Nem csak Magyarországon, de Szerbiában is választásokat tartottak április 3-án. A közvélemény-kutatások már a választásokat megelőzően jelezték, hogy nem várható hangsúlyos eltolódás a szerb hatalmi struktúrában. Érdemes megvizsgálni azonban, hogy az uralkodó belpolitikai környezet, az állandósulni látszó hatalmi bázis milyen hatással lehet az Európai Unió által meghatározott politikai kritériumrendszerre, valamint az uniós integráció előmozdítását szolgáló reformfolyamatokra.
A várakozások beigazolódtak: az előzetes eredmények szerint az államfői választáson Aleksandar Vučić a szavazatok több mint 58%-át, a parlamenti választáson a Szerb Haladó Párt a voksok több mint 42%-át gyűjtötte be, így feltehetően a Szerb Szocialista Párt (SPS) valamivel több mint 11%-ával együtt kényelmes többséggel következhet a kormányalakítás. A töredezett ellenzékkel szemben a Szerb Haladó Párt (SNS) 2012 óta továbbra is a legnagyobb erőt képviseli Szerbiában, Aleksandar Vučić államfő Nikila Pašić-ot követően a legtöbbet hatalomban lévő szerb lett az országban.
Az Európai Bizottság a Szerbiával való tárgyalások megkezdése (2014. január 21.) előtt közleményt fogadott el „Bővítési stratégia és a legfontosabb kihívások 2013–2014” címmel, melyet a kormányközi tárgyalások megkezdésétől alkalmazott Belgráddal szemben. A dokumentum olyan területeket nevesít, mint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok védelme, illetve a gazdasági érettség, amelyek alapjában határozzák meg a diskurzus haladását. Jelen cikk kizárólag az előbbi területeket érintő környezetet és folyamatokat hivatott bemutatni, az európai uniós integrációt meghatározó további mozgatórugókra terjedelmi korlátok miatt nem terjed ki.
Aleksandar Vučić államfő pártja megnyerte a választásokat, amelyeken az utóbbi évekhez hasonlóan az ellenzék kevés szavazatot szerzett. Az eredményekhez számos tényező hozzájárult, melyeket érdemes egy kicsit távolabbról vizsgálni. A koronavírus-járvány kezelése Szerbiában jobban működött, mint a többi nyugat-balkáni államban. A társadalom rétegeiben a járvány első hulláma idején nem voltak érzékelhetők a negatív szociális és gazdasági hatások, a 2020. márciusában elfogadott gazdasági mentőcsomag feltehetően hozzájárult a támogatói bázis megszilárdulásához. A 2020. évi előrehozott választásoknál látszott, hogy a kampánytevékenységek felfüggesztése a Szerb Haladó Pártnak kedvezett: a kormány tagjai élhettek a média előtti nyilvánossággal, amely egyfajta „kampányidőszakon kívüli kampányra” nyújtott lehetőséget. Ennek, valamint az ellenzék egy részének 2020. évi választási bojkottja következtében a választás az SNS elsöprő győzelmét hozta, amely mellett a parlamenti ellenzék de facto megszűnt létezni. A mostani választás előtti időszak a két évvel ezelőtti képet idézi: a pártok médiához való hozzáférése a mai napig egyenlőtlen, a kampányfinanszírozás továbbra is ellentmondásos, az állam és a Szerb Haladó Párt közötti különbségek elmosódni látszanak, a választójog szabad gyakorlását esetlegesen ellehetetlenítő intézkedésekkel számos platformon foglalkoztak. Mindenesetre látható, hogy az április 3-i voksok aránya – annak ellenére, hogy a várakozásokon alul teljesítettek – Vučić államfő pártja érdekérvényesítő képességének megszilárdulását, és a prognosztizálható kormánykoalícióval a politikai szereplők közti diskurzus csökkenését vetíti előre.
Az uniós integrációra tekintettel a Bizottság a 2020. évi jelentésében még azt hangsúlyozta, hogy növelni szükséges a kormányzás átláthatóságát, a független alkotmányvédő intézményeket stabilizálni kell, valamint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szabadságjogok biztosítására, az alkotmánymódosítás társadalmi konzultációjára. A Bizottság közleményén keresztül rámutatott, hogy az alkotmányos keretek nem minősülnek stabilnak, mivel azokat 2006-ban fogadták el, és társadalmi legitimációjuk is alacsony. 2021 októberében az Európai Bizottság hosszú idő után „korlátozott előrehaladásról” számolt be – hangsúlyozva a Médiastratégia implementációjára és a kormányzati munkacsoport felállítására tett erőfeszítéseket az újságírók biztonságáért, azonban a társadalmi vélekedés szerint a probléma továbbra is nyitott.
