Megoldást jelenthet-e az új, kenyai békeművelet? Kenya a volán mögött
A Szovjetunió 1991-es összeomlásától hozzávetőleg 2014-ig tartó lendület, amelyben az ENSZ békeműveletei reneszánszukat élték, az elmúlt évtizedben megtorpanni látszik. Lankadt a nemzetközi közösség kötelezettségvállalási, szolidaritási kedve, amely csak részben igazolható a Covid-pandémiával és az orosz–ukrán háborúval. Haiti ismételt segélykiáltásai és az egyértelműen romló belpolitikai helyzet azonban most úgy tűnik, ismét összekovácsolta a Biztonsági Tanács tagjainak többségét. 2023 októberében ugyanis egy új, különleges békeművelet létrehozása mellett döntöttek, amely teljesen más módon működik majd, mint a korábban kialakított missziók. A Kenya irányítása mellett zajló, főként rendőri erőket felvonultató művelet a békefenntartás új generációját hozhatja el, ha beváltja a hozzá fűzött reményeket.
„A Többnemzeti Béketámogató Misszió Haitin” (Multinational Security Support Mission in Haiti – MSS)
2023 szeptemberében Haiti átmeneti kormánya közvetlenül az ENSZ-hez fordult segítségért. Addigra mindössze 9.000 fős rendőri erő maradt aktív állományban, amely rendkívül kevés egy 11.5 millió főt számláló országban. A Biztonsági Tanács 2699-es számú határozatával megalkotott mandátum ezer fős rendőri kontingenssel kívánta orvosolni a problémát. Az első 400 kenyai békefenntartó azonban csak 2024. június végén érkezett az országba. Ennek oka, hogy a kenyai ellenzék bírósági úton próbált meg keresztbe tenni a kormánynak, és a felsőbb bíróságokon támadta meg a missziót elrendelő kormányhatározatot. Így az az anomália állt elő, hogy volt egy érvényes és hatályos határozat, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelt el az Alapokmány VII. fejezete alapján, vagyis az ENSZ mind a 193 államának kötelező együttműködni a megvalósítást illetően. Azonban mégis több mint fél éven át nem lehetett megvalósítani a mandátumban foglaltakat, mert egy állami bíróság döntésére kellett várni a kormányhatározat alkotmányossági vizsgálatának végéig.
Az MSS alapvetően más, mint a korábbi műveletek. Ugyan volt már példa egyes államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel való együttműködésre, például az EU-val Koszovó kapcsán vagy az Afrikai Unióval Szomália ügyében. A „kiszervezés” egy állam részére, különösen rendőri művelet esetén, korántsem tekinthető bevett gyakorlatnak. A 2010-es években, amikor az ENSZ és a fogadó állam jelentős rendőri komponenst látott indokoltnak, kiegészítették a művelet katonai és polgári oldalát, de nem merült fel egy teljesen új, nem ENSZ-vezetésű misszió létrehozása. Ez az új megoldás azonban kétélű kard, ugyanis mind a változtatás lehetősége és a sikerrel járó dicsőség, mind a felelősség és a kudarc terhe Kenyán nyugszik.
A mandátum fókusza nem nevezhető szűknek, amikor a rendőri tevékenységre és a közbiztonság erősítésére koncentrál. Feladatok jóval alaposabban körülhatárolt köre nyomja a békefenntartók vállát, mint a korábbi missziók során (lásd MINUSTAH). Két fő tevékenységi kört látunk: egyrészt közvetlen együttműködés a rendőri erőkkel (operational support), másrészt a humanitárius szállítmányok célba juttatását. A mandátum határozottan előírja a polgári lakosság védelmét, az emberi jogok betartását és betartatását, valamint a szexuális bűncselekmények megelőzését és megbüntetését. Kérdés azonban, utóbbiak mennyire lesznek hangsúlyosak a fő célkitűzés, a bandák felszámolása mellett. Potenciális hátrány, hogy itt nincs meg az a nemzetközi legitimáció, mint egy ENSZ-vezette műveletnél. Látva a lakosság ellenérzéseit a világszervezettel szemben, amelyet a korábbi missziók mellékhatásai váltottak ki, lehetséges, hogy ez nem is probléma, sőt inkább pozitívumnak tekinthető. Egy igen érdekes munkamegosztást látunk: Kenya adja az emberállomány nagy részét, a régió egyes szervezetei, mint a Karibi Államok Szervezete (CARICOM) és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) támogatja és legitimálja, az USA pedig fedezi a 200 millió amerikai dollárra taksált költségeket.
