Az Európa Napot mindig évfordulón ünnepeljük, azon a napon, amikor elhangzott Robert Schuman nyilatkozata az európai egység megteremtésének szükségességéről és az ahhoz vezető útról, az európai integrációs folyamat megindításáról. Az elmúlt évben e nyilatkozat megtételének 70. évfordulójáról éppen ezen az egyetemen emlékeztünk meg egy nemzetközi konferencián.
De ebben az évben is van kerek évfordulónk. 1951. április 18-án írták alá az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásáról szóló Párizsi Szerződést, amely elindította a gazdasági integrációt és létrehozta az intézményrendszer máig működő alapjait.
Az Európa Nap minden évben alkalmas arra, hogy gondolkodjunk, beszéljünk és eszmét cseréljünk Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az évfordulók általában egyszerre adnak alkalmat a visszatekintésre és az előre tekintésre.
Ami a visszatekintést illeti, soha ne feledjük, hogy Európa története – és benne az európai integráció története – mindig rólunk szólt. Így volt ez nemcsak az elmúlt ezer évben, hanem abban a néhány évtizedben is, amikor egy külső hatalom beavatkozása átmenetileg kizárt minket a saját történetünkből. Robert Schumantól Charles De Gaulle-ig sokan elmondták – és a Római Szerződésbe is beleírták – hogy Európa egységes és a megszállt keleti fele is csatlakozni fog az integrációs folyamathoz.
A 70 év története az egyedülálló eredmények és sikerek, egyben a kihívások, dilemmák, ellentétek, kudarcok és persze válságok története, mely válságokat mindig reformok követték. Nem véletlen, hogy az integráció két leggyakrabban használt szava a válság és a reform. Az ellentétek egyszerre állandóak és változóak. Kezdettől fogva vitatkozunk az integráció lényegi szerkezetén és politikai végcélján. Idővel új ellentétek támadtak Észak és Dél, Nyugat és Kelet között. A bővülő és mélyülő történet mindennek ellenére haladt tovább, s felismerhetőkké váltak a folyamat ésszerű korlátjai is.
Ami pedig az előre tekintést illeti, ha a jövőt látni és alakítani akarjuk, akkor mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy valójában kik is vagyunk mi európaiak.
Mi európaiak, egyénenként és közösségként egy 4000 éves egyistenhit lelki, szellemi és kulturális örökségét hordozzuk. Mi európaiak 2000 éve állítunk kereszteket a templomainkban és a temetőinkben, halljuk a harangszót és több, mint 500 éve azt is tudjuk – különösen itt Európa zivatarosabb vidékén – hogy miért szólalnak meg harangjaink déli 12 órakor. De jó 250 éve azt is tudjuk, hogy miért fontos az egyenlőség, a szabadság és a testvériség, annak ellenére, hogy nem mindig ugyanazt értjük e tételeken. De 2000 év kereszténység tanította meg nekünk, hogy az ember szabad és felelős, felel a saját sorsáért, a családjáért, a közösségéért, így a legfontosabb közösségéért, a nemzetéért.
Mi, magyarok pedig különösen megtanultuk, hogy csak a nemzeti közösségünkkel együtt, annak részeként tudunk élni és túlélni. A történelmünk megtanított arra, hogy nekünk, magyaroknak, sőt Közép-Európa egészének különleges szerepe volt és lesz az európai identitás megőrzésében és megerősítésében. Meg kellett tanulnunk túlélni a külső támadásokat, meg kellett őriznünk magunkat, mindenekelőtt a nemzeti közösségünk önazonosságát a hódító birodalmakkal szemben. Így ébredtünk, talán másoknál erősebben arra, hogy csak akkor tudunk magyarok maradni, ha európaiak maradunk, és csak akkor tudunk európaiak maradni, ha keresztények maradunk.
Így kapcsolódik össze magyarság, európaiság és kereszténység, így valljuk ma is, hogy csak a keresztény Európának van jövője. Ezért vagyunk meggyőződve arról, hogy Közép-Európának, és természetesen a magyarságnak, határokon belül és kívül, különleges szerepe és felelőssége van abban, hogy megerősödjék az európai identitás, helyreálljon az egyensúly az integráció gazdasági, politikai és kulturális, lelki, szellemi dimenziója között, kilépjünk az intézményi önérdekérvényesítés elidegenedett világából, a gondolkodási, viselkedési és szabályozási kényszerekből. Fogadjuk el egymást és adjuk meg egymásnak a szükséges tiszteletet. Lássuk, értsük, érezzük és vállaljuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk, mi magyarok, keresztények és európaiak.