Különös határozatot hozott nemrég az Alkotmánybíróság (AB), ami nem meglepő, hiszen a vizsgált törvény is az volt: különös, de nem meglepő[1]. Az Országgyűlés ugyanis az Európai Bizottság nyomására módosította a büntetőeljárási törvényt, és egy a magyar jogrendszertől idegen, ún. vádkikényszerítési intézményt vezetett be.
Ennek lényege, hogy a „közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos egyes kiemelt bűncselekmények” (pl. korrupciós bűncselekmények, hivatali visszaélés, egyes vagyon elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények) esetén, ha az ügyészség nem jut el a vádemelésig, bárki kérhet ún. felülbírálati eljárást, amellyel vádlóként bírósági szakaszba juttathatja a bűnügyet – az ügyész „helyett”. Az AB-től azt kérte az Országgyűlés, hogy vizsgálja meg az új intézmény Alaptörvénnyel való összhangját a tekintetben, hogy az ügyészségen kívül más személynek lehet-e joga arra, hogy közvádat emeljen valakivel szemben a bíróság előtt. Az Alaptörvény 29. cikk (1) bek. ugyanis azt mondja, hogy „az állami büntetőigény kizárólagos érvényesítője az ügyészség”.
Az új törvény szerint tudniillik, ha az ügyész nem emel vádat, bármely természetes vagy nem természetes személy jogosult arra, hogy felülbírálati indítványával vádlóként bíró elé vigye az ügyet. A „nem természetes személy” azt jelenti, hogy szervezetek (jogi személyek) is jogosultak erre, kivéve az államokat vagy bármilyen közhatalmat gyakorló szervet. Egy példán illusztrálva, ha a törvény hatálya alá tartozó vesztegetési ügyben a nyomozás megszűnik vagy a nyomozás után az ügyész nem emel vádat, akkor bármely honosságú ember vagy szervezet „beléphet” az eljárásba, és vádlóként léphet fel az ügyben a magyar bíróság előtt.
A magyar büntetőeljárásban bírósági döntés csak vádemelés alapján történhet, azaz valakinek legitim „büntetőigénnyel” kell fellépnie a bíróság előtt. Jogrendszerünk kétfajta büntetőigényt ismert ezidáig: az államét, azaz a társadalomét és a sértettét. Az állam büntetőgényét az Alaptörvény szerint kizárólagosan az ügyészség képviselhet, azaz az állam nevében csak az ügyész emelhet vádat. Ezt nevezzük közvádnak, azaz a magyar állam, képletesen a magyar társadalom nevében emelt vád. A másik büntetőigény a sértetté, azé a személyé, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A sértett egyes (ún. magánvádas) bűncselekmények esetén kizárólagosan jogosult vádemelésre (magánvád), ezen felül, az ún. közvádas cselekmények esetén is vádlóként léphet be, amennyiben az ügyész nem emelt vádat az ügyben (ez a sértetti pótmagánvád).
Mindkét büntetőigény legitimitása józan ésszel belátható. Az állami szuverenitás része, hogy az államalkotó társadalmi közösség büntetőigényét a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben az állam törvényi szabályozással (kriminalizáció) és büntetőeljárással érvényesíti. Az állam büntetőigényét a büntetőeljárásban kizárólag az ügyész képviselheti. A másik lehetséges büntetőigény a sértetté, ez ősi eredetű, sérelmét vádlóként orvosolhatja, amennyiben az ügyész a közvádas ügyben ezt nem teszi meg.
Az új törvény logikailag egy harmadik büntetőigényt kelt életre, amikor az ügyészi vádemelés elmaradása esetén bárkinek, azaz mindenkinek jogot ad arra, hogy vádat emeljen. A fenti példánkat tovább gondolva, ha a törvény hatálya alá tartozó vesztegetési ügy gyanúja egy magyar központi hivatalnál merült fel, de az ügyész a gyanút alaptalannak ítéli és nem emel vádat, akkor itt teremhet bárki pl. Belgiumból vagy az USA-ból, esetleg Koreából, illetve egy jogvédő egyesület pl. Norvégiából vagy egy futballcsapat Izlandról, és vádat emelhetnek, végül jöhet a korábbi gyanúsított egykori haragosa vagy elhagyott barátnője is vádlóként. Közös nevük legyen mostantól Mr. X., aki vádat emel a magyar bíróság előtt. A kérdés, hogy vajon milyen legitimációja van a Mr. X által képviselt büntetőigénynek. Kinek van a fentiek közül bárkinek (azaz mindenkinek) józan ésszel felfogható indoka arra, hogy sértetti érintettség nélkül büntetőigényt érvényesítsenek vádlóként magyar bíróság előtt?
