Október elsején, a Szent László Kápolnában rendezték meg a Magyar–Koreai Fórumot. A szakértők az energiaellátásról, a biztonságpolitikáról és a kommunizmus időszakáról is eszmét cseréltek. Beszámolónk.
A Kapcsolódás az energiaszektorban című kerekasztal-beszélgetésen Horváth Ákos, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója, Jae-Seung Lee, az Ilmin Nemzetközi Kutatóintézet professzora, Yang Ho Lee, a Kyonggi Egyetem professzora, ChiUng Song, a Tudományos és Technológiai Politikai Intézet vezető kutatója vett részt, a moderátor Gondola Csaba, az Energiastratégia Intézet ügyvezető igazgatója volt. Elhangzott: a digitális transzformáció és a globális felmelegedés nyomán megnőtt az energiaszükséglet és a felértékelődött az energiabiztonság szerepe. Ideális megoldást az atomenergia jelenthet, e téren Dél-Koreának komoly tapasztalata van, amelyből Magyarország is sokat profitálhat. A megújuló energiák szerepe nő, de az ellátás stabilitása nehezebben biztosítható. Az atomenergia kapcsán a radioaktív hulladék tárolása jelent megoldandó problémát – értettek egyet a szakértők.
Túllépni a tankokon
A fórum A modern kor biztonsági együttműködései című délutáni panelbeszélgetésén Eszterhai Viktor, az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukács Intézetének (JLI) tudományos munkatársa moderálásával cserélt eszmét Anthony Kim, a gazdasági szabadság kutatója, a The Heritage Foundation által is gondozott Index of Economic Freedom szerkesztője, az alapítvány Thatcher Centerének globális kapcsolatokért felelős menedzsere; Won Joon Jang, a Koreai Ipargazdasági és Kereskedelmi Intézet tudományos munkatársa; Demkó Attila, az NKE EJKK JLI tudományos főmunkatársa; Lőrincz Benedek, az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, valamint Szabó Sándor alezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának nemzetközi dékánhelyettese.
Eszterhai Viktor Dél-Korea és Magyarország kapcsolatainak bővítése kapcsán elsőként arra volt kíváncsi, hogy a résztvevők milyen védelmi kihívásokat látnak a világban, illetve mik lehetnek a céljaink a biztonságpolitika területén? Anthony Kim szerint biztonságunk multidimenzionális, annak számos rétege van: katonai, gazdasági, energetikai, sőt kiberbiztonsági is. A két ország együttműködésében tehát biztosan nagy lehetőségek rejlenek, a kapcsolatok felvételének évfordulója pedig alkalmat adhat arra is, hogy ezeket megragadjuk. Hozzátette, túl lehet, sőt túl is kell lépni a tankokon és a fegyvereken, érdemesebb ma már a tudásmegosztásról vagy a technológiákról beszélni.
Praktikus keretek
Demkó Attila szerint a háború szó jelentését a dél-koreaiak ismerik talán a legjobban a világon. Azt hangsúlyozta a beszélgetésen, hogy a biztonságpolitika területén érdekeink megegyeznek, ráadásul mindkét országot megoldásközpontú, praktikus gondolkodású vezetők irányítják. Jelenleg a krízisek korát éljük, és keresztúton állunk Demkó Attila szerint. Ha a párbeszéd tovább csökken a nagyhatalmak között, annak háború, világháború lehet a vége. Bár nem látjuk egyelőre a következő napot, ám remélhetjük, hogy a holnapba e praktikus oldalnak is lehet beleszólása. Az is nyilvánvaló – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő –, hogy Dél-Korea egy katonai és katonaipari nagyhatalom. Mivel a magyar honvédelmi felkészülés még nem ért véget, ezért a dél-koreai gyártóknak is van esélye és lehetősége, hogy belépjenek a magyar piacra, ha akarnak.
Won Joon Jang arról beszélt az eseményen, hogy Dél-Korea a testvérháború után került abba a helyzetbe, hogy meg kellett erősítenie katonai képességeit. Ehhez időre volt szükség. Most viszont Európán a sor, hogy a világ kríziseire reagáljon, és idővel megerősítse magát. Ebben Dél-Korea szívesen ajánl szövetséget: Norvégia, Észtország, Finnország, Lengyelország és Románia már a távol-keleti ország technológiáit használja. Won Joon Jang azt tanácsolta, ha Magyarország szeretné megerősíteni a védelmi kapcsolatait Dél-Koreával, akkor bátran használja fel erre a már meglévő lengyel vagy román szövetségi kereteket.
