„A bővítés nem más, mint a hitelesség megvalósulása. Hitelesség egyrészt a tagjelölt részéről, hogy teljesíti az összes kritériumot és bevezeti a tagsághoz szükséges reformokat, másrészt hitelesség az Európai Unió oldaláról is, mely a szigorodó feltételek teljesülése után folytatja a bővítéseket.”
Juan Manuel Durao Barroso
Juan Manuel Durao Barroso, volt bizottsági elnök szavai megalapozták a bővítéspolitika, azon belül a szerb és európai uniós kapcsolatok központi elemét, mégis ma az Európai Unió hitelességvesztéséről és Szerbia Közösségtől való távolodásáról beszélhetünk. A kérdés, hogy ez a kijelentés a valós érdekekkel összeegyeztethető, vagy csupán a felek politikai diskurzusának köszönhető percepció eredménye? Az európai kontinensre is begyűrűző koronavírus járvány, illetve az azt övező nagyhatalmi diplomácia az euroszkepticizmus erősödését eredményezte Szerbiában. Az Európai Unió tagállamai, a V4 országok és Magyarország is igyekeznek a válságok közepette a bővítéspolitikára, illetve a kapcsolat mélyítésére koncentrálni, azonban a jelenlegi status quo úgy látszik a szerb hintapolitika legbőségesebb táptalaját adja.
Az Európai Unió bővítéspolitikai hullámvasútja
Szerbia 2014-ben kapta meg tagjelölti státuszát és az ezt követő években a bővítéspolitika középpontjában a közigazgatási reform és a demokratikus intézmények megerősítése volt. Az Európai Bizottság majdnem egy hónappal a tervezett határidő után, 2015. november 10-én elfogadta az új bővítési csomagját. Különlegessége, hogy a stratégia immáron nem egy-két évre, hanem 2015 és 2019 közötti időszakra szólt, amely összefüggésben áll az Európai Bizottság és Európai Parlament tagjainak mandátum idejével. Az Európai Unió újratervezte és harmonizálta az országjelentéseket, mellyel az egyes országok által elért eredmények összehasonlíthatóvá váltak, a további feladatok kijelölését megkönnyítendő. Jean-Claude Juncker 2017-ben, beszédében kinyilvánította: „Ha szomszédságunkban nagyobb stabilitást akarunk, akkor hiteles bővítési perspektívát kell kínálnunk a nyugat-balkáni országok számára.” Hasonló gondolatokat vetett papírra Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is, aki a 2017. szeptember 26-i beszédében hangsúlyozta, hogy az uniónak nyitva kell tartania a kaput a Balkán számára. Az előzmények ismeretében nagy várakozás fogadta a Közösség 2018. évi bővítési csomagját. A 2018. február 6-án elfogadott „Hiteles bővítési stratégia a Nyugat-Balkánra vonatkozóan és fokozott uniós szerepvállalás a Nyugat-Balkánnal” dokumentummal a bővítési stratégiában megjelent az Európai Unió hitelesség és európai perspektíva melletti elköteleződése, illetve a csatlakozás külső és belső dimenziója. A külső dimenzió a nyugat-balkáni államok reformlépésinek előmozdítására, a belső pedig az Európai Unió azon képességére hivatott utalni, hogy képes legyen új államok befogadására. Az Európai Unió a civil szervezetek bevonásának fontosságán, és az úgynevezett zászlóshajó-kezdeményezéseken túl konkrét ígéreteket is megfogalmazott azzal, hogy Montenegró és Szerbia számára a 2025-ös rugalmas céldátumot jelölte ki a csatlakozásra, mellyel az kézzelfogható közelségbe került. A stratégiát követően 2018. április 17-én jelent meg a Bizottság bővítési csomagja, mely a hiányosságokat hivatott részletezni és további ajánlásokat fogalmazott meg az előrelépés érdekében. Fontos kiemelni, hogy a csomag közzétételét a Bizottság őszről tavaszra helyezte át, amellyel a statisztikai adatok transzparenciáját szerette volna elérni. 2019-ben az Európai Unió a bővítési fáradtságán igyekezett ismét túllendülni, amelynek első komoly lépése a Bizottság szomszédság és bővítéspolitikáért felelős biztosának előterjesztésében elfogadott új bővítési mechanizmus. A Bizottság hat problémaalapú területre osztotta fel a tárgyalási fejezeteket, amellyel a jelöltekkel való tárgyalást nem fejezetek, hanem területek szerint kezdik meg.
Mindazonáltal az időközben kitört koronavírus-járvány átformálta az európai prioritásokat, így a 2020. évi zágrábi videókonferencián a járvány közös kezelése került a fő pontok közé. Ennek fényében már az is eredményként említhető, hogy a csúcs a tervezett időpontban került megtartásra és az, hogy mindegyik tagállam jelen volt az eseményen. Másik oldalról megközelítve viszont a bővítés kérdése elvi síkon maradt és csak az európai perspektíva megerősítése kapott helyet. A csúcstalálkozó rámutatott, hogy a politikai nyilatkozatokon túl a keretrendszer tartalommal való megtöltése a tagállamok és a tagjelölt ország hajlandóságán múlik.