Az AB határozatában Mr. X-et úgy írja le, mint aki „az érintett bűncselekményre tekintettel közvetlen magánérdekkel nem rendelkező, a köz érdekében fellépni kívánó személy”. Az Alaptörvény 29. § (1) bek. szerint azonban közvádló csak az ügyész lehet, az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítőjeként. Az AB szerint ez csak azt jelenti, hogy más közhatalmi szervezet közvádlóként a magyar államot nem képviselheti, [ABH 25] de „a köz érdekében fellépni kívánó személyt” potenciális vádlóként az Alaptörvény nem zárja ki. Az AB szerint ebbe az irányba mutat az is, hogy az ügyészi vádmonopólium csak „elsőbbséget” jelent az államnak a közvádas cselekményeknél a büntetőigény érvényesítésében a sértetthez képest, azaz a sértett csak „második”, azaz pótmagánvádló lehet, ha az állam e jogával nem kíván élni.[ABH 28] Mindezek alapján az AB szerint, ha az ügyészség szerint nincs helye az állami büntetőigény érvényesítésének, a jogalkotó más, közhatalommal nem rendelkező jogalanynak biztosíthatja a bíróság előtti fellépés lehetőségét. Az AB szerint tehát az új törvény az Alaptörvényt nem sérti.
Kérdés marad azonban, hogy ha az új vádintézmény nem a sértett és nem is az állam büntetőigénye, akkor van-e legitim indoka a Mr. X. általi vádindítványnak? Tegyük fel, hogy Mr. X. a hivatali vesztegetési ügy sértettjének tekinti magát és objektíve is annak tekinthetjük. Ebben az esetben a már létező pótmagánváddal élhet. Ha viszont nem sértett, akkor tegyük fel, hogy a megsértett társadalom igényét képviseli mint közvádló. Az AB az ügyész kizárólagos közvádlói szerepét úgy értelmezte, hogy az „elsőbbséget” jelent és csak más közhatalmi intézmény közvádlói szerepét zárja ki. Így az új törvény szerint Mr. X de facto kiegészítő quasi-közvádlói szerepet kap. Ebben a közvádban azonban a „köz” nem a magyar államot és az államalkotó magyar társadalmat jelenti, hanem a globális emberi társadalmat Új-Zélandtól Grönlandig és azon is túl. A glóbusz minden embere és minden nem-közhatalmi szervezete de jure „érintettje” a magyar büntetőtörvény hatálya alá tartozó egyes bűncselekményeknek, ha ő is így gondolja. „Érintettje”, de nem sértettje: vékonyka legitimáció. Végső soron egy nem értelmezhető „büntetőgényt” és homályos mögöttes érdeket látunk Mr. X. vádlói szerepében, amelyet az új törvény sem definiál, az AB sem firtatta és jogilag, de józan ésszel sem kategorizálható.
Az EU Bizottság célja pontosan ez volt. Magyarországon a világból bárki büntetőbíróság elé vihessen vádlóként egy korrupciós ügyet. „Nemzetközivé lesz holnapra a világ” – idézhetnénk gyermekkorom iskolai slágerét. Cél volt megtörni a magyar állam szuverenitásának egyik pillérét, mely szerint közvádas ügyben a „köz nevében” csak a magyar állam, és az azt kizárólagosan képviselő ügyész emelhet vádat. Kiüresíteni a magyar büntetőeljárás egyik ősi pillérét, a vádelvet, mely szerint csak legitim vád alapján lehet büntetőbíróság elé citálni egy embert. Végső soron pedig a magyar ügyészség tekintélyén és szakmai hitelén csorbát ejteni, amennyiben könnyen beléphet bárki a közvádlói pozícióba, ha az ügyész megalapozatlannak találná a vádemelést. Az EU Bizottság elérni látszik célját, az uniós pénzügyi támogatásnak kemény árat szabtak, és ezt az új törvényt beterjesztő magyar Kormány felvállalta: a magyar állam szuverenitásából engedett, még akkor is, ha az AB alkotmányjogi magyarázata szerint nem erről, hanem csupán egy „vádkorrektívumról” van szó. Az AB döntését tiszteletben kell tartani! Érdemes azonban alaposan elolvasni az AB határozat két „párhuzamos” alkotmánybírói indoklását, mert finom üzeneteket vehetünk észre. Az új törvénnyel „a vádkorrektívumok számának növekedése ugyanis a vádelv elgyengüléséhez, végső soron kiüresedéséhez, ezáltal az Alaptörvény 29. cikkének sérelméhez vezethet. Ezért a jogalkotó csak megfelelő szabályozási és garanciális keretek között rendelkezhet új típusú vádkorrektívumról”. [ABH 51] Ugyanezen indoklás szerint az AB-nek jobban kellett volna hangsúlyoznia, hogy csak az EU Bizottság által kijelölt célok miatt „kényszerül” erre a jogi megoldásra a magyar jogalkotó. [ABH 55] Továbbá: az új szabályozás „az Alaptörvény további rendelkezéseivel, így különösen a jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog egyes részjogosítványai vagy a jogorvoslathoz való jog való garanciarendszerével való összhang tekintetében további kérdéseket vet