Szlovákia az elmúlt években visszaható hatállyal alkalmazza a Beneš-dekrétumokat. A 2020-ban napvilágot látott esetek után a Szlovák Földalap igazgatója is elismerte, hogy az elmúlt években több száz hektárnyi, több millió euró értékű földterületet kobzott el a szlovák állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Miközben Szlovákia nyíltan diszkriminálja nemzetiségi alapon saját és más uniós tagállamok állampolgárait, kárpótlás nélkül fosztva meg őket földtulajdonuktól, az Európai Bizottság tétlenül nézi az emberi méltóságot, magántulajdon védelmét és egyéb univerzális jogelveket, valamint a tőke szabad áramlását is sértő gyakorlatot, ezzel rendkívül veszélyes precedenst teremtve.
Előzmények
A Beneš-dekrétumok a Csehszlovákia második világháborús német megszállása idején a száműzetésben lévő csehszlovák kormány által elfogadott, és a köztársasági elnök által kiadott jogszabályok összessége, melynek célja a háború utáni új állam alapjainak lerakása volt. Eduard Beneš elnök 1940. július 21. és 1945. október 27. között összesen 141 rendeletet adott ki (1945. április 4-e után az újra összehívott Szlovák Nemzeti Tanács is hozott határozatokat, amelyeket a köztársasági elnök rendeleteivel együtt kell értelmezni). A dekrétumok közül 13 vonatkozott a német és a magyar kisebbségre, rögzítve azok kollektív bűnösségét. A dekrétumok alapján a német és a magyar kisebbséghez tartozókat megfosztották állampolgárságuktól, elvették tőlük a munkához, a nyugdíjhoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét, valamint a német és magyar kézben lévő földbirtokokat mint „ellenséges vagyont” elkobozták. Bár a közvélemény hosszú időn keresztül úgy tartotta, hogy a dekrétumokat már nem lehet a gyakorlatban alkalmazni, nemrég több olyan ügy is napvilágot látott, ami ennek ellenkezőjét bizonyítja.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020. május 19-én elmarasztalta Szlovákiát a Bosits k Szlovákia ügyben. Az Állami Erdőgazdaság a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akarta elkobozni a Bosits Mihály magyar állampolgár tulajdonát képező, szlovákiai Bártfa környékén található erdőt. Az érintett földterület vonatkozásában bár a Csehszlovák állam valóban kiadott konfiskációs határozatot, eljárási hiba miatt 1946-ban nem ment végbe a vagyonelkobzás. Az Állami Erdőgazdaság 2009-ben a Beneš-dekrétumokra hivatkozva keresetet indított az azóta öröklés útján Bosits Mihály tulajdonába került föld állami tulajdonba vonása érdekében. Az ügyet a tulajdonos bíróságra vitte, melyet 2013-ban jogerősen meg is nyert Szlovákiában. 2014-ben az ügybe váratlanul beavatkozott a szlovák Legfőbb Ügyészség, amely a már jogerős döntés ellen beadott egy ún. rendkívüli felülvizsgálati kérelmet, és az esetet a Legfelsőbb Bírósághoz utalta. A Legfelsőbb Bíróság 2015-ben a szlovák állam javára döntött, kimondva, hogy a kérdéses ingatlant már 1946-ban konfiskálni kellett volna az akkori tulajdonos magyar nemzetisége okán. Bár az elkobzás nem ment végbe a gyakorlatban, a Legfelsőbb Bíróság szerint „az állam szükséges tekintélyének megőrzése érdekében” úgy kell tekinteni, mintha a földkobzás megtörtént volna. Ezt követően az ügy a strasbourgi bíróság elé került, amely 2020 májusában kimondta, hogy a bírósági folyamat során – a legfőbb ügyész rendkívüli beavatkozása által – sérült Bosits Mihálynak az igazságos eljáráshoz való joga. A per tehát nem a nemzetiségi alapon végrehajtott földkobzások érdemi vizsgálatára irányult, azt azonban a bíróság ítélete egyértelművé tette, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül sor vagyonelkobzásokra Szlovákiában.