Egyre növekvő katonai büdzsé
Lőrincz Benedek arra emlékeztetett, ha ma 2021-et írnánk, akkor egy ilyen beszélgetésen az egyetemen oktatási és kereskedelmi megállapodásokról lenne szó. Ma viszont védelmi ügyekről kell beszélni. Egyetértett abban, hogy Dél-Korea kiemelkedő szereplő a hadiipar területén, hiszen minden eszközt, ami a védelmükhöz kell, saját maguk állítanak elő. A változó világrend valószínűleg ehhez hasonló felkészülést fog igényelni mindenütt. Hozzátette, a magyar védelmi portfólióban jelenleg francia, török, német és cseh gyártók vannak, ám természetesen nem zárkóztunk el, sőt nyitottak vagyunk védelmi együttműködésre is Dél-Koreával. Demkó Attila ezt azzal egészítette ki, hogy a német védelmi ipar volt eddig hajlandó a gyártást is Magyarországra hozni, mi pedig nem csak vásárlók, hanem eladók is szeretnénk lenni ezen a piacon. Mint elmondta, szinte a semmiből élesztettük újra mára a hadiiparunkat. Az e célra fordított büdzsé szerinte még mindig kevés, ám szerencsére jóval több, mint korábban volt. Lőrincz Benedek hozzátette, a technológia szektor Formula 1-es szintű összetevője a hadiipar. Vívmányai idővel megjelennek a civil társadalomban is, mi pedig szeretnénk e termékekkel ott is jelen lenni.
A tudás is fegyver
Szabó Sándor alezredes a külső missziók kiemelt szerepét is hangsúlyozta a védelem kapcsán, ami a teljes védelmi büdzsé húsz százalékát teszi ki. A nemzet biztonsága alapvetően az olyan szövetségeken alapul, mint a NATO vagy az EU. Emlékeztetett, hogy húsz éve a magyar haderő csak alacsony színvonalú feladatokra volt alkalmas e missziók során, ma viszont már katonai vezetőket adunk szövetségeseinknek Koszovóban és Boszniában. Ezzel nem csak a NATO megbecsülését vívtuk ki, hanem lehetőségünk volt tesztelni is a hadsereg modernizációs programját, annak eszközeit. Szabó Sándor hozzátette, technológiát vásárolni viszonylag könnyű, ám szerveresen elhelyezni azt a hadászati kultúránkban sokkal nehezebb. Emellett fontos megjegyezni, hogy a hadgyakorlatok – főként anyagi megfontolások miatt – a terepről a szimulációkba költöztek. E folyamatot jelenlegi partnereink szoftverekkel is tudják segíteni. Szabó Sándor dékánhelyettesként azt is hangsúlyozta, a tudásalapú társadalomban a legfontosabb fegyverünk lehet a képzés, e területen lenne érdemes az együttműködést fejleszteni, amire a HHK ma is nyitott. Hazánknak vannak hadgyakorlatra alkalmas területei, de ugyanilyen hasznosak lehetnek a számítógépes szimulációkban elvégzett közös gyakorlatok, illetve a tanár- és diákcserék is. Anthony Kim ennek kapcsán azt is kiemelte, annyira gyakorlatiasnak kell lennie ennek a kapcsolatnak, amennyire csak lehet. Hozzátette, a védelem elsősorban költségvetési kérdés, ennek anyagi terhét azonban meg tudjuk és meg is kell egymással osztani a különféle együttműködéseken, technológiai klasztereken keresztül.
Szerencsés Európa
A fórum záróbeszélgetésén, amely A kommunizmus sötét öröksége: felmérni a károkat és a szenvedést címet viselte, Tomasz Grzywaczewski lengyel újságíró, író és dokumentumfilmes moderálásával beszélgetett Jung Hoon Lee, a Yonsei Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja, a dél-koreai Egyesítési Minisztériumban működő Egyesített Jövőt Tervező Bizottság elnöke; valamint Baranyi Tamás, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója.
Jung Hoon Lee kiemelte, minden gazdasági, védelmi vagy kereskedelmi együttműködés olyan közösen vallott alapértékeken alapul, mint például az emberi jogok vagy a demokrácia tisztelete. Éppen ezért nem Kína, hanem az USA Dél-Korea legjelentősebb partnere. Az értékközösséget nem elég vallani, szükséges a cselekvés is – például az észak-koreai üldözött keresztények védelme ilyen közös, tevékeny platform lehetne Magyarországgal. Kétségtelen – tette hozzá –, ma keveset tud a világ Észak-Koreáról. Ismerjük a vezetőjét, a tényt, hogy vannak nukleáris fegyverei, valamint azt, hogy a vonatkozó ENSZ-jelentés alapján népirtást és az emberi méltóság elleni bűncselekményeket követ el. Európának szerencséje van, hogy immáron múlt időben beszélhet a kommunizmusról – emelte ki Jung Hoon Lee.
Adhat reményt Közép-Európa a két Koreának?