Ez a hajlandóság azonban az elmúlt években mérséklődni látszik, mely a szerb kormány magatartásában és a társadalom Európai Unióról alkotott percepciójában is érzékelhető. Egyrészről Szerbiának a csatlakozási tárgyalások előrehaladásának feltételeként a Koszovóval való viszony rendezését kell előmozdítania, viszont e tekintetben a 2020 augusztusi csúcstalálkozó – főként politikai – eredményein túl azóta nem sokat tett le az asztalra. Másrészről a Balkan Barometer 2020. évi jelentéséből kitűnik, hogy a szerb társadalom nem látja tisztán, hogy egy esetleges uniós tagság életszínvonal növekedést eredményezne. Ennek eredményeképpen az eddig tizennyolc megnyitott fejezeten túlmenően a szerb kormány feltételezhetően nem érdekelt a gyakorlatban a demokratikus reformok végrehajtásában, mert ezzel rövid távon a saját maga által kiépített politikai struktúrát ásná alá, hosszú távon pedig a kormányzáshoz szükséges társadalmi támogatottságát és politikai tőkéjét veszélyeztetné. Ez a helyzet Alexandar Vucic államfőnek tökéletes helyzetet teremt, amely a pandémia alatt is érzékelhető volt.
Koronavírus-diplomácia és az euroszkepticizmus növekedése
A járvány ütemének növekedésével nyilvánvalóvá vált, hogy a főbb geopolitikai szereplők puha hatalmukat és segélyeiket fogják felhasználni külpolitikai céljaik eléréséhez. A „koronavírus-diplomácia” Szerbiát Kína, Oroszország és az EU közötti versenykereszteződésébe helyezte. A válság kibontakozása idején Szerbia leginkább az EU és Kína közötti érdekérvényesítési spirálban találta magát, Oroszország harmadlagos szereplőként lépett fel. Szerbia rendkívüli állapotot hirdetett ki a válság legelején, 2020. március 15-én. Ezen a napon egyidejűleg az Európai Bizottság betiltotta az orvosi ellátás exportját. A lépés erős kritikákat hozott felszínre a térség számos államában, a szerb államfő az európai szolidaritást egy tündérmeséhez hasonlította. A megállapítás az Európai Bizottságot lépésre kényszerítette, amely az Előcsatlakozási Támogatási Eszközön belüli átcsoportosítással 38 millió eurónyi támogatást biztosított a nyugat-balkáni államok egészségügyi szektorainak támogatására. Az azonnali átcsoportosításból Szerbia 15 millió eurót, az IPA-források átrendezéséből fakadóan pedig 78,4 millió eurót kapott. A pénzügyi támogatások felett a Regionális Együttműködési Tanács az Európai Unióval karöltve kezdeményezte a zöld folyosók létrehozását, amely az egészségügyi eszközök, alapvető javak és szolgáltatások áramlását könnyíti meg.
Az Európai Unió az európai integráció érdekében is igyekezett a hitelességét megtartani, azonban szükséges kitérni Alexandar Vucic beszédére a járvány első felében: „Az európai szolidaritás nem létezik. Mese volt. Külön levelet küldtem csak azoknak, akik segíteni tudnak. Ez Kína.” A szerb külpolitikát korábban is hintapolitika jellemezte, de a helyzet tovább erősítette a Szerbia és Kína közötti barátságot. A szerb vezetés igyekezett a legtöbb előnyhöz jutni, amely a nemzetközi támogatás tekintetében különösen látványosan jelent meg. Vucic elnök 2020. márciusában és szeptemberében találkozott Chen Bo belgrádi kínai nagykövettel, aki a támogatásáról biztosította Szerbia vezetőjét. Az államfő hangsúlyozta, hogy elsősorban tudásra, szakemberre és eszközökre van szüksége az országnak. A kínai segítség elismerésére, a doktorok érkezésére a szerb vezetés számos gesztust tett, többek között a kínai zászló megcsókolásával és „Köszönöm, Xi testvér” plakátkampánnyal mondtak köszönetet.
A vírus hatásainak kezeléséből természetesen Oroszország sem maradhatott ki Szerbia relációjában. Alexandar Vucic szerb, illetve Vladimir Putin orosz elnök 2020 áprilisában egyeztetett, ahol az orosz fél leszögezte, hogy Belgrád számíthat Moszkva szolidaritására és támogatására. Az első humanitárius segélyt 2020. április 3-án küldte Oroszország. Annak ellenére, hogy ez a segítség szerény volt a kínaiak által nyújtott segítséghez képest, a közvéleményben rendkívül pozitívan értékelték. A segítség kiemelkedő társadalmi elfogadása párhuzamba állítható a nyugat-balkáni orosz és kínai beruházások növekedő számával. Annak ellenére, hogy 2014 és 2019 között Szerbia az Európai Unió tagállamaival több mint 20-szor akkora kereskedelmi forgalmat bonyolított le, mint Kínával vagy Oroszországgal, az utóbbi két nagyhatalommal történő gazdasági fellendülés nagyobb társadalmi hatást gyakorol az állampolgárok életében.
A vírus okozta hatások leküzdése érdekében a szerb kormány a külföldi szereplőkkel való kapcsolatok fejlesztésének alapját igyekszik lerakni, és egyaránt fordul segítségért Kínához és Oroszországhoz is. Az Európai Unió felé egyre kevésbé, legalábbis a politika szintjén. A politikai beszédek nem állnak mindig a valós gazdasági érdekekkel összhangban, azonban a szerb kormány felismerte, hogy a Kína, illetve Oroszország felé fordulással, az Európai Unió irányába tett euroszkeptikus kijelentésekkel rövid távon politikai tőkét tud kovácsolni abból a társadalomból, amelyben egyfajta „bizalmi fáradtság” kezd kialakulni. A szerb vezetés a koronavírus diplomáciájával, a külföldi szereplőkkel történő kooperációjával és a valós gazdasági érdekeken túl – melyek Szerbiát egyértelműen az Európai Unióhoz kötik – úgy képes a politikai szinten paradigmaváltásra következtethető kijelentéseket tenni, hogy azzal fenntartja belpolitikai támogatottságát és a bővítéspolitika stagnálásából fakadó nyomást az Európai Unióra helyezi.
