Megoldást jelenthet-e az új, kenyai békeművelet? Korábbi békeműveletek Haitin
A nemzetközi közösség immár jó ideje aggódva figyeli Haiti történéseit. Az államban uralkodó áldatlan viszonyok destabilizálják a régiót, menekültválságot, a fegyveres erőszak elszabadulását, összességében romló biztonsági helyzetet eredményeznek. A bejegyzéscsokor első részében azt vizsgáltuk, mi vezetett ahhoz, hogy Haiti mára a térség leginkább sérülékeny államává vált. Ebben a részben azt nézzük végig, milyen intézkedésekkel próbálta az ENSZ segíteni a válság felszámolását és mennyiben jártak ezek az intézkedések sikerrel. A következő részben pedig az új, kenyai vezetésű békeművelet elemzésére kerül sor.
Az ENSZ mindezidáig három művelettel vett részt Haiti támogatásában, a biztonsági helyzet javításában. 1993 és 1996 között működött az ENSZ Békemissziója (United Nations Mission in Haiti – UNMIH), 2004 és 2017 között az ENSZ Stabilizációs Művelete (United Nations Stabilization Mission in Haiti – MINUSTAH), valamint a 2017 és 2019 között működő, ENSZ Igazságszolgáltatás Támogatási Missziója (United Nations Mission for Justice Support in Haiti – MINUJUSTH). Látva a jelenlegi állapotokat, a folyamatos politikai, gazdasági, társadalmi káoszt, rögtön le is vonhatnánk a következtetést, miszerint a műveletek biztosan nem lehettek sikeresek, hiszen ebben az esetben jobb állapotban volna az ország. A helyzet azonban korántsem ennyire fekete-fehér. Még ha az ENSZ első három művelete nem is aratott osztatlan sikert, nem tudjuk és nem is tudhatjuk, mennyivel lenne rosszabb Haiti helyzete, ha egyáltalán nem érkezett volna nemzetközi segítség.
UNMIH (1993–1996)
Az első művelet, az UNMIH 1993-ban jött létre a Biztonsági Tanács 867-es számú határozatával, amelynek célja elsődlegesen a korábban meghozott politikai kompromisszumok betartatása és másodsorban a rendőri és katonai erők fejlesztése, tréningje. A művelet átmeneti jellegű volt, mivel fókuszában a hagyományos, megfigyelői feladatok álltak. Ebben igen hasonlónak mutatkozott az első generációs békeműveletekhez, úgy mint a ciprusi (UNFICYP), India és Pakisztán közötti (UNMOGIP), valamint a közel-keleti (UNTSO). Újdonságot jelentett viszont az emelt létszám: a hozzávetőleg 1330 főben maximalizált művelet már mind feladatkörében, mind a csapatok létszámában túlmutat a 100–400 fő közötti átlagon, amely nagyobb fokú részvételt és elköteleződést mutat az ENSZ részéről. Ahogyan arra többen rámutattak, a művelet korlátozott sikereket tudott felmutatni a rendőri erők képzése terén, amelyet a békésnek mondható 1994-es választások is bizonyítottak, de mélyebb, intézményi, politikai reformokra nem bírtak hatással. Ennek oka abban kereshető, hogy egyrészt nem ezzel a céllal jött létre a művelet, másrészt a rendelkezésre álló erőforrások (közel 1300 fő egy 10 milliós országban), ehhez nem is lettek volna elegendőek. Mindemellett Haiti vezetése részéről sem mutatkozott komolyabb hajlandóság átfogóbb politikai, intézményi reformok iránt. A hároméves periódus után egy átmeneti év következett 1996–1997 között, amikor az ENSZ fokozatosan leépítette a missziót és a részleges sikert, viszonylagos nyugalmat látva lépésről lépésre kivonta erőit Haiti területéről.
