Cynthia Fleury filozófus és pszichoanalitikus, a francia Nemzeti Etikai Konzultációs Bizottság (CCNE) tagja, a Conservatoire National des Arts et Métiers professzora, a párizsi Saint-Anne Kórház filozófia tanszékének vezetője. Hosszabb ideig az American University of Paris oktatójaként tanított politikai filozófiát. Legfrissebb könyve Le soin est un humanisme (Paris, Gallimard, 2019) címen jelent meg. A Philosophie Magazine számára adott interjúban a következő kérdést járja körül: Milyen etikai megfontolásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni a válsághelyzetben hozott politikai döntések során sem?
Cynthia Fleury válasza szerint a helyzet egyik fő nehézsége, hogy különféle, egyaránt legitim tényezőket kell összeegyeztetni: a világjárvány terjedésének fékezését, a gazdasági biztonság megőrzését, a jogállamiságot és a demokratikus államrendet. A CCNE, amelynek Fleury is tagja, új állásfoglalást készít, ám addig is egy 2009-es állásfoglalást vesznek alapul, amelyet világszintű influenza-járványra dolgoztak ki. Továbbá az 1955-ös, a szükségállapotról hozott francia törvény figyelembevételével kell eljárni, amely szerint ilyen esetben az egyéni szabadságjogokat a kollektív védekezés érdekében korlátozni lehet. A korlátozásokat senki nem kívánja – hangsúlyozza Fleury –, de a kérdés az, hogy arányban állnak-e a veszéllyel, vagyis a kijárási tilalom ultima ratio-e? A korlátozások tehát akkor nem ütköznek társadalmi ellenállásba vagy társadalmi ellenérzésbe, ha a helyzethez mérten arányosak. Tényleges vagy vélt igazságtalanság akkor állhat elő, ha nem a tényezők együttes figyelembevételével (helyzet súlyossága, hatékonyság, a személyek sérülékenysége stb.), hanem egyetlen tényező alapján döntenek.
Fleury hangsúlyozza, hogy az orvosi etikában nem új az, hogy mérlegelni kell a kilátásokat, például azt kell előbb ellátásban részesíteni, akinek nagyobb esélye van a túlélésre. Ezt alkalmazták eddig is minden olyan esetben, amikor választaniuk kellett, ez az alapelv a kórházakban, és telítettség esetén a kórházakon kívül is. A hatalmas kockázat most azonban az, hogy a betegáradat, a kórházak túlterheltsége megbontja az addig működő struktúrát, a döntések pedig a széttagolódott rendszerben születnek, és nem lesz idő arra, hogy felmérjék: helyes döntést hoznak-e?
Hogyan tegyék elfogadhatóvá a döntést? Fleury itt is az információ transzparenciájának elvét emeli ki, amely alapvető demokratikus elv. A tudatlanság nem véd meg a hisztérikus reakcióktól, és a tudás az egyéni megítéléseket is érettebbé teszi. Fleury szavai azt sugallják, hogy ha értjük a céljukat, még fájdalmas döntéseket is inkább elfogadunk, a cél ismeretének hiányában azonban aligha. A játszma tehát úgy áll össze, hogy a kormányzat, a tudósok és az orvosok döntéseinek pontosságára tesszük meg tétjeinket, de egyben mindenki egyéni felelőssége is belép a küzdőtérre. Még ha a kollektív érzések hulláma soha nem is tartható teljesen kordában, a megbízható információ megelőzheti a pánikhangulatot, amely jelenleg Franciaországban egyébként sem jellemző.
Fleury ugyanakkor azt is kiemeli, hogy ez az egészségügyi, gazdasági és politikai válság (a helyzetet e hármas jelzővel illeti) azt igazolja, hogy a demokratikus rendszereknek kell kezelniük a világjárványokat: egyáltalán nem hisz abban, hogy az autoriter rendszerek ezt jobban kezelnék. Az egészségügy megfelelő irányítása, a szomszédos országokkal való közreműködés, az adatok hozzáférhetővé tétele, a közszolgáltatások minőségének fenntartása teszik lehetővé, hogy a járvány útját állják.