Baranyi Tamás egyetértett, szerinte is lényegesek a szimbolikus gesztusok a kétoldalú kapcsolatok ápolása, bővítése során. Mint elmondta, a kommunizmus időszakának végén Magyarország nagyon távol állt már a szovjet modelltől, azaz közelebb állt a szabadsághoz és a kapitalizmustól, mint a többi keleti ország. Az első olajválság különféle megoldásokat szült a keleti blokkban, Magyarország pedig a Nyugathoz való közeledést választotta. Emellett az 1956-os forradalom eredménye, hogy Magyarország a blokk „legboldogabb barakkja” lehetett. A kommunizmust mint állameszmét természetesen hazánkban sem lehetett megkérdőjelezni: ám lehetett környezetvédelemről és egyes nemzeti kérdésekről beszélni. Az ellenzék szólhatott a Dunára tervezett vízlépcsőről, de fokozatosan a romániai vagy csehszlovákiai magyarok helyzetéről is. Éppen ezért a békés átmenet magyar tapasztalatai nem biztos, hogy érvényesek a két Korea esetleges egyesülése során. Talán jobb példa a német újraegyesítés története vagy a Ceaușescu-diktatúra lebontása Romániában. Ami viszont tény: a kommunizmus örökségének felszámolására a kilencvenes évek előtt nem állt az országok rendelkezésére semmilyen nemzetközi példa, valószínűleg ezért lett ez Európában ennyire fájdalmas folyamat.
Megszűnt emberi jogok
Jung Hoon Lee arról is beszélt, hogy a Koreai-félsziget második világháború előtti japán megszállása alatt az északi terület nyersanyaggazdagsága miatt ipari központ volt, így a háborúig főleg a mezőgazdasági adottságaira építő Dél-Korea GDP-je csak 1974-ben múlta felül először Észak-Koreáét. Mára azonban a Kim-dinasztia tönkretette, totális csődbe vitte országát, miközben a két országot alkotó nép ugyanolyan teljesítményre lenne képes. Nincs ma még egy olyan vezető a világban, aki annyira lábbal tiporná az emberi jogokat, mint a Kim Dzsongun. A rendszer mára már minden, csak nem kommunista, sokkal inkább egy kegyetlen diktatúra, amelynek csakis a dinasztia tagjainak jóléte és túlélése fontos. Ennek legfőbb eszköze a – korábbi információnk szerint – 40–60 élesített észak-koreai atomtöltet, ám ezek száma évről évre nőhet. E fegyver miatt senki nem érintheti meg a vezetőket, a külső hatalmakat – beleértve azt ENSZ-t is – így teljesen kizárták az ország történéseiből. A rendszer lényege, hogy hermetikusan elzárja az emberek elől az információt – utóbbit szerencsére a technológiai fejlődés egyre nagyobb kihívássá teszi számukra. A legutóbbi két jelenség, ami átjutott a zárlaton, a koreai szappanopera, illetve a popzene volt. Ám Kim Dzsongun erre is külön törvényt hozott, e sorozatok vagy klipek megtekintése és terjesztése komoly bűncselekménnyé vált – akár tinédzserként is. Az ország teli van politikai foglyokkal és büntetőtáborokkal. Tízezrek próbálnak meg Kínába menekülni, ami azonban szintén bűncselekménynek számít, az északi szomszéd pedig vissza is toloncolja azokat, akiket elfog a határon. A magyarok számára nem csupán fogalom, hanem emlék is lehet az elnyomás, ezért is képesek valóban érzékenyek lenni arra, ami most Észak-Koreában történik. Tényleg csak beszélni akarunk erről? – tette fel a kérdést Jung Hoon Lee.
De mit tehetnénk?
Az egyesítésre Dél-Koreának már van a szabadságon alapuló víziója – hangsúlyozta Jung Hoon Lee. Minél hamarabb kapnak az északiak információkat az emberi méltóságról és arról, hogy a polgári alapjogok észak-koreaiként is járnak nekik, annál hamarabb törhet meg a rendszer. Az ENSZ szerepe ugyanakkor elengedhetetlen lenne ebben a folyamatban, ám sajnos nincsenek arra utaló jelek, hogy sikerülhet egyetértést létrehozni e kérdésben. Emlékeztetett: amikor Dél-Afrikában uralomra került az apartheid, az ország ellen nagyon komoly nemzetközi szankciókat léptettek életbe. Végül – igaz, hogy évtizedek múlva, de – Nelson Mandela lett az ország vezetője. Sajnos ma nem látni ennyire egyértelmű nemzetközi kiállást, sőt Észak-Korea lehetett egy időre az ENSZ leszerelési bizottságának elnöke, ma is tag és döntéshozó a WHO-ban, valamint versenyzői szerepelhetnek az olimpiákon. Baranyi Tamás ennek kapcsán úgy vélte, nem csupán szervezeti bürokratizmusa akadályozza az ENSZ-t a cselekvésben, de hiányzik a világ vezető országaiból a valódi elszántság is, hogy tényleges hatalommá alakítsák a szervezetet. Szerinte a kétoldalú kapcsolatok megerősítése mellett a világos, egyszerű politikák mentén kialakított országok közötti koalíciók segíthetnék elő az ENSZ hatékonyabb működését.
Nyitókép: Szöul (Forrás: depositphotos.com)
