Ha a nemzetközi közösség valóban elszánt az emberi jogi normák MI területére való átültetésével kapcsolatban, akkor jónéhány kérdésre választ kell adnia.
MI-nek nevezzelek?
Maga a mesterséges intelligencia – vagy röviden MI – meghatározása sem egyszerű feladat. Ha egy munkafogalmat akarnánk adni, akkor úgy határozhatnánk meg, mint egy önálló entitás – gyakran fizikai megjelenési forma nélkül – amely alkotójától részben vagy teljes egészében függetlenül működik, egyfajta tudással rendelkezik, amelyet képes nem kizárólag kódolása által meghatározott módon hasznosítani valamint kommunikálni a külvilággal. Ez persze nem egy mindenki által elfogadott meghatározás, viszont közelebb visz minket az MI megértéséhez, továbbá ennek tükrében világosan elkülöníthetővé válnak tőle az olyan fogalmak, mint „robot”, „gép” vagy „algoritmus”.
Az MI fejlesztése 2022-re rohamléptékűvé vált, azonban még messze nem tartunk ott, mint a tudományos-fantasztikus irodalom és film által rettegett disztópiaként beharangozott megvalósulási formák (így például Terminátor, Mátrix vagy Westworld). Elképzelhető azonban, hogy a kutatás előrehaladtával a következő évtizedekben elérünk arra a szintre, amikor az összekapcsolt MI rendszerek tudása már meghaladja az emberiség kollektív tudásszintjét.[1] Ez persze még futurisztikusnak hat, azonban mind az államok részéről, mind a nemzetközi szervezetek oldaláról igen jelentős normaalkotási tevékenységnek lehetünk szemtanúi, ami arra enged következtetni, hogy a terület kifejezetten fontos a nemzetközi jog alanyainak számára.
Emberi jogi kapcsolódási pontok és a nemzetközi jogi szabályozás csírái
Állami részről hozzávetőleg kétszáz, az MI kutatása, fejlesztése, felhasználása és alkalmazása terén megalkotott szakértői anyag és állásfoglalás (ún. policy paper) került kidolgozásra. Természetesen nagy különbségek mutatkoznak az egyes államok fejlettségi szintje, kutatási kapacitása és általában az MI világában betöltött helyében. Az élmezőnyben az USA és Kína vetélkednek, akik lazább szabályozásban érdekeltek azt hangoztatva, hogy bármilyen korlátozás a területen szükségszerűen a másikat hozná versenyelőnybe és fojtogatóan hatna a hazai kutatásra.
A nemzetközi szervezetek közül az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint az Európa Tanács támogatja a nemzetközi szabályozást és az állami intézkedések összehangolását. A három szervezet azonban igencsak eltérő célokkal és erőforrásokkal rendelkezik, valamint elmondható, hogy mindezidáig elfogadott dokumentumaik nem bírtak kötelező erővel a részes államok számára. Leginkább politikai jellegű szándéknyilatkozatoknak tekinthetők, amelyek alapelvi szinten igyekeztek megoldást találni a felmerülő problémákra. Ebben a helyzetben az Európai Unió különleges helyet foglal el. Egyrészt az USA-Kína párharcban harmadik félként igyekszik feltüntetni magát, másrészt mint nemzetközi szervezet tagállamai számára egységes szabályozást kíván létrehozni – ezáltal egységesítve a piacot, harmonizálva és anyagilag is támogatva a kutatási együttműködéseket.
