Az uniós tagországok állandó képviselőinek döntése nyomán a felek egy lépéssel ismét közelebb kerültek a közös migrációs és menekültpolitika megreformálásához, pontot téve egy immáron mintegy három és fél esztendeje húzódó folyamat végére.
Az európai migrációs és menekültpolitika felülvizsgálata 2015 után vált kiemelt prioritássá a politikusok számára. Valódi előrelépést a 2019-ben hivatalba lépő Európai Bizottság (EB) 2020 őszén bemutatott Migrációs és Menekültügyi Paktumról szóló javaslata jelentett. Ennek keretében az EB egyrészről a hatékonyabb menekültügyi eljárások és a menedékjogra nem jogosult személyek gyorsabb kiszűrése érdekében kezdeményezett reformokat, másrészről a migrációs nyomás által leginkább sújtott országok tehermentesítése és az európai támogatás demonstrálása okán az úgynevezett rugalmas szolidaritás elvének bevezetését szorgalmazta. Az elképzelés szerint a nemzeteknek választási lehetőséget adtak volna, hogy a bevándorlók befogadásával, a visszatelepítéssel vagy más operatív teendővel kapcsolatos segítségnyújtással veszik ki a részüket a közös európai felelősségvállalásból. Amennyiben egy tagország életbe lépteti a szolidaritási mechanizmust, úgy az EB GDP- és népességarányosan valamennyi tagállam esetében megállapít egy számot, ahány emberről az adott államnak gondoskodnia kell átvállalás vagy visszaküldés formájában. Az embercsempészek elleni küzdelemben és a visszaküldések gördülékeny lebonyolításában megkerülhetetlen a harmadik országokkal való kooperáció, éppen ezért a Bizottság a paktumtervezetben nagy hangsúlyt fektetett az ezen államokkal való együttműködés javítására, megerősítésére is.
Az uniós migrációs politikát összesen öt, rendeletalkotásra irányuló javaslat újítaná meg. Ezek mindegyikét a rendes jogalkotási eljárás keretében kell elfogadnia a két társjogalkotó intézménynek, a tagállamok minisztereit tömörítő Tanácsnak és az Európai Parlamentnek (EP). A Bizottság javaslatát az első olvasat követi, amikor is az EP a kezdeményezés elfogadásáról vagy módosításáról dönt, a Parlament álláspontjáról pedig azután a Tanács szavaz. A két testület egyetértése esetén a tervezet hatályba lép, egyébiránt a második, illetve harmadik olvasat következik. Az első olvasatot megelőzően az Európai Parlament intézményközi egyeztetést kezdeményezhet, amelyen az EP, a Tanács és az Európai Bizottság delegáltjai törekszenek egy közös álláspont kialakítására. Az európai parlamenti képviselők a migrációs politika ügyében éltek is ezzel a lehetőséggel, feltételül szabták ugyanakkor, hogy a tárgyalások csak azután kezdődhetnek meg, miután a Tanács mind az öt javaslatra vonatkozóan megegyezésre jut.
A tagországok közötti megosztottság miatt erre három évvel a paktumtervezet bemutatása után került sor. A fő törésvonal az úgynevezett frontországok – az Unió külső határain fekvő államok – és a tranzitországok között húzódott, amelyek se nem belépési pontok, se nem célállamok a bevándorlók számára, így a migrációs nyomás enyhébb rajtuk. A máig hatályban lévő dublini rendeletben foglalt első ország elvének értelmében az előbbi csoporthoz tartozók – Olaszország, Málta, Ciprus, Görögország, Spanyolország – kötelessége, hogy a területükre nagy számban érkező bevándorlók menedékkérelmét elbírálják. Nem véletlen, hogy ezen nemzetek a szolidaritást és a kötelező szétosztás szükségességét hangsúlyozták, míg mások – például a visegrádi országok és Ausztria – ellenezték a kvóták bevezetését.
A Tanács 2023 júniusában, illetve októberében végül elfogadta a javaslatokra vonatkozó általános megközelítéseit, melyek az intézmény álláspontját jelenítik meg, és a jogalkotási folyamatot hivatottak felgyorsítani. Noha az Európai Tanács üléseken az állam- és kormányfők a konszenzus kialakításának fontosságát foglalták bele következtetéseikbe, a miniszterek testületét ezek nem, mindössze a szerződésekben előírt minősített többség követelménye kötötte, így sikerült végül teljes egyetértés hiányában is megszavazni a dokumentumokat. Az Európai Parlament által várt intézményközi egyeztetések 2023 végén kezdődtek meg, és még abban az évben sikerült is megállapodásra jutniuk. Az átvilágítások, valamint az adatbázis reformja, a menekültügyi eljárások egységesítése és a válsághelyzetekben alkalmazandó szabályok mellett a kötelező szolidaritásról is döntöttek a felek, melynek kérdése volt – és talán még lesz is a jövőben – a legvitatottabb pontja a javaslatnak. Az elfogadott dokumentum alapján a Bizottság minden évben a következő esztendőre vonatkozóan megállapít majd egy számot a kötelező áttelepítésekre, valamint az azt kiváltandó anyagi hozzájárulások mértékére. A nemzetek tehát eldönthetik, hogy bevándorlókat fogadnak be vagy fizetnek helyette. Ezek nagysága egy évre nem lehet kevesebb, mint összesen harmincezer fő, illetve hatszázmillió euró. Ez alapján egy személy értéke húszezer eurót tesz ki. A migrációs nyomás erősödése esetén az EB ezeknél nagyobb számokat is meghatározhat, az egyes országokra eső kvótát pedig a testület GDP- és népességarányosan határozza meg.
Múlt héten ezt az egyezséget hagyták jóvá az állandó képviselők, amely előrevetíti a Tanács támogatását. Most az Európai Parlamenten a sor, hogy első olvasatban szavazzon a javaslatról, melynek végső elfogadását még ebben a ciklusban szeretnék elérni.
Kép: Euractiv
