150 éve született Bethlen István
Talán túlzónak tűnhet a kijelentés, de a tény, hogy ma még fennáll Európában az ezeréves magyar államiság, nem kis mértékben köszönhető Bethlen István politikusi teljesítményének és kormányzási művészetének. A modernkori magyar politikatörténet egyik legkiemelkedőbb személyiségének és érett vezetői karizmájának köszönhető, hogy az első világháború utáni összeomlásból sikerült felemelni az 1526 / 1541 óta első ízben független és szuverén magyar államot.
Bethlen István korának egyik, ha nem a legfelkészültebb államférfiaként egy klasszikus XIX. századi konzervatív-szabadelvű kormányzást igyekezett megvalósítani az első perctől kezdve. Széchenyi István gondolatiságát követve a lassú fejlődést és a szabadelvűség konzervatív korrektívumokkal történő kiegészítését tartotta elengedhetetlenül fontosnak. Tisza István meggyilkolását követően emelkedett a szürke eminenciás az első számú lehetséges vezető szerepébe; Erdélyből származó arisztokrataként, a megélt évek tapasztalatai alapján az első perctől elutasította a forradalmi változásokat. A konszolidáció híve volt mind bel-, mind külpolitikai téren. És az összeomlás utáni teljesítménye valójában az államstruktúra Szent István-féle kialakításához, IV. Béla országépítő munkájához vagy az április törvények nagyívűségéhez mérhető csak.
A belpolitikában nem csak arra volt képes, hogy a munkásságot képviselő, de diszkreditálódott Magyarországi Szociáldemokrata Pártot bevonja az állam működtetésébe, de megalkotta a konzervatív erők teljes integritását a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának és a Kisgazdapártnak az egyesítésével, valamint a fajvédők és a szélsőséges kommunisták illegalitásba szorításával. A lehanyatlott század utolsó nagy képviselőjeként a populista tömegválasztástól is óva intett, nem véletlenül ragaszkodott a választójog bizonyos szintű korlátozásához és a régi típusú nyílt szavazás fenntartásához egyes területeken – a demagóg politika meggátolása érdekében. A korszak egyik legfontosabb kérdését, a választójog kiterjesztését akkor látta értelmezhető felvetésnek, ha megvalósítható a magyar társadalom képzettségének növelése, minőségi felemelése. Így nem volt véletlen, hogy még a válságos években is folyamatosan és határozottan támogatta Klebelsberg Kuno kultuszminiszter elképzeléseit a kultúrfölény megteremtéséről.
Születésének évfordulóján érdemes emlékének adózva külpolitikai teljesítményét is méltatni: nem csak a bécsi emigrációban szerzett tapasztalatokat, de az Apponyi Albert gróf által vezetett magyar tárgyalódelegáció egyik főmegbízottjaként is megélte a nagyhatalmi tárgyalások mindennapjait a Trianon-palotában. E tapasztalatokkal is a háta mögött igyekezett Magyarország számára nemzetközi mozgásteret biztosítani és megfelelő diplomáciai semlegességet kivívni. Nemcsak a Népszövetségben kívánt az asztalnál ülni, hogy a békés revízió jogi lehetőségeit fel tudja térképezni, de az elsők között kezdeményezte az ideológiailag ellenséges és karanténba szorított Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatokat a gazdasági konszolidáció érdekében. A korszak belpolitikai viszonyainak is volt köszönhető, hogy ez az együttműködési terv még majd egy évtizedig a fiókban maradt. A nagy áttörést végül nem a folyamatosan épített brit kapcsolatok vagy a délszláv irányú törekvések hozták meg, hanem az 1927-ben megkötött olasz–magyar barátsági szerződés, amely ismét felhelyezte Magyarországot a nemzetközi kapcsolatok keszekusza térképére, és a Kisantant számára is egyértelművé tette a magyar jelenlétet a nagypolitikában.
Bethlen István vezetőként magasan felkészült, döntésképes menedzsernek bizonyult. Sok esetben váratlan lépésekkel lepte meg kortársait, így legitimista hagyományai és érzelmei dacára is reálpolitikusként szállt síkra IV. Károly visszatérésével szemben és a Habsburg-ház trónfosztása mellett. Rendkívüli erőfeszítéseket tett, amikor felkarolta Magyary Zoltán közigazgatási reformjait, illetve ha kellett, teljesen új szociális, közegészségügyi, biztosítási kezdeményezésekkel állt elő.
A nagypolitikában mértéktartás, megfontoltság, emberileg hallgatagság és visszafogottság jellemezték, melyhez elhivatottságtudat és egyfajta hagyományos arisztokratizmus is társult. Amikor e tulajdonságokra az egyre elkeserítőbb politikai körülmények között, az 1930-as években, úgy tűnt, hogy már nincs fogadókészség, visszalépve ismét a háttérből igyekezett támogatni szeretett hazája boldogulását. Életét, mint oly sok nagy előd, mártírként a hazájáért adta. A Magyarországra rontó szovjet csapatok egyik első célpontja volt, így azonnal elfogták, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol 1946. október 5-én a Butirszkaja börtön kórházában adta vissza lelkét teremtőjének.
Bethlen István a XX. század magyar óriásaként reménytelen, kilátástalan helyzetből emelte fel Magyarországot és politikusi attitűdje, vezetői képességei, államférfiúi előrelátása reményt adott egy független, erős, szuverén magyar állam megteremtésére. Nem adottságain és döntésein, hanem a nemzetközi kényszerpályákon múlott, hogy mindez akkor és ott nem sikerülhetett.
Nyitókép: Svájc, Genf, 1926; balról Barcza György, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, gróf Bethlen István miniszterelnök, Walkó Lajos külügyminiszter. A felvétel a Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) közgyűlése alkalmával készült. Forrás: Fortepan / Francia Nemzeti Könyvtár
