India 2020. március 24-én karantént vezetett be. Ezt a karantént jellemzően kéthetente hosszabbították meg és május 28-án területileg tovább szigorították. A fertőzés főleg 13 nagyvárost érintett, amelyeket teljesen lezártak, ez pedig a jelentős belső migráció következtében sokkhatásként érintette a társadalmat. India belső munkaerőmigrációja – amelynek során a falusi lakosság tömegesen keres munkát a nagyvárosokban –, kihívást jelent India számára. A járványügyi lezárás ugyan fékezheti a vírus terjedését, de megakadályozza a falusiak jövedelemhez jutását és a nagyvárosi ipar munkaerőellátását, ezzel komoly gazdasági krízist eredményezve. Mindez az óriási társadalmi, jövedelmi, oktatási, szakképzettségi és vagyoni különbségeket is felerősíti. A vírus tehát az indiai gazdaság és társadalom szerkezeti problémáit is élesebbé tette; ezáltal nem egyszerűen az egészségügyi járvány, valamint az átmeneti immobilitásból fakadó gazdasági válság kezelése a kihívás India számára, hiszen az ország rákényszerül a társadalmi és gazdasági (iparági) szerkezeti átalakításokra is. Az optimista megközelítés hívei nem az összeomlást, hanem a társadalmi reformok katalizátorát látják a koronavírus által okozott indiai válságban, az 1991-es válság által megindított reformokból kiindulva. Kétséges azonban, hogy a válság és a karantén által tömegesen veszélybe sodort családi és egyéni egzisztenciák mellett van-e politikai és pénzügyi mozgástér arra, hogy India megküzdjön mindazzal a társadalmi egyenlőtlenséggel, amely eddig rombolta a versenyképességét a Kínával szembeni regionális gazdasági és geopolitikai pozíciók alakítása során.
India gazdaságát a koronavírus-járvány már egy eleve lassuló növekedésű szakaszban érte el, amelyet a gazdasági válság és a szigorú karanténszabályok visszaesésbe fordítottak át. Az IMF előrejelzése 4,5 százalékos visszaesést prognosztizál. A válság kezelésére India a likviditás bővítésének lehetőségét keresi. A beruházások 2019-es adómentességét kiterjesztették 2020. június 30-áig. Ez az adókedvezmény a válságtól függetlenül is a csökkenő beruházások fellendítése érdekében került bevetésre 2019-ben. Felgyorsították az adóvisszatérítések kifizetését. A nem bér jellegű jövedelemre terhelt közvetlen adók esetében 25 százaléknyi mértékben csökkentették a forrásadókat a 2021-es pénzügyi év végéig. A fordított repo kamatok 5,15 százalékról 4,4 százalékra történt csökkentése ellenére a bankok nem sietnek kihitelezni a jegybankban tárolt betétjüket, amely így késleltetve fog csak hozzájárulni a likviditás-bővüléshez. A hitelpiacon kiterjesztették az állami garanciavállalást.
Fiskális oldalról két rövidtávú élénkítő csomagot hirdetett meg a kormány: március 26-án és május 13-án, továbbá a szövetségi államok saját költségvetési csomaggal járultak hozzá a válságkezeléshez. Ezek összességében a GDP 1,3 százalékának megfelelő közvetlen kiadási többletet jelentettek. (A fent említett likviditásbővítő intézkedésekkel együtt a GDP 10 százalékát kitevő intézkedéscsomag ellentételezte az indiai válságot.) Az államháztartási kiadásokból az indiai kormánynak alapvetően a szegények tömegeit kell ellátnia az alapvető fogyasztási cikkekkel, az ország fejlettségi sajátosságainak megfelelően. A társadalom kétharmada (a teljes népesség 1,3 milliárd ember!) élelmiszersegélyben részesül. Családok tízmilliói kapnak palackos gázt. Ezenkívül jövedelemkiegészítésben részesülnek a földművesek, a farmerek, az állami alkalmazottak, az időskorúak, a szociális bankszámlával rendelkező nők, az önsegélyező hitelközösségek és az építőipari munkások, méghozzá több százmillió főnyi nagyságrendben. A bérköltség tekintetében az állam átmenetileg csökkenti a segélyalapba (provident fund) fizetendő járulékokat, és bizonyos vállalatok esetében át is vállalja annak finanszírozását.