A demokratikus intézményeket illetően a szerbiai politikai elitben éles vita zajlik. A politikai vezetésen belül konszenzus van arról, hogy ezek az intézmények a nyugati demokráciákban meglévőkhöz kell, hogy konvergáljanak, de úgy tűnik csak olyan mértékben, amíg az a felépített hatalmi struktúrát nem aknázza alá. A szerb demokrácia állapota kapcsán érdemes kitérni a Freedom House „Freedom in the World 2021 – Democracy under Siege” című jelentésére. A jelentés szerint Szerbia 64 indexpontot szerzett 2020-ban, amely a 2010-ben mérthez képest 14 ponttal kevesebb. A tanulmány részletezi, hogy Szerbia egy parlamentáris demokrácia kiélezett többpárti választásokkal, ugyanakkor az elmúlt években a Szerb Haladó Párt egyre jobban alámossa a politikai jogokat és a civilek szabadságjogait. Nyomást helyez a független médiára, a politikai ellenzékre és a civil társadalmi intézményekre, ezért Szerbia immáron csak a részben szabad demokráciák táborát „erősíti”. Mindazonáltal – ahogy a jelentés is hozzáteszi – az ország folytatni látszik útját a teljes körű európai integráció irányába. Ugyanakkor az, hogy ezt a két fél mennyire tudja – és főleg akarja – előmozdítani, az nemcsak a demokrácia állapotán, hanem annak a jogállamisággal való kapcsolatán és együttes érvényesülésén is múlik.
A jogállamiság témaköre az Európai Unióban rendkívül felkapott, ezért az elvnek történő megfelelést nagyítóval figyelik. A jogállamiság elve mind a tagállamokban, mind az Európai Unióban demokratikus talapzaton nyugszik, viszont gyakorlati érvényesülése eltérő lehet a különböző alkotmányos berendezkedéseknek, modelleknek megfelelően. Az elmúlt évek alapján azt lehet mondani, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a politikai gyakorlatban nem valósul meg Belgrádban: a korrupció több formája mint a politikai befolyásolás eszköze továbbra is él, az Európai Unió ezeket érintő ajánlásait részben ültették át a hazai jogrendbe, nagy horderejű döntésekről nem beszélhetünk. A jogrendszer kapcsán kiemelendők a szerbiai bírók: utóbbiak függetlensége a mai napig nem biztosított, ugyanis őket a hatályos rendelkezésekkel a bírósági elnökök elmozdíthatják. Ahogy Marko Kmezić elemzésében azt fejtegeti, hogy Szerbia inkább már a formális demokráciák táborát erősíti, melyet a gyakori előrehozott választásokkal, a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló jogszabályok kihirdetésével, illetve a fékek és ellensúlyok rendszerének hangsúlyozásával igyekszik megszilárdítani.
Az, hogy Szerbia mennyire felel meg a demokrácia kritériumainak több tényezőtől, többek között a korrupció mértékétől is függ, amely nem csak az országban, de magában a régióban is komoly probléma. Belgrád a korrupció elleni küzdelem jegyében számos állami hatóságot létrehozott, viszont ezek az intézmények nincsenek ellátva megfelelő pénzügyi forrással, és kiszolgáltatottak a hatalmi elit nyomásának. A lobbizás és a tisztségek összeférhetetlenségének ügye a mai napig szabályozatlan, a korrupció elleni ügynökségről szóló törvényt nem fogadták el, az elmúlt évek talán legellentmondásosabb korrupciós-botránya, a Savamala-ügy a társadalmi vélekedésben is érezteti hatását. A mérsékelt eredményeket a Transparency International által 2016-ban közzétett felmérése is megmutatta, amely az ország korrupciós percepciós indexét vizsgálta. Az 5 évvel ezelőtti kutatás szerint Szerbiát a 2014-es évhez képest már jobban áthatotta a korrupció – 2016-ban 42 pont és 72. hely az országok rangsorában –, mindemellett hosszú távon a demokratizálódást és átláthatóság növekedését prognosztizálták. Kiemelték, hogy lépésről lépésre javultak az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban dolgozókra vonatkozó jogszabályok, amelyek a politikai befolyás csökkentésének előfeltételeiként értelmezendőek. Az intézmény 2020. évi jelentését elemezve viszont már csak egy sokkalta negatívabb képet vizionálhatunk nem csak Szerbiára, de az egész Nyugat-Balkánra vonatkozóan. A 2016 és 2020 közötti intervallumot vizsgálva kitűnik, hogy a régió államainak átlagos pontja 39,8-ről 37,5-re zuhant, és az