Miért pont ez a négy szervezet jeleskedik az MI szabályozásában? Pesszimista (egyesek szerint realista) szemlélők szerint ezzel próbálják legitimálni szerepüket a 21. században, alátámasztva, hogy még mindig van keresni- és hozzászólnivalójuk az emberiség jövőjét meghatározó technikák szempontjából. Optimista, nemzetközi szervezeteket támogató attitűddel rendelkezők szerint viszont ezek a nemzetközi szervezetek látják a kontrollálatlan vetélkedés okozta veszélyeket és alapokmányuknak megfelelően a közjó érdekében lépnek fel – finoman segítve a emberiség fejlődését. Annyi bizonyos, hogy az Európai Unió számára kőkemény gazdasági és versenyképességi illetve fogyasztóvédelmi szempontok is szerepet játszanak, amikor épp a legjelentősebb szabályozást tárgyalják.[2]
Megoldandó kérdések nemzetközi jogi nézőpontból
Amire a legtöbb nemzetközi dokumentum hivatkozik, utal és épít, az nem más, mint az emberi jogok köre. Szinte minden nemzetközi kezdeményezésben felhívják a csatlakozó államok figyelmét az emberi jogok fontosságára, tiszteletben tartásának szükségességére, esetleg még egy vagy több konkrét nemzetközi emberi jogi szerződést is megneveznek hivatkozási alap gyanánt. Ez azonban önmagában még kevés. Ha a nemzetközi közösség valóban elszánt az emberi jogi normák MI területére való átültetésével kapcsolatban, akkor jónéhány kérdésre választ kell adnia. Így például elsődlegesen arra, mi mindent szeretne átültetni: csak a nemzetközi szerződéseket vagy a szokásjogot, esetleg a kapcsolódó bírói döntéseket és jogtudósi álláspontokat is? Ha igen, akkor hogyan? Folyamatosan változó, kikristályosodó rendszerről van szó, amelynek megértéséhez komoly rendszerlátás, absztrakt fogalmakkal való operálás szükséges, amelyre nem biztos, hogy a technika jelenlegi fokán készenáll az MI. Szintén nem elhanyagolható tényező, miszerint ezen dokumentumok jelentős része politikai kompromisszum, hiszen másként nem is kerülhettek volna elfogadásra. Épp ezért olyan megfogalmazások kerültek bele, amelyek az államok többsége számára elfogadhatók. Így eltérő jelentéstartalommal bírnak például a gyermekjogok Szaúd-Arábiában, Vietnámban, Németországban vagy Brazíliában. Nyitott kérdés, miként kódolhatók a regionális és az államon belüli értelmezések, különösen, ha ezek nem – vagy csak papíron – felelnek meg a vállalt nemzetközi kötelezettségeknek. Végül, de nem utolsó sorban ne feledjük, hogy sokszor a már lezártnak hitt társadalmi viták újra fellángolhatnak. Ennek kiváló példája az abortusztilalom az Egyesült Államokban. 50 évig a többség lezárt kérdésnek tekintette, majd egy hirtelen huszárvágással a Legfelsőbb Bíróság egy szögesen ellentétes határozatban borította fel a vélt konszenzust. Félreértés ne essék, az MI képes a fejlődés beépítésére – akár jogszabályi téren is. Ez a fejlődés azonban logikai következtetéseken alapul és nem feltétlen tükrözi a társadalmi konszenzust. Egy lépéssel tovább gondolva: nem is volna szerencsés, ha kiadnánk a kezünkből a lehetőséget, hogy a fontos társadalmi kérdésekről és azok jogi leképeződéséről ne legyen beszélgetés és vita, hogy ne mi magunk formáljuk, alakítsuk a ránk vonatkozó szabályokat.
Merre tovább?
Noha az MI fejlesztése rohamléptekben halad, az ezzel kapcsolatos állami szabályozás csak az utóbbi években jelent meg, míg a nemzetközi szervezetek csupán a közelmúltban kezdtek bekapcsolódni a folyamatba. Jelenleg még nem látszik, mely nemzetközi szervezet és nézőpont viszi majd a prímet, azonban egy biztos: az emberi jogi nézőpont mint civilizációs vívmány és mint garancia egyre markánsabban fog felmerülni a szakmai diskurzusban, amely kutatások, tudományos programok és projektek sokaságát hívja majd életre a következő években.
A TKP2021-NKTA-51 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
Források
[1] Jelenleg vita zajlik a tudományos közegben, hogy egyáltalán elérjük-e valaha ezt a szintet, és ha igen, akkor mikorra várható. Lásd: Müller és Bostrom: Future Progress in Artificial Intelligence: A Survey of Expert Opinion (2016) valamint Grace et al.: Viewpoint: When Will AI Exceed Human Performance? Evidence from AI Experts (2018) tanulmányait.
[2] AI Act.
