A korábban felfüggesztett Stabilitási és Növekedési Paktum esetleges megújításáról dönthetnek.
Az Európai Bizottság a mai napon kezdi azt a rövid konzultációs sorozatot, amely során az Unió fiskális szabályainak lehetséges módosításáról dönthetnek. Pontosabban a Stabilitási és Növekedési Paktum elemeinek megvitatása, és egy, a legtöbbek számára elfogadható esetleges új szabályrendszer kidolgozása a cél. Az egyezmény jelenlegi legfontosabb szabályai szerint a tagállamok költségvetési hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát (ide számolva az önkormányzatok költségvetéseit is), valamint az államadósság a GDP 60 százaléka alatt kell, hogy maradjon. Az új szabályokról az idei év végig kell megegyezni.
A világjárvány által okozott gazdasági nehézségek leküzdése érdekében a tavalyi év elején ideiglenesen felfüggesztették a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályait, ám az egyezmény régóta hevesen vitatott volt. A legtöbb vitát a 60 százalékos határú államadósság okozta – míg Németországban ezt többnyire egy elfogadható értéknek és elegendő mennyiségnek ítélik meg, addig különösen a déli tagállamok ezt kevésnek tartják, és úgy vélik, hogy ez a mesterségesen megszabott határ nem alkalmazkodik a mai piaci viszonyokhoz és akadályozza a gazdasági növekedésüket. Egy másik éles vita tárgya volt, hogy látszólag a Bizottság nem egyenlő módon értékelte és bírálta az egyes tagállamok költségvetési fegyelmi kérdéseit, vagyis Franciaország és Németország esetében kevésbé volt szigorú, mint a közép-európai tagállamokkal.
A vita mentén máris megvannak a törésvonalak. Az egyik oldalon állnak azok a tagállamok (Ausztria, Dánia, Csehország, Finnország, Hollandia, Lettország, Szlovákia és Svédország), amelyek nem szeretnének magas államadósságot sem saját maguk számára, sem az Európai Unió másik tagállamában, különösen nem az euróövezet országaiban. Félelmük érthető és jogos, hiszen egy-egy túlságosan eladósodott vagy fizetésképtelenné váló tagállam gazdasági kudarca számos negatív hatással lehet az EU gazdaságára és maga után vonhatja az euró leértékelődését is. Ezen túlmenően, az esetlegesen csődbe jutott tagállam adósságát a többi, jól gazdálkodó tagállam kellene, hogy kifizesse. Ezzel szemben helyezkednek el azok a tagállamok, amelyek szerint egy-egy átmeneti, nagyobb mértékű államadósság a gazdasági ciklusok során bekövetkező lelassulást ellensúlyozhatná, a gazdaság élénkítését szolgálhatná, vagy lehetővé tenne nagyobb beruházásokat, lényeges fejlesztéseket. A vitát valószínűleg most is Németország állásfoglalása döntheti el. A jelenleg alakuló német kormány lehetséges pártkoalíciós tagjai többnyire úgy vélik, hogy az egyezmény bonyolult szabályai kellő rugalmasságot biztosítanak, és nem akadályozzák a gazdasági fejlődést. Ugyanakkor, figyelembe véve, hogy az elmúlt években Németország államadóssága is több ízben meghaladta a megengedett 60 százalékot, várható, hogy az egyezmény rugalmassága mellett fognak majd dönteni. Ez többnyire kedvező döntés lehetne a visegrádi országok számára (Szlovákiát kivéve, amely az euróövezet tagja), hiszen okosan kidolgozott és hosszú távon megtérülő állami beruházások segítségével akár a közepes-jövedelmű államok csapdájából is ki tudnánk szabadulni.