Felmerül a kérdés: miért épp Kenya? Miért éri meg az akció egy másik kontinensen található államnak, amelynek elenyésző gazdasági kapcsolatai vannak a térségben, belpolitikájában pedig jelentős feszültséget okoz a kormányzat döntése, amellyel bekapcsolódik a műveletbe. A válasz pénzügyi oldalról nézve abban keresendő, hogy egy békeműveletben való részvétel a legtöbb esetben igencsak megéri a békefenntartókat küldő államnak. A műveletben résztvevők az ENSZ-től kapják a fizetésüket, amelynek kisebb-nagyobb részét az állam lefölözi költségek, kiadások és egyéb címszavak alatt. Itt azonban nem ez a helyzet. Az USA állja a kiadásokat, amely a lényegen mégsem változtat: a békefenntartók többet keresnek, mintha „mezei” rendőrként tevékenykednének otthon, valamint az állam is közvetlenül részesedik a profitból. Arról nem is beszélve, hogy a korlátozott költési lehetőségek miatt a békefenntartók általában saját országukban költik el fizetésük legnagyobb részét. Nemzetközi kapcsolatok szempontjából Kenya ezzel lekötelezi az USA-t, ami önmagában jelentős előny, ahogy az USA és Kenya által kötött védelmi megállapodás is, amelyben az USA vállalta, hogy többek között fegyverrel és pénzzel támogatja az afrikai országot az Al-Shabaab elleni harcban. Kenya továbbá kedvező képet formálhat magáról a térség államaiban, amely későbbi diplomáciai manőverekhez (pl. Biztonsági Tanács nem állandó tagsága megszerzése iránti kampány) igen hasznos lehet. Az USA számára szintén kedvező a jelenlegi felállás, mivel saját embereinek életét nem kockáztatja, viszont egy számára nem épp megrázó anyagi ráfordítással mégis éreztetheti befolyását a térségben. Ráadásul ez a puha, finomnak is nevezhető manőver (az ún. „soft power” gyakorlása) kevésbé irritálja a térség amerikai befolyásra érzékeny államait, mint például Kuba.
Perspektívák és kihívások
Azáltal, hogy az ENSZ kiadta kezéből a gyeplőt, a felelősséget is átruházta Kenyára. Vagyis, ha a korábbi műveletekhez hasonlóan előfordul szexuális visszaélés, annak kivizsgálása és az elkövetők megbüntetésének terhe immár Kenyán nyugszik. Tény azonban, hogy a helyi, polgári lakosságnak kevés esélye van érvényesíteni ilyen jellegű igényét. Erre csak akkor nyílna módja, ha Kenya létrehozná a megfelelő csatornákat a visszaélések bejelentésére és megvolna a politikai akarat az elkövetők felelősségre vonására. Ezt azonban jelenlegi információink szerint nem tudjuk megállapítani, különösen mivel sem az ENSZ, sem Kenya részéről nem érkezett jelentés, továbbá olyan horderejű botrányra sem került még sor, amelyet a média felkapott volna.
Fontos azonban, hogy a nem épp finom módszereiről és feddhetetlenségéről híres kenyai rendőri erők csak legvégső esetben alkalmazzanak fegyveres erőszakot, csak akkor, ha egyértelmű, nem polgári személyekről van szó, hanem bandatagokról. A helyzet összetettségét mutatja, hogy a rendőrből bandavezérré avanzsált és ENSZ Biztonsági Tanács által szankciós listára tett Jimmy Cherizier fenyegette meg idén augusztusban a békefenntartókat: amennyiben megsértik a polgári lakosság emberi jogait, úgy fegyverrel lép fel ellenük bandájával.
Ha csak a nyers erőviszonyokat nézzük, a siker igen kétséges, különösen, mivel egyes becslések szerint a bandák az ország területének 2/3-át ellenőrzik, több tízezer főt foglalnak magukban, valamint olyan fegyverraktárak felett rendelkeznek, ami révén sokkal nagyobb tűzerő felett rendelkeznek, mint a békefenntartók. Előnyt jelenthet viszont, hogy a békefenntartók jelenleg egy állam parancsnoksága alatt állnak, így hatékonyan képesek lehetnek tevékenységüket koordinálni, míg a bandák egymással is rivalizálva több tucat kisebb-nagyobb csoportban tevékenykednek. Az elkövetkező időszak egyik nagy kérdése lesz, hogy ha egzisztenciális fenyegetésnek élik meg a kenyai békefenntartók tevékenységét, akkor létrejöhet-e magas fokú koordináció a bandák között.
A nyelvhasználat kérdése is problémás lehet, mivel a Haitin elsődlegesen beszélt nyelv a francia és ennek helyi változata, a kreol, amelyet azonban az angolul és szuahéliül beszélő kenyai békefenntartók túlnyomó hányada nem ért. Emiatt a helyi lakossággal való kapcsolatfelvétel eleinte legalábbis döcögősnek mondható. A probléma részben orvosolható csupán tolmácsok bevonásával, ugyanis nem várható el, hogy minden egyes őrjáratra tolmács kísérje el a békefenntartókat és nem is életszerű, hogy egy tűzharcközeli helyzetben a tolmács pontos fordítására várjanak a békefenntartók. A mesterséges intelligencia korszakában azonban egy egyszerű Google fordító is sokat segíthet – feltéve, ha a békefenntartók rendelkeznek megfelelő kommunikációs technológiával.