állam a 38 pontjával a 94. helyre esett vissza az országok rangsorában. Nemanja Nadic, a Transparency Serbia ügyvezető igazgatója a jelentéssel kapcsolatban a Nova S-nek adott interjújában úgy vélekedett, hogy a COVID-19 járvány nemcsak Szerbiában, de az egész világon megnehezíti a korrupció ellen fellépő intézkedések megtételének átfogó jellegét. A szervezet 2021. évi jelentésében rámutatott, hogy Szerbia ugyanannyi CPI Index pontot ért el, mint az előző évben, ugyanakkor immáron csak a 96. helyet foglalja el az országok rangsorában. A Balkan Barometer 2020. és 2021. évi felmérései mutatják, hogy a válaszadók szerint az államigazgatás valamennyi szektorát több mint 70 százalékos arányban érintik a visszaélések, kiemelten a politikai pártok, a média, a rendőrség és az egészségügy területeit. Látható, hogy a területről alkotott kép a társadalom percepciójában is markáns. A folyamatban lévő és szükséges korrupcióellenes reformok előmozdítása érdekében rendezték meg április 7-én Szkopjéban a Regional Policy Forum-ot, melynek további célkitűzése, hogy a “The Fight Against Corruption: The Western Balkans in Focus” panel keretében megvitassa a nemzetközi, kormányzati és civil szereplők közötti együttműködés javításának lehetőségeit. Az eseményen a nyugat-balkáni országok igazságügyi miniszterei mellett a civil társadalom vezetői, az oknyomozó újságírók szerkesztői, az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ és a régió nemzetközi képviselői is részt vettek.
Az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése Szerbia kapcsán rendkívül szubjektív kereteket is tud ölteni, ezért jelen cikk a szólásszabadság, gyülekezési jog és a kisebbségek helyzetének bemutatására szorítkozik. A szólásszabadság területén elmondható, hogy az átláthatóság az átlagoshoz konvergál, az újságírókkal szemben gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások, melyekkel kapcsolatban a vizsgálatok ritkán eredményesek, mely problémakör egyértelműen vezethető vissza az igazságszolgáltatás reformjának késlekedéséhez. A Freedom House sajtószabadságról szóló jelentéseiben Szerbiát nem sorolja a félszabad kategóriánál előkelőbb helyre. A gyülekezési jogot az LMBT és például az ortodox közösség viszonylag szabadon gyakorolhatják, azonban a legutóbbi jogszabályi változások komolyan érintették a jogorvoslati lehetőségeket, melynek nyomán tüntetések szerveződtek. A Freedom House 2020. évi jelentésében rámutat arra, hogy a társadalmilag kiszolgáltatott csoportok jogi védelme továbbra is gyenge, ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy Szerbiában a nemzeti kisebbségek autonómiája törvény alapján szabályozott, melyet kiszélesített a nemzeti kisebbségi akcióterv is. Az Európai Uniós integráció szempontjából fontos, hogy biztosítani kell a nemzeti kisebbségek nyelvének tanítását, jogaik erősítését, illetve az albán közösségek integrációját, mely szerves részét képezi a már megnyitott harmincötödik fejezetnek.
Az április 3-i választási eredmények a jövőre nézve előrevetítik az európai uniós integráció felé történő mérsékelt haladást a politikai reformok terén. Az Európai Uniónak a meghatározott kritériumrendszerből a folyamatos kritikák miatt sem érdeke leadni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a releváns csatlakozási fejezetek lezárásával csatlakozó állam reformtörekvéseinek intenzitása alábbhagy, ugyanis az állami berendezkedés a bővítés folyamatának előrehaladásával további legitimációt nyer. A jelenlegi nemzetközi környezetben, ha hangsúlyosan nem is, de látszanak változások. Aleksandar Vučić államfő az ukrán-orosz válságig kiegyensúlyozott és proaktív hintapolitikát folytatott, ugyanakkor a válság (és kampányidőszak) rákényszerítette, hogy az események hatására – ha gazdasági szankciók terén először nem is, de – politikai szinten az EU-t érintő tündérmese víziója az orosz agressziót elmarasztaló szavazatba forduljon. Az Európai Unió a lépést pozitívan értékelte, mindenesetre a Bizottság kritériumrendszerének való megfelelésig még hosszú út vezet Szerbia számára.
Nyitókép: Flickr / Marina Neskovic
