Általános tapasztalat, hogy a választásokat megelőzően jellemzően sokkal nagyobb figyelem kíséri azok várható kimenetelét, majd az eredményhirdetést, mint az azt követő kormányalakítást. Talán csak néhány, globális szempontból is jelentős ország jelent kivételt. Finnország nem tartozik ezen államok sorába, azonban mégis érdemes megvizsgálnunk az április 2-i parlamenti választást követő helyzetet – tekintve, hogy jelentős fordulat állt be, mely hatással lehet az ország Európai Unióval kapcsolatos politikájára is.
A 2023 áprilisi finn parlamenti választásokon a szociáldemokrata Sanna Marin vereséget szenvedett, és a Petteri Orpo vezette jobbközép Nemzeti Koalíció Pártja (Kansallinen Kokoomus) végzett az élen.
Érdekesség, hogy az elmúlt negyven évben először fordul elő, hogy a választási eredmények alapján az első három helyezett párt egyike sem veszített százalékpontot a szavazatok arányából és képviselői helyet az előző választásokhoz képest. Ennek ellenére a korábban miniszterelnököt is adó Szociáldemokrata Párt – alig egy százalékkal lemaradva a győztestől – csupán a harmadik helyen végzett, mivel a rengeteg fiatal jelöltet felvonultató jobboldali-populista és euroszkeptikus Finnek Pártja (Perussuomalaiset), ha csak egy hajszállal is, de megelőzte a szociáldemokrata Sanna Marinékat.
A finn kormányok kapcsán érdemes megjegyezni (a mostani lesz a 77.), hogy az 1917-es függetlenedés óta egyetlen párt sem szerezte meg a többséghez szükséges 101 mandátumot, ezért jellemzőek a négy-, öt-, vagy akár hatpárti koalíciók is. Százalékban meghatározott parlamenti küszöb nincs. Az ország miniszterelnökét a köztársasági elnök nevezi ki a parlamenti választásokon elért eredmény alapján, vagyis a győztes párt elnöke lesz a miniszterelnök.
Április 27-én a konzervatív-liberális Nemzeti Koalíció Pártjának vezetője, Petteri Orpo bejelentette, hogy a Finnek Pártjával, a Kereszténydemokratákkal és a Svéd Néppárttal kíván kormánykoalíciót létrehozni, mely összesen 108 mandátumot jelent a kétszáz fős parlamentben. A Svéd Néppárt nélkül csupán 99 képviselő lenne. A formálódó koalícióban résztvevő pártok egy része nyilvánvaló: tekintve, hogy a Nemzeti Koalíció Pártjából kiváló képviselők egy kisebb csoportja hozta létre 1958-ban a Kereszténydemokrata Pártot. A Svéd Néppárt kormánykoalíciókban való részvétele néhány rövidebb időszaktól eltekintve az elmúlt évszázadban folyamatos volt. Talán meglepő lehet a Finnek Pártjával való szövetség, hiszen a parlamenti patkó jobbszélén elhelyezkedő pártokkal szemben nyugat-európai sajátosság a cordon sanitaire hozzáállás, vagyis az olyan pártokkal való együttműködés megtagadása, melyek stratégiája vagy ideológiája elfogadhatatlannak vagy radikálisnak és szélsőségesnek tartott.
2017-ben ugyanis Juha Sipilä, akkori miniszterelnök és az akkor pénzügyminiszter, Petteri Orpo még kijelentették, hogy felbontják a Finnek Pártjával a koalíciójukat, amennyiben az a párt ideológusát, a multikulturalizmus-kritikusként ismert Jussi Halla-ahot választja meg pártelnökének. Halla-aho pártelnök lett, melynek következményeként a Finnek Pártja képviselőinek fele kilépett, és megalakította a Kék Reform nevű pártot (amely a későbbiekben minimális támogatottságot kapott a választók részéről). A kabinet valamennyi minisztere a kilépők között volt, a Kék Reform megállapodást kötött Sipilävel a kormányban maradásról. A bloggerként is ismert Jussi Halla-aho azóta is a párt egyik legnépszerűbb képviselője, habár azt 2021 óta Riikka Purra vezeti, aki osztja elődje nézeteit, ennek megfelelően már a kampánya során kijelentette, hogy pártja soha nem vesz részt olyan kormányban, ahol ne lenne képes jelentősen megváltoztatni a finn bevándorlási politikát. Purra népszerűségét jól bizonyítja, hogy a parlamenti választáson a legtöbb egyéni szavazatot ő kapta.
