A Spanyolországhoz tartozó két észak-afrikai exklávé, Ceuta és Melilla városai jó példát szolgáltatnak az európai és afrikai civilizációkat élesen elválasztó külső határzár ellenére a belső kulturális térhódításra, annak a muzulmán lakosság felé való eltolódására.
Az 1991 óta a schengeni övezetbe tartozó, majd 1995 óta autonóm város (ciudad autónoma) státusszal rendelkező, afrikai szemmel „Európa-erődnek” tűnő két város a civilizációk harcának szimbólumává vált, korábban tényleges ostromok, manapság pedig a rájuk nehezedő migrációs nyomás következtében. Mindeközben pedig kevés szó esik az őshonos és bevándorolt arab és berber közösség növekedő népességszámának, városon belüli elkülönülésének, ezeknek köszönhetően az exklávék komplex társadalmi-kulturális átalakulásának kérdéseiről.
A két nép elkülönülésére erősítenek rá azok a gyakran hangoztatott szólamok, miszerint arab és berber szemmel nézve a város „Marokkó része”, spanyol szemszögből pedig egy olyan „keresztény, spanyol terület, amelyet meg kell védeni az iszlám befolyástól”. Egyfajta kompromisszumként és politikai stratégiaként ezért a kollektív spanyol identitás szimbólumaként használt együttélésnek (convivencia) a helyi közéletben való hangsúlyozásával próbálja meg a két város erősíteni spanyol karakterét (españolidad), így a toleranciának és a megértésen alapuló együttműködésnek nagyon fontos szerep jut Ceuta és Melilla életében. A multikulturalizmus a kisszámú hindu és buddhista lakossággal is rendelkező exklávékban elsősorban tehát a muszlim lakosság pacifikálásáról szól, ami szükségszerűen a politikai párbeszéd kultúrák mentén való hangsúlyozását, így sokszor megosztását is jelenti. Ennek a szegregáltságnak a területi dimenzióin túl, miszerint az arab lakosság főként a határkerítés melletti szegényebb negyedekben él, számos más következménye is van. Ilyen példának okáért a vegyes házasságok, illetve a közös kulturális események gyakorlatilag teljes hiánya mellett az a tény, hogy a muzulmán többségűvé váló iskolákból a spanyol szülők kiíratják a gyermekeiket. Másrészről valamelyest a szegregáció ellen hat a vegyes üzleti és személyes kapcsolatok magas száma, például a muzulmánok a spanyolok által lakott belvárosi részeken szolgáltatást nyújtanak, boltokat üzemeltetnek.
Egyesek szerint már évekkel ezelőtt arab többségűvé vált a két város. Ha mindez a hivatalos statisztikákban még nem is jelenik meg (2019-ben még 30–40% közötti volt az arabok aránya), mindenesetre a bevándorlás és a muzulmán lakosság magasabb születésszáma miatt kisebbségbe kerülő spanyolok körében alapvetően háromféle félelmet szülnek ezek a demográfiai folyamatok: egyrészt aggódnak a saját (keresztény) befolyásuk csökkenése miatt, másrészt ezzel párhuzamosan a társadalmi-politikai élet iszlamizálódása miatt, harmadrészt a többségbe kerülő muszlimoknak azon esetleges törekvése miatt is, hogy a területet – már a későbbi többségi akarattal megegyezően – Marokkó annektálja. Ez utóbbi azonban a nemzetközi politikai viszonyokon túl is teljességgel alaptalan, ugyanis még a többségében arab tagokat tömörítő párt, a Ceutai Demokratikus Unió (Unión Democrática Ceutí) sem deklarálja magát muszlim, függetlenségpárti tömörülésként. A párt egyértelműen a társadalmi-gazdasági problémák megoldását, mint például az oktatás vagy az infrastruktúra fejlesztését tűzte ki célul. Hozzá kell tenni, hogy az itt élő marokkói lakosság már az 1980-as évek közepétől aktívan és eredményesen kiáll a politikai jogaiért és a társadalmi egyenlőségéért. Ehhez hozzájárul a fiatalabb generációk javuló iskolázottságából fakadóan azok hatékonyabb és aktívabb politikai részvétele is. Mindez egyértelműen a társadalmi-politikai egyenlőség felé mutat, amit adott esetben akár fenyegetésként élhet meg a jelenleg még többségi spanyol közösség egy része.