Mintegy egy hónappal a Bosits-ügyben hozott ítélet után újabb esetet tárt fel az Új Szó szlovákiai magyar napilap. Az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akart elkobozni több millió euró értékű, az épülő D4-es autópálya alatt található telkeket Pozsonypüspöki határában. 2018-ban a Szlovák Földalap ugyanis arról tájékoztatta az autópálya-társaságot, hogy a pozsonypüspöki telkek valójában elkobzott vagyon részei, azok valódi tulajdonosa a szlovák állam. A jogalap tehát ugyanaz volt, mint a Bosits-ügyben; a tulajdonosok felmenői magyarok vagy németek voltak, akiktől korábban el kellett volna kobozni a földeket.
Jogi értékelés
Felmerül a kérdés, hogy jogilag miként lehetséges az, hogy a szlovák bíróságok és állami hatóságok visszaható hatállyal alkalmazzák a Beneš-dekrétumokat és a kapcsolódó szlovák nemzeti tanácsi rendeleteket? A szlovák kormányok az elmúlt évtizedekben azzal érveltek, hogy a dekrétumok történelmi dokumentumok, már nem alkalmazzák őket, nem fejtenek ki joghatást.
Fiala-Butora János nemzetközi emberi jogász, a Bosits-ügy felperesi jogi képviselője szerint bár a dekrétumokat elviekben hatályon kívül helyezték, a gyakorlatban mégis fejtenek ki joghatást, mely probléma a „rendezetlen telekviszonyok” jelenséghez kötődik. Az elkobzás elsődleges jogalapja Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945 számú rendelete a németek, a magyarok és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági területének elkobzásáról és mielőbbi elosztásáról. Ez a jogszabály a magyarokat és németeket kollektív módon, pusztán nemzetiségük alapján fosztotta meg földbirtokaiktól. A rendelet végrehajtása egyéni konfiskációs döntéseket igényelt: egyénileg vizsgálták, ki magyar nemzetiségű, erről született egy konfiskációs végzés, amit bejegyeztek a telekkönyvbe. A gyakorlatban 1945 és 1948 között azonban sokszor előfordult, hogy pontatlanul, hibásan került sor egyéni döntésekre – volt, akitől nem kobozták el az összes földjét, volt, akitől nem a sajátját vették el, volt, akinek nem kézbesítették a konfiskációs végzést. Utóbbi helyzet áll fenn Wenhardt Gyula egykori vereknyei lakos birtokaival kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásban; az állam annak ellenére akarja állami tulajdonba venni az érintett földterületeket, hogy az örökösök és jelenlegi tulajdonosok szerint a néhai Wenhardt Gyulának soha nem kézbesítették a konfiskációs határozatot, így az állam tulajdoni igénye megalapozatlan.
Fiala-Butora szerint jelentős azoknak a személyeknek a száma, akiktől 1945–48 között az állam elvileg konfiskálta a vagyonát, de gyakorlatilag erre hibásan vagy sehogy nem került sor, vagy akiktől ugyan konfiskálták a földjüket, de a telekkönyvbe már nem vezették be, ott a nevükön maradt. A kaotikus földtulajdon-viszonyok rendezése előbb az államosítás miatt lekerült a napirendről, de a tisztázásokra a demokratikus átmenet után sem került sor. Ez a rendezetlen helyzet okozza a mostani problémákat, ami teret enged a visszaéléseknek.
Szlovákiában a földek jelentős részének tulajdonviszonyai – így a pozsonypüspöki esetben érintett területek egy része – a második világháború vége óta tisztázatlanok voltak, ezért a szlovák állam 2008 és 2015 között az ingatlannyilvántartást rendező ún. ROEP-eljárás keretében elkezdte megkeresni a törvényes tulajdonosokat. Ezen eljárások azonban jelentős számú hibát tartalmaztak. Ahogy az a Szlovák Földalap 2020-as éves jelentéséből és Mária Kolíková igazságügyi miniszter tájékoztatásából is kitűnik, a mostani földkobzások esetében a szlovák kormány értelmezésében ezen hibák javításáról van szó, vagyis, a jelenlegi, telekkönyvben bejegyzett tulajdonosoktól a bíróságok és állami hivatalok azon az alapon veszik el a tulajdonukat, hogy felmenőiktől, akiktől a földet örökölték, már 1948 előtt el kellett volna venni a földet azok magyar vagy német nemzetisége miatt. „Nem sokban különbözik ez attól, mintha ma a zsidótörvényeket alkalmaznák” – állítja Fiala-Butora János.
A blogbejegyzés második része itt érhető el.
Kép: TASR