Az YLE finn közszolgálati médium ismertetése szerint a politológus végzettségű Orpo tapasztalt politikus, hiszen már az 1990-es évek óta jelen van a közéletben, 2016 óta pártelnök, rövid ideig agrárminiszterként, későbbi belügyminiszterként, 2017 és 2019 között pedig pénzügyminiszterként dolgozott, kiszámítható és nyugodt személyiség. Politikáját tekintve várhatóan Európa-barát vonalon fogja vezérelni a még végső kialakítás előtt álló koalíciót (miniszteri helyek szétosztása), kitüntetett figyelmet szentelve a gazdasági kérdéseknek.
A gazdaságpolitikában közel áll egymáshoz a négy párt, ez az idei választás egyik kiemelt témája is volt. Egyetértés van abban, hogy a baloldali kormány által a világjárvány következményeként is eladósított Finnországban fékezni kell az államadósság (73%) növekedését, amelynek érdekében Orpo hatmilliárd eurót szeretne megtakarítani a következő mandátumidőszakban. Cél a közel 7%-os munkanélküliség lefaragása is.
A koalíciós tárgyalásokat leginkább a bevándorláspolitikával összefüggő kérdések lassítják. A bevándorlás a többi nyugat-európai országhoz képest Finnországban később, csak mintegy harminc évvel ezelőtt kezdődött, az elmúlt évekre viszont a nemfinn anyanyelvűek aránya immár túllépte a finnországi svédek öt százalékot némileg meghaladó arányát is. A bevándorlás kérdésében a Finnek Pártjának álláspontja radikálisan eltér a többi pártétól. Ők a dán példa alapján jelentősen szigorítani szeretnék Finnország migrációs politikáját, többek között a családegyesítések megnehezítésével és az Európai Unión kívüli országokból érkező bevándorlás csökkentésével. Ezzel szemben Orpo pártja szerint Finnországnak szüksége van a külföldi munkaerőre, így a harmadik országból érkezők befogadására is. Érzékeny téma a radikálisok azon visszatérő szándéka is, hogy meg szeretnék szüntetni az iskolákban a svéd nyelv kötelező oktatását, ami a Svéd Néppárt számára elfogadhatatlan.
Ami a várható Európa-barát vonalat illeti, Finnország Európai Unió melletti elkötelezettsége töretlen, az északi országok közül egyedüliként vezette be a közös fizetőeszközt, és a schengeni övezethez is csatlakozott. Legutóbb a 9 EU-tagállamból álló, Baráti Csoport elnevezésű kezdeményezés májusi megalakításában való részvétele jelezte a szoros európai elkötelezettséget, mely célja az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai döntéshozatalának megreformálása. A mostani – teljes egyetértésen nyugvó – rendszer helyett a minősített többségi döntéshozatalt vezetnék be, ami ezáltal gyorsulhatna, s amelytől az EU külpolitikai aktorként való további erősödését várják.
Hazánk vonatkozásában érdemes röviden kitérni a várható bilaterális kapcsolatokra. Két ciklussal ezelőtt – még az előző szociáldemokratákat megelőző kormány idején – épp a Nemzeti Koalíció Pártja (a svéd Mérsékelt Párttal karöltve) követelte a leghangosabban a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, így a magyar–finn kapcsolatok terén a közeljövőben nem várható jelentős javulás. Már csak azért sem, mert a finnek igencsak nehezményezték, hogy a magyar kormánypárt egészen márciusig húzta a finn NATO-csatlakozás ratifikálását.
Összességében az, hogy a létrejövő új jobboldali finn kormánykoalíció milyen eredményeket ér majd el, sikerül-e letörnie az államadósságot, javítania a gazdasági helyzetet, új munkahelyeket teremteni, valamint a Finnek Pártja koalíciós részvétele hozhat-e változást északi nyelvrokonaink bevándorlási politikájában, erősödhet-e az Európai Unióval szembeni kritikusabb hangvétel, a következő évek folyamán kiderül.
Felhasznált források
https://euobserver.com/opinion/144421
https://www.hs.fi/kotimaa/art-2000009496827.html
https://www.hs.fi/politiikka/art-2000009550116.html
Nyitókép: Pexels