A Marokkóhoz való földrajzi közelség migrációs politikai szempontból is összetett politikai döntésekhez vezetett spanyol részről. Ugyan a határkerítésen keresztül vagy azt csónakokkal megkerülve érkező, és többnyire szubszaharai országokból származó határsértők ellen nagyon határozottan fellép mindkét ország határőrsége, a belső schengeni határellenőrzés fenntartása következtében azonban sok illegális határátlépő ragad a két város nyitott befogadóállomásain (CETI). Mindez abból a szempontból veszélyes az együttélés fontosságát hangsúlyozó autonóm kormányzatok számára, hogy a spanyol lakosság a dokumentumok nélkül itt tartózkodók integrációs problémáit sokszor a már régóta itt élő arab lakossággal azonosítja.
Ezzel szemben a szomszédos Tetuán és Nador tartományokban élő marokkóiak vízum nélkül léphetnek be Ceuta és Melilla területére. Az áruikat a két városban eladni szándékozó környékbeli marokkóiak legtöbbször napi ingázók, akik miatt egy nagyon intenzív cirkuláris migráció alakult ki a két ország között. 2020-ig több tízezer napi határátlépő akár felét is kitehették ezek, az egyébként többségében női árusok (portadores), akik jóval kevésbé szigorú határellenőrzésen estek át. Ez azontúl, hogy elősegítette a csempészetet, az ellenőrizhetetlen illegális munkavállalást is lehetővé tette, így biztosítva az olcsó munkaerőt és egyéb javakat a városok számára. A marokkói szárazföldi határátkelőket a Covid-járvány kitörése után lezárták, és többek között az előbbi okokból továbbra is csak a schengeni vízummal rendelkezők számára tartják nyitva.
Hosszabb távon minden bizonnyal a muzulmán lakossággal való növekvő számú marokkói interakciók miatt a munkaerőpiaci, szociális és határokon átnyúló együttműködések szorosabbá válása, ezzel párhuzamosan pedig az exklávék Spanyolországtól való gazdasági és kulturális eltávolodása várható. Összességében látható, hogy bár politikai földrajzi értelemben Ceuta és Melilla Európa utolsó bástyái maradnak az afrikai kontinensen, de az említett demográfiai és migrációs okok miatt gazdasági és főként társadalmi-kulturális értelemben ezek a városok már egyes értelmezések szerint Marokkó előretolt helyőrségei Európa felé.
Források
F. Gallardo, X. (2008): Acrobacias fronterizas en Ceuta y Melilla. Explorando la gestión de los perímetros terrestres de la Unión Europea en el continente africano. Documents d’Anàlisi Geogràfica 2008:(51) pp. 129–149.
F. Gallardo, X. (2011). Territorial (Dis) continuity dynamics between Ceuta and Morocco: Conflictual fortification vis-a-vis co-operative interaction at the EU border in Africa. Tijdschrift voor economische en sociale geografie 102:(1) 24–38.
F. Gallardo, X. – A. Mas, A. (2016): EU-limboscapes: Ceuta and the proliferation of migrant detention spaces across the European Union. European Urban and Regional Studies 23:(3) 527–530.
G. Enríquez, C. – P. Gonzáles, Á. (2008): Ceuta y Melilla: Nubosidad en el Estrecho. Política Exterior 22:(126) pp. 137–144.
Mofette, D. (2013): Muslim Ceutíes, Migrants, and Porteadores: Race, Security, and Tolerance at the Spanish-Moroccan Border. Canadian Journal of Sociology 38:(4) pp. 601–622.
Szalai É. E. (2016): Bevándorlás a Mediterráneumba – Ceuta és Melilla. Mediterrán Világ 2016:(37-38) pp. 132–142.
Nyitókép: Légi felvétel a melillai Plaza de España térről. Forrás: Soufiane El Kadaoui / Wikipédia
.jpg){kind=link}