Magyarország modernkori történelmét átlengi a pesszimizmus, a megélt krízisek emléke. Azonban lehet hazánk történelmét akár fordítva is nézni, azaz a talpra állások és a kiegyezések, s a konszenzusteremtő vezetők történeteként. Eme sikertörténetről is szó esett a társadalomtudósok eszmecseréjén az egyetemen.
A „politikai” fogalmának értelmezései a magyar politikai eszmetörténetben címmel szervezett egész napos eszmetörténeti és politikaelméleti konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Politika- és Államelméleti Kutatóintézete (PÁK) június 15-én a Ludovika Főépületében. Az eseményen közel húsz, zömükben a PÁK és az NKE EJKK Molnár Tamás Kutatóintézet (MTKI) kötelékbe tartozó kutató fejtette ki gondolatait a témában. A konferencia vitaindító beszédét Thomas Lorman tartotta, aki jelenleg Közép-Európa történelmét oktatja a University College London (UCL) Szlavisztikai és Kelet-Európai Tanulmányok Iskolájában (SSEES). Kutatói érdeklődése Közép-Európa, különösen Magyarország, Lengyelország és Szlovákia történetére irányul. Hörcher Ferenc professzorral közösen szerkesztett, a magyar alkotmány történetéről szóló angol nyelvű kötete 2020-ban jelent meg, annak hazai, magyar nyelvű megjelenése a közeljövőben várható. A magyarul is jól beszélő kutató emellett a londoni iskola egyik, a Central Europe címet viselő folyóiratának szerkesztője.
Krízis vagy stabilitás?
Thomas Lorman Egy meglepő sikertörténet. Magyar politika 1848–2023 között címet választotta előadásához. Kezdésként a marxista történészt, Berend T. Ivánt idézte, aki a nyolcvanas években nagy hatású előadásokat tartott arról Angliában, hogy Közép-Európa megélt krízisei annyira mélyek, hogy abból még a „helyes”, a szocialista ideológia sem képes a térséget kimozdítani. Thomas Lorman hangsúlyozta, ezt a nézetet mindenképpen módosítani kell: Magyarország nem kríziszóna. Bár társadalmát sokszor polarizálta, radikalizálta és brutálisan elnyomta a tucatnyi alkalommal is megváltozó hatalom, mégis politikailag meglepően stabil. Nyilván nem abban az értelemben, ahogyan a XX. századi Nagy-Britannia, hanem a mélyben. A nemzet nagyon komoly teljesítménye ez, amit a hosszú, stabil időszakok tettek lehetővé. Ahhoz, hogy ezt lássuk, Thomas Lorman szerint fontos, hogy ne a mai ideológiák alapján nézzünk vissza a történelemre, ne is a történetírás pesszimista hagyományát kövessük, hanem szigorúan az akkori kontextusban értelmezzük a történéseket.
Négy eklatáns példa
Thomas Lorman négy példát hozott arra, hogy a magyar politika hibái és eltérő ideológiái ellenére is megtalálta az új konszenzusokat, azt az utat, amely előre viszi a társadalmat. Az első konfliktus Kossuthé, akinek hívei sosem fogadták el a Habsburg uralmat, ám a császár sem az önálló Magyarországot. Deák Ferenc és köre viszont tudta, hogy konszenzusra van szükség. Munkája révén az Osztrák–Magyar Monarchia a kiegyezéssel elfogadta még Kossuth radikális követeléseinek egy részét is, s megteremtette a politikai stabilitást. 1919-ben Károlyi megismételte Kossuth forradalmát. Ennek sikertelensége után a Horthy-rendszer szintén kiegyezésre törekedett, miközben a korábbi követelésekből megőrizte például a Habsburg-ház trónfosztását. Az emberek többsége ismét támogatta a kialakult új konszenzust.
A Rákosi-rendszer folytathatósága 1956 után radikálisan megkérdőjeleződött. A megoldást újra egy kiegyezés, egy élhető középút megtalálása jelentette. Ebből már hiányzott az előző rendszer brutalitása, fő célja pedig az emberek megélhetésének javítása volt. Kádár rendszere még azt is elfogadta, hogy a magyar történelmet nem törölheti ki teljesen a társadalom emlékezetéből.
Végül, a rendszerváltozás után a Nyugathoz való kritika nélküli közeledés újra kivívta számos közép-európai politikus ellenállását. A közbeszéd a kormányváltások és a koalíciós kényszerek között folyamatosan radikalizálódott. A második Orbán-kormány azonban 2010 után ismét megtalálta a középutat: megőrizte 1989 legfontosabb vívmányait, ám jóval mélyebbre tekintett vissza a magyar történelembe. Így ez a rendszer ismét politikai stabilitást hozott. Thomas Lorman szerint Deák, Bethlen, Kádár és Orbán sikeressége éppen ebben a mélyben rejlő stabilitás használatában, megteremtésében rejlik, ami egyben sikeressé is teszi hazánkat.
További elméleti, eszmetörténeti megközelítések
Az eseményre a politikum fogalmának elméleti, valamint hazai eszmetörténeti vonatkozásáról előadással készült többek között az NKE-n kutató Bodnár-Király Tibor, Hőnich Henrik, Hörcher Ferenc, Kovács Eszter, Lajtai L. László, Nagy Ágoston, Nyirkos Tamás, Pap Milán, Petneházi Gábor, Pető Zoltán, Pócza Kálmán, Smrcz Ádám és Tóth Kálmán.
A konferencia a K143251 azonosítószámú projekt keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az NKFI Hivatal által kibocsátott Támogatói Okirat alapján valósult meg.
Nyitókép forrása: Fortepan / UVATERV
