője. Elhangzott, világjelenség az egyetemeken a teljesítményorientáltság előtérbe kerülése, a vállalatokkal való együttműködés fokozódása, illetve a vállalati autonómiához hasonló működés megjelenése. Az bizonyos, hogy nincs ideális egyetemi működési modell, de a nemzetköziesítés és a hallgatók számára vonzó imázs kialakítása mindenütt lényeges elem. A magyar egyetemeken a modellváltás előtt a versenyképességet és gyakran a közérzetet is rongáló teljesítményminimalizáló környezet alakult ki, ám az egyetemek nem nagyon akartak ezen változtatni. A modellváltás viszont lehetőséget adott az intézményeknek arra, hogy saját igényeikre szabják struktúrájukat, egyedi karaktert adjanak szűkebb és tágabb környezetüknek. A teljesítménymérések és a nemzetközi rangsorok is azt mutatják, hogy a modellváltásban részt vevő egyetemek jól szerepelnek. Varga-Bajusz Veronika megemlítette azt is, hogy a felsőoktatásban a gyakorlati képzés növeléséhez szemléletváltásra, egyfajta blokkosított tudásátadásra lenne szükség, ami már az egészégügyi képzésben megjelent, a többi képzésnek pedig érdemes lenne átvennie.
Nyitókép: A Pécsett 1367-ben alapított középkori egyetem feltételezett épülete, forrás: Szabó Tibor / Wikipedia
