Levezethető-e az Alaptörvényből egy magyar állampolgár kulturális identitása?
Az Alkotmánybíróság (AB) szerint igen, egyes alkotmánybírák szerint viszont nem. A kultúrantropológiai válaszok sokfélesége túlmutat az igen-nem határozottságán.
Nemrég az AB az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-808/18. számú ügyben hozott ítéletével kapcsolatban értelmezte az Alaptörvényt. Az ítélet megtiltotta a jogellenesen hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárok kitoloncolását. Az AB X/477/2021. határozatának az EU jogával és a migráció kezelésével kapcsolatos lényeges elemeit már számos kommentár elemezte. „Történelmi jelentőségű határozatként” méltatta Orbán Viktor miniszterelnök szamizdat 15. című írása.
Nem kapott viszont még méltó figyelmet az AB határozatának az a része, amely a Magyarországon élők egyéni kulturális önazonosságának jogát határozza meg. Nem a jog nyelvén fogalmazva az a kérdés, hogy levezethető-e az Alaptörvényből egy magyar állampolgár kulturális identitása? Pontosabb fogalmazásban az AB azt vizsgálta, hogy ha a Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldiek az idegenrendészeti eljárás megindítása, illetve a menekültügyi eljárásban meghozott elutasító döntés esetén előre nem látható ideig Magyarországon maradnak, ezáltal veszélyeztethetik-e egy itt élő személy önazonossághoz való jogát.
Az AB két egymásra épülő posztulátumot alkotott. Az első posztulátum szerint az Alaptörvény tartalmat ad az egyéni önazonosságnak, azaz az egyén személyiségének vannak alkotmányos kötöttségű kulturális normái. Mit is jelent egy hazánkban élő ember önazonossága, illetve az ahhoz való joga? Az AB szerint a hazánkban élő ember személyiségének részévé válik születésének és élőhelyének kultúrája, benne a nyelvvel, hagyományokkal és a vallással. Nevezzük ezt az egyén kulturális identitásának, illetve annak részeként. Mindez emberi méltóságának is része, így ezen alapjog védelmében az államnak alaptörvényi kötelessége, hogy ezeket a kulturális identitáselemeket az egyén szintjén is védelmezze a külső kényszerektől, azaz az illegális migránsoktól. Posztulálhatja-e az Alaptörvényből az AB, hogy a hazánkban élő egyén kulturális identitásának egy része adott? Tapasztalataink az élet minden pillanatában igazolják azt, hogy a Magyarország lakosaként élő emberben – etnikai önazonosságától függetlenül – van egy jól körülírható kulturális „kód”, amit magyar kultúrának nevezhetünk és ami személyiségének része. A posztulátum ténybeli igazolása mindennapos tapasztalat. Más kérdés, hogy e faktum az Alaptörvényből következik-e? Az AB szerint „Az ember egy adott társadalmi környezetbe születik bele, amely különösen etnikai, nyelvi, kulturális, illetve vallási meghatározottságai révén, […] személyiségük meghatározó elemévé válnak és az emberi minőség olyan integráns részét képezik, amelyek az ember méltóságából fakadnak”. Az emberi méltóságot az államnak alkotmányos kötelezettsége megvédeni. Ennek a védelmi kötelezettségnek érvényesülnie kell, amikor a Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldi – azonnali kitoloncolás hiányában – bizonytalan ideig lényegében Magyarország népességének részévé válhat. Az AB második posztulátuma szerint tehát a külföldi jelenléte veszélyt jelenthet a Magyarországon élő ember méltóságára nézve azáltal, hogy az, a fentiek szerint posztulált egyéni kulturális identitásának megváltoztatására kényszerülhet.
Két alkotmánybíró különvéleménye szerint viszont az első posztulátum hibás. Az 1. sz. különvélemény szerint a jog nem posztulálhatja az ember kulturális „kódoltságát” az emberi méltóság alapjogának részeként kezelve azt. „A méltóság […] azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva […] az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá” (ABH260). „Az identitás, az önazonosság [pedig] ezen belül a legszemélyesebb egyéni, belső meghatározottságok összességeként – az egyén alapjellemzőiként, személyiségjegyeiként – definiálható” (ABH 261). Másként fogalmazva: a Magyarországon élő emberről a jogrendszer nem posztulálhatja azt, hogy önazonosságának „adott” kulturális elemei vannak (pl. magyar nyelv, hagyomány, keresztény értékek). Az emberi méltóságból a kulturális önmeghatározás egyéni szabadsága következik, „az önazonosság pedig kívülről számon nem kérhető egyéni vállalás” (ABH 262). Következésképpen a tömeges illegális migráció „…– szélsőséges eseteket leszámítva – nem áll összefüggésben az itt élőknek az Alaptörvény II. cikke által védett személyes identitásával” (ABH 264). A 2. sz. különvélemény hasonló szellemiségben arra jut, hogy a Magyarországon élők emberi méltóságának jogából nem lehet és nem is szükséges az egyén kulturális „kódoltságának” alkotmányjogi tételét felállítani, így az a posztulátum is hibás, hogy az illegális migránsoktól az egyén kulturális önazonosságát az államnak meg kellene védenie.