Említést érdemel mindemellett a központi kormányzattal és helyi lakossággal való kommunikáció, ugyanis csak így kerülhető el az olyan szituáció, mint a nepáli békefenntartók általi vízszennyezés miatti kolerajárvány. A kapcsolattartás és együttműködés ugyanakkor az információbiztonságot is érinti. A békefenntartók ugyanis nem tudhatják, a helyi rendőri erők közül kik azok, akik a bandáknak „súgnak”, vagyis kik játszanak össze anyagi haszonszerzés miatt az anarchiában érdekelt erőkkel. Ha minden megszerzett információt megosztanak, azzal a művelet sikerességét áshatják alá. Amennyiben viszont visszatartják az információt és nem koordinálnak a helyi rendőri szervekkel, annak negatív következményei is lehetnek. Erre korábban már akadt példa, amikor a békefenntartók a fegyveres bandákon ütöttek rajta, azonban mintegy járulékos veszteségként több civil is életét vesztette, összesen mintegy 20-an a MINUSTAH 13 éve alatt. Megyjegyzendő, 187 békefenntartó is életét vesztette ez alatt az idő alatt, így Haiti korántsem nevezhető biztonságos terepnek. Egy szó, mint száz, helyi viszonyok előzetes ismerete és folyamatos kommunikáció a helyiekkel elengedhetetlen a misszió sikere szempontjából.
Igencsak fontos az időtényező is, úgymint a művelet várható élettartama. Az biztos, hogy a békeműveletek mindig fél–egy évre nyerik el mandátumukat. Ez egy technika a Biztonsági Tanács részéről, amellyel évente legalább egyszer felmérik, van-e még igény és szükség a műveletre a fogadó állam oldaláról, másrészt fennáll-e a támogatás a nemzetközi közösség részéről. Persze arra is lehetőséget kap a világszervezet, hogy csiszoljon a mandátumon, emelve vagy csökkentve az engedélyezett békefenntartói létszámot, megváltoztatva a célokat, amellyel reagál időközben a terepen bekövetkezett változásokra. Összességében elmondható, hogy ritka a 3–4 évnél rövidebb művelet, ezek leginkább a második generációs békeműveletekre voltak jellemzőek például Angolában, Mozambikban vagy Kambodzsában az 1990-es és 2000-es években, ahol a demokratikus átmenetet segítették az ENSZ kéksisakosai. A modern, harmadik generációs műveletek pedig legtöbbször 10–15 évig működnek (Mali: 10 év, Szudán: 13 év, Elefántcsontpart: 13 év, Libéria: 15 év). Haiti kapcsán láttunk rövidebb missziót (MINUJUSTH – 2 év) és hosszabbat is (MINUSTAH – 13 év). Azonban nem egyértelmű, miként alakulnak majd a helyi viszonyok, illetve mennyiben tartható fenn a nemzetközi közösség (és főleg az USA és Kenya) támogatása mind emberállomány, mind anyagiak terén. Kenya részéről ez nagyban függ a belpolitikai viszonyoktól, illetve attól, milyen veszteségeket szenved a művelet során. Ha egyre több rendőrt vesztene, felerősödnének a hazajövetelt szorgalmazó hangok, mint ahogy ezt láthattuk 1992–1993-ban az USA szomáliai szerepvállalását és áldozatait követően.
Konklúzió
Ahogy a mondás tartja: „egy fecske nem csinál nyarat”. Ezzel az analógiával élve Kenya és az általa küldött közel 1000 rendőr szinte biztosan nem lesz önmagában elég, hogy visszarántsa Haitit a szakadék széléről. Részleges sikerek elérése már hatalmas eredménynek számítana, amellyel a térség államai is rávehetők lennének a fokozottabb együttműködésre és határozottabb szerepvállalásra. Ellenkező esetben hathatósabb katonai beavatkozásra lenne szükség, amire jelenleg egyik állam sem hajlandó. Vagy – és ez a legrosszabb forgatókönyv – a nemzetközi közösség magára hagyja Haitit, ezzel állandósítana egy válsághelyzetet a maga biztonsági, migrációs és egyéb problémáival, végleg destabilizálva a térséget. Csak reménykedhetünk benne, hogy az első változat érvényesül majd. Ennek egyik záloga azonban a közelgő amerikai elnökválasztás, ahol a demokratáktól várható a folytatás. Republikánus győzelem esetén szinte borítékolható az amerikai pénzügyi támogatás megvonása, amivel lényegében ellehetetlenítenék a műveletet. Ezen a ponton azonban még a kenyai békefenntartókon a világ szeme, akik most bizonyíthatják rátermettségüket a mandátumban foglaltak sikeres megvalósításával.
Nyitókép: Szavazás az ENSZ Biztonsági Tanácsában Haiti kapcsán 2023 októberében. Forrás: United States Mission to the United Nations
