Vasárnap – azaz június 28-án rendezték a francia helyhatósági választások második fordulóját. Korunkra jellemző, hogy a választás is a koronavírus-járvány áldozatai közé tartozik: az első fordulót még március 15-én megrendezték, úgy gondolván, hogy a választói elkötelezettség majd dacol a kórral. A döntés már akkor is nagy vitát kavart, sokan azzal vádolták meg a kormányt és a politikai elitet, hogy saját érdekeiket a biztonság szempontjai elé helyezték a választás megtartásával. A vádak mellett egészen biztosan az alacsony részvételi arány is közrejátszott abban, hogy úgy döntöttek, hogy a második forduló megtartását elhalasztják a járvány utánra.
Az első fordulós eredmények ismeretében talán nemcsak a részvételi arány miatti aggodalom játszott szerepet a halasztásban, hanem az is, hogy Emmanuel Macron elnök pártja, a La République en Marche (LREM) nagyon rosszul szerepelt a márciusi választási fordulón még a várakozásokhoz képest is. Az első forduló által kijelölt tendencia azt sejtette, hogy ha akkor rendezik a második fordulót is, akkor az alacsony részvételi arány, a kormánypárt mélyrepülése és a környezetvédő pártok jó szereplése fog folytatódni. A járvány utáni időszakra történő halasztás legalább a javítás esélyét adta meg a hagyományos pártoknak.
Úgy tűnik, hiába volt a halasztás. A három hónappal később, június 28-án megrendezett második fordulóban pontosan ezek a tendenciák folytatódtak. Sőt, a kedvezőtlen tendenciák mintha még mélyebbé váltak volna az eltelt idő alatt. Azaz nem mondhatjuk, hogy jót tett volna a halasztás a francia demokráciának.
Ha két tényben kellene összefoglalni a francia önkormányzati elnökválasztás lényegét, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a két tény a történelmi szinten is alacsony részvétel, és a zöld áttörés. Míg ugyanis március közepén mindenki azon szörnyülködött, hogy a távolléti arány magasabb, mint ötven százalék, addig június végén már azt vették apatikusan tudomásul, hogy a távollét a hatvan százalékot is meghaladta. Ahogy márciusban, úgy most is mindenki azzal nyugtatta magát, hogy a járvány miatti félelem miatt nem mertek az emberek elmenni választani, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű.
Míg ugyanis valóban, a koronavírus-járvány Franciaországban is iszonyatos pusztítást okozott, addig a távollét mellett azt is láthatjuk, hogy a hagyományos középpártok, azaz a Les Républicains és a szocialisták gyengén szerepeltek, még ha néhány, számukra kulcsfontosságú várost meg is tudtak tartani. Hozzájuk hasonlóan, a kormánypárt sem örülhetett vasárnap este. Velük szemben viszont a Rassemblement National és a zöldek legalábbis megtartották állásaikat, de az utóbbiak esetében komoly nyereségekre is szert tettek Bordeaux, Strasbourg és Lyon megszerzésével.
A szocialisták gyakorlatilag egyetlen vigasza – és kétségtelenül óriási sikere –, hogy Párizst meg tudták tartani. Itt szerepelt tulajdonképpen mind a három egykori nagy párt – a Les Républicains, a szocialisták és a La République en Marche – viszonylag jól. Párizs mellett szocialista irányítású maradt még Lille, Rennes, Nantes, Rouen, Brest, Le Mans, a nagyobb városok közül. A Les Républicains számára Nizza és Toulouse megtartása fontos tény, illetve, hogy több kisebb városban is meg tudták őrizni pozícióikat.
A kormánypárt Le Havre-ral vigasztalódhatott, ahol a jelenlegi miniszterelnöknek, Edouard Philippe-nek sikerült megőriznie a polgármesteri pozícióját. Érzékeny veszteséget szenvedett Lyonban, ahol a zöldek vették át tőlük a város irányítását. A veszteség jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy Gérard Collomb, az Edouard Philippe által vezetett kormány korábbi belügyminisztere éppen azért mondott le miniszteri pozíciójáról, és ment vissza városába, hogy meg tudja menteni azt pártja számára. Most, közel húsz éves polgármestersége látja pártja népszerűtlenségének kárát.
A valóság tehát valahol ott lehet, hogy miközben a járvány miatt amúgy is kisebb volt a választási részvételi hajlandóság, a francia polgárok egész egyszerűen büntették is az úgynevezett nagy pártokat azzal, hogy nem mentek, hogy rájuk szavazzanak, miközben nem akartak a kis pártokra szavazni. Vagyis a távollét egyfajta tiltakozás is lehetett, ami túl sok jót nem jelent a jövőre nézve.
Franciaország legközelebb 2022-ben választ. Akkor tavasszal előbb köztársasági elnököt, utána pedig Nemzetgyűlést. A mostani úgynevezett középpártoknak alig két évük van arra, hogy az évek óta tartó süllyedési tendenciát megfordítsák. Ellenkező esetben egy, még az eddigiekhez képest is sokkal polarizáltabb és instabilabb Franciaországnak kell partnereivel együtt dolgoznia az Európai Unióban.