A különvélemények sem vonják azonban kétségbe, hogy „Magyarországnak a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési joga, ezért a közösség szintjén par excellence szuverenitási, alkotmányos identitási vagy demokratikus legitimációs kérdésként felvethető, hogy Magyarországnak kit és milyen tömegben kell tartósan befogadnia.” Az Alaptörvényben meghatározott kulturális elemek tehát jogi posztulátumként a Magyarországon létező magyar kultúrára érvényesek és védendők. A bírák többsége szerint ez az egyén szintjén és „Magyarország alkotmányos önazonosságának” szintjén egyaránt igaz, a két különvélemény szerint viszont csak az utóbbi szinten. A két nézet közötti határt a többségi határozat 35. pontja így magyarázza: „Az alkotmányjogi védelemnek nem elvontan, a történelmi és társadalmi valóságából kiragadott egyént kell statikusan védelmeznie, hanem figyelemmel kell lennie a mindenkori élet dinamikus változásaira.”
A jog egy izgalmas oldalát mutatta meg a különvéleményekben: a közösségi tapasztalással szemben, t.i. hogy nyelvünkben és kultúránkban magyarok vagyunk, az egyén kulturális önazonossága mint szabadságzóna a jog és az állam számára legyen tiltott terület. Az állam ne posztulálja, hogy a Magyarországon élő egyén kulturálisan determinált, ezért az illegális migrációban az ő „kulturális önazonosságának” védelme ne legyen alkotmányos indok. A többségi vélemény szerint a honi kultúrák mint létező, az Alaptörvényben is kinyilatkozatott értékek együttesének védelme lehet alkotmányos alap az illegális migráns azonnali kitoloncolására. Az AB konkrétan nem foglalt állást arról, hogy az illegális migránsok jelenléte milyen feltételek beálltakor veszélyezteti a „magyar kulturális önazonosságot”, csupán az arra nézve posztulálható absztrakt veszélyt fogalmazta meg.
Megint két világnézet kereszteződésében állunk: az AB többsége szerint az Alaptörvényből következik, hogy a honi kultúra az itt élő egyén személyiségének, önazonosságának része. A különvélemény és az individualista-szabadságelvű nézőpont szerint viszont „vagyok, aki vagyok”, az itt élő ember saját kulturális értékeit mint identitását teljes szabadsággal választja meg. A különvéleményben a klasszikus liberális gondolat él tovább: „az egyén uralja környezetét”, legalábbis erre szabadsága van. A fent idézett Szamizdat 15. szerint ezek lennének a „tulajdonságok nélküli emberek: élhetnek bárhol, beszélhetnek bármilyen nyelven, imádkozhatnak bármilyen istenhez.” Az AB többségi véleménye konzervatív gyökérzetű: adottként kell elfogadni, hogy a környezet kultúrája determinálja az embert. Költői a kérdés, hogy vajon melyik nézet alkalmas arra, hogy egy kisebb-nagyobb közösség, nemzet generációról-generációra fennmaradjon? És melyik alkalmas arra, hogy idővel egy kulturális közösség szétessen és megszűnjön? Végső soron egy történelmileg igazolt közösségi életelv és egy ezzel ellenététes liberális alapjogi gondolat ütközik az AB-n belül. És azon kívül is.
Ugyanakkor ami az „én” önazonosságának szintjén vitatott (Ki vagyok?), az a „mi”, a közösségi kultúra szintjén vitán felül adott (Kik vagyunk?) – a különvéleményes bírák számára is: t.i. van egy honi kultúra nyelvből, művészetekből, vallási hagyományokból és alkotmányos értékekből gyúrva, amely egy „politikai nemzet” önazonosságát adja. Ha a „mi” szintjén a kultúra nem lenne adott, akkor nemzetről, végső soron Alaptörvényről sem beszélhetnénk. Másként: az „én” talán lehet kulturálisan „hontalan”, de a honi kultúra az Alaptörvényen (is) alapuló létező. Hogy mindezt az illegális migránsok hazai tartózkodása ténylegesen veszélyezteti-e? – e kérdésre az AB nem adott választ. Csak az biztos, hogy ebben a jogi csatában a magyar Kormány már az AB határozatával felvértezve folytathatja a küzdelmeit.