MINUSTAH (2004–2017)
A legnagyobb volumenű és egyben leghosszabb ideig működő művelet mindezidáig a 2004 és 2017 között működő MINUSTAH volt, amely igazi, harmadik generációs békeműveletként széles körű mandátummal és feladatkörrel került felruházásra. A missziót létrehozó 1542-es Biztonsági Tanács határozat 8322 főben maximálta a nemzetközi erők létszámát, amely jócskán túlmutat az UNMIH erőforrásain. Megjegyzendő, más műveletekhez hasonlóan sosem sikerült teljes mértékben feltölteni a missziót polgári és katonai személyzettel. Feladatkörök szempontjából a MINUSTAH-nak bőven akadt munkája. Rábízták a politikai folyamat támogatásától kezdve, a rendőri erők és parti őrség képzésén, valamint a polgári lakosság védelmén kívül az emberi jogok biztosítását is. Amint azt borítékolni lehetett, egy ekkora feladattal egy békeművelet sem tud egymaga megküzdeni még úgy sem, hogy a Karibi Államok Közössége (CARICOM) és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) is beállt a művelet mögé, illetve Brazília jelentkezett a művelet katonai komponensének vezetésére. Ezen a ponton már-már közhelyszerű lenne erőforráshiányra hivatkozni, amely mindemellett fontos tényezőnek mutatkozott, a legnagyobb problémát mégis az jelentette, hogy nem volt egy olyan stabil, politikai megegyezésen alapuló központi hatalom, amellyel együttműködve hathatós, hosszú távú eredményeket lehetett volna elérni. Az egymást gyorsan követő kormányok, fel-fellángoló utcai villongások és romló gazdasági mutatók mellett kevés mozgástere maradt a műveletben részt vevő nemzetközi erőknek. Nem segített a katasztrofális következményekkel bíró 2010-es földrengés, majd az ENSZ békefenntartói által behurcolt kolerajárvány, illetve a segélyszervezetek munkatársai által elkövetett szexuális bűncselekmények sem. Mindez oda vezetett, hogy a polgári lakosság teljes mértékben elvesztette bizalmát a nemzetközi aktorok iránt. Mivel mind a kül-, mind a belpolitikában fásultság és kiábrándultság uralkodott el a helyieken, nehéz volt az együttműködés, a remény, a pozitív jövőbe vetett hit visszaadása. 2017-ben a sikeres, demokratikus választások után a Biztonsági Tanács úgy döntött, ideje bezárni a kapukat és a művelet leépítése mellett döntöttek. Végre valahára úgy tűnt, stabilizálódik Haiti helyzete. Sajnos azonban nem így történt.
MINUJUSTH (2017–2019)
A MINUJUSTH művelet egy rövid időtartamú, átmeneti, kétéves időszakot ölelt fel. A Biztonsági Tanács sikernek könyvelte el a MINUSTAH működését, azzal érvelve, sikerült elkerülni a polgárháborút és a 2010-es földrengés utáni újjáépítés is megfelelő ütemben haladt. Az átadás-átvétel azonban korántsem alakult zökkenőmentesen. Számos bizonytalanság merült fel az új művelet pontos feladatait illetően, mivel a Biztonsági Tanács sok esetben igen tágan határozta meg a mandátum tartalmát. Elsődleges célként a jog uralmának (rule of law) biztosítása szerepelt, azonban ennek elérésére tett konkrét lépések hiányoztak, ami ahhoz vezetett, hogy az immár 1300 főben maximalizált békefenntartói csapatnak a helyszínen kellett kitalálnia, mihez is kezdjenek. További problémát jelentett, hogy a kétéves időtartam kifejezetten kevésnek mondható, főleg annak tükrében, hogy ebbe beletartozott a korábbi misszió kapcsán az átadás-átvétel időszaka, valamint 2019-ben a csapatok teljes körű kivonása is. A fennmaradó bő egy évben nem igazán nyílt lehetőség átfogó reformok keresztülvitelére. A harmadik fő probléma a fogadó állammal való együttműködés hiánya volt, amelyet az okozott, hogy Haiti kormányzata nem volt érdekelt mélyreható változások véghezvitelében. Hiába szorgalmazott a misszió a rendőri erők kapcsán a korrupció visszaszorítására tett lépéseket vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolására tett erőfeszítéseket, javaslataik süket fülekre találtak. Márpedig abban konszenzus mutatkozik mind az ENSZ gyakorlatában mind a szakirodalomban, hogy a békefenntartók egyedül nem építenek államot, nem formálják át a fogadó állam viszonyait, csupán hátteret, keretet, biztonságos környezetet nyújtanak, amelyben az érintett állam maga hozhatja meg azokat a döntéseket, amelyeket hasznosnak és szükségesnek lát jövőjének biztosítása céljából.
Összegzés
A tartós béke záloga Haitin is és más békeműveletek esetében egyrészt a megfelelő erőforrás, kellően hosszú (2–3 évnél hosszabb) időtartam és nemzetközi támogatás, másrészt a helyi lakosság és a központi hatalom bizalmának elnyerése, harmadrészt a pontosan megfogalmazott és túlzó célokat nem támasztó mandátum. Az első három műveletben ezek az elvben egyszerűnek ható, ámde a gyakorlatban sokszor nehezen kivitelezhető feltételek nem valósultak meg. A bejegyzéssorozat következő részében szemügyre vesszük, vajon a 2023–2024-ben indított új művelet vajon mennyiben tanult a korábbi, felemás sikerekből, részleges kudarcokból.
Nyitókép forrása: Bertha Foundation
