Az Európai Unió stratégiai autonómiájának megerősítése és globális versenyképességének növelése az elmúlt időszakban fontos kérdéssé vált Európában. A több mint egy éve kitört háború és az ezzel járó következmények, a geopolitikai veszélyek és a gazdasági, katonai kiszolgáltatottság rávilágítottak az öreg kontinens sebezhetőségére. A stratégiai autonómia megerősítése azonban nemcsak az EU-nak, hanem a világnak is hasznára lehet, mivel ez lehetővé teszi a közösség számára, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítson ki más partnerekkel. Az EU stratégiai autonómiájának megerősítése tehát kulcsfontosságú a világban való versenyképesség szempontjából.
Az EU régóta törekszik pozícióit erősíteni más nagyhatalmakkal szemben, egyelőre mérsékelt sikerrel. Ennek az egyik fő oka lehet az egyes tagállami politikák összehangolásának és a közös álláspont kialakításnak folyamatos kívánalma, amely érthető érdekkülönbségek megléte mellett kihívások elé állítja a közösség tagállamait és vezetőit. Sokszor a legalapvetőbb és legegyértelműbbnek tűnő kérdésekben térnek el az érdekek – nehezítve az EU cselekvőképességének fokozását. A stratégiai autonómia az EU szempontjából nagyon szerteágazó fogalomként értelmezhető, habár egyes elemzések leegyszerűsítéseket használva a közös hadseregben látják a tényleges autonómia kialakulásának esélyét, amelyből minden más érdekérvényesítő törekvés kibontakozhat. Nem újkeletű elgondolásról beszélünk, ugyanis a közös hadsereg gondolata évtizedekkel ezelőttre datálható, amikor éppen az említett közös európai álláspont hiánya és a NATO által biztosított védelem kettőse vezetett az elképzelés elvetéséhez.
Az EU gazdaságának, biztonságpolitikájának, a világban elfoglalt helyének, súlyának és szerepének – egyszóval a jövőjének – a sorsa függ a stratégiailag nélkülözhetetlen döntések meghozatalától a stratégiai autonómia kérdéskörében. Egyértelművé vált az elmúlt néhány évben, hogy az idő kereke nem Európa kezére játszik ebben a tekintetben, és az ukrán háborút körülvevő, átalakulóban lévő világrend nagyhatalmi törekvései alapjaiban változtatják meg a status quo-t és a fennálló viszonyrendszereket.
Ilyen világpolitikai helyzetben látogatott el 2023 áprilisában Emmanuel Macron francia államfő Kínába, ahol az EU tagállamok többsége által képviselt politikától egészen eltérő megállapításokat tett. A francia államfő hangot adott azon véleményének, miszerint az Európai Uniónak saját céljai mentén, az európaiak érdekeit követve kell a világpolitikában és világgazdaságban részt vennie, továbbá nem szabad sem az Egyesült Államok, sem Kína pártjára állnia a globális ügyekben. Ezt néhány nappal később még azzal is kiegészítette, hogy Európának partneri, nem pedig vazallusi viszonyban kell lennie az Egyesült Államokkal.
Ezen kijelentései erős megütközést váltottak ki az Egyesült Államok és EU-s vezetők részéről, míg Kína értelemszerűen üdvözölte a francia államfő szavait. Annál is inkább, hiszen Kína érdeke a kitörési pontok keresése az egyre szoruló amerikai nyomás leküzdésére, valamint általában a partneri kapcsolatok mélyítése. Míg kritikusai felrótták Macron-nak a Kínához való erőteljes közeledését és az USA-nak való hátat fordítás megemlítésének lehetőségét, addig többen támogatón szólaltak meg abbéli elgondolását illetőleg, ami egy szuverén, erős és saját döntéseit meghozni képes Európa képét vizionálta, szem előtt tartva az „Európa az első” elvet. Macron tehát egy olyan erős és független Európai Uniót képzel el, amely képes kiállni a saját érdekei mellett a világpolitikában, és az egész világon megállja a helyét egymaga.
A francia államfő látogatásának időpontja és kijelentései természetesen nem rosszul sikerült mondatok és időzítés eredménye, hanem éppen ellenkezőleg: tudatosan felépített megnyilvánulás, amelynek bel- és külpolitikai aspektusai is ismertek lehetnek.
Egyrészt az államfő igyekezhetett elterelni a figyelmet és átvenni a kezdeményezést belpolitikai színtéren a nyugdíjreform miatti, erőszakba torkolló országos tiltakozáshullámhoz vezető botrányról. Másrészt kínai útjával erősítheti saját narratíváját és a külpolitikai céljainak elérését, amelyek közül talán a legfontosabb – a jelentős kínai gazdasági megállapodások mellett – az „Európa vezetője” cím magáénak követelése, Németország súlyának csökkenését követően.
Akárhogyan is, annyi biztosan megállapítható, hogy Emmanuel Macron kínai látogatásával rendesen felkavarta az állóvizet Európában. A francia államfő a felsorolt politikai motivációitól függetlenül elindított egy olyan párbeszédet és közös gondolkodást, amely újfent a stratégiai autonómia újragondolásának szükségességére világított rá.
Az EU stratégiai autonómiájának megerősítése tehát összetett és nehéz feladat, amelyhez az EU-nak össze kell hangolnia a tagállamok politikáit, és figyelembe kell vennie a különböző érdekeket és értékeket. Az EU egy bizonyos szintig elkötelezett az autonómia megerősítése mellett, és ennek érdekében számos intézkedést tesz, beleértve a saját erőforrások növelését, a nemzetközi kapcsolatok szorosabbá tételét és a közös külpolitika kidolgozását.
Az EU stratégiai autonómiájának kérdése azonban nemcsak a geopolitikai és gazdasági érdekekről szól, hanem az EU integrációjának jövőjéről is. Az EU tagállamok közötti egység ugyanis alapvető fontosságú ahhoz, hogy az uniós projekt sikeres legyen és képes legyen megfelelni a 21. század kihívásainak. Macron Európa-ambíciói és az EU stratégiai autonómiájára vonatkozó tervei fontos lépést jelenthetnek az európai egység és az integráció erősítése felé.
Források
1. Macron hozza el Európa stratégiai autonómiáját? (kronikaonline.ro)
2. Macron and China: The Perils of Equivalence | Institut Montaigne
3. Europe must resist pressure to become ‘America’s followers,’ says Macron – POLITICO
4. Új Kína-politikát hozhat Macron pekingi látogatása? | hirado.hu
5. Emmanuel Macron: Európának meg kell erősítenie stratégiai autonómiáját (cri.cn)
6. Index – Külföld – Macron megkongatta a vészharangot, az Egyesült Államok ellen szólalt fel
7. Szégyenletes árulás − így reagáltak Macron szavaira a tengerentúlon (magyarnemzet.hu)
Nyitókép: France Bleu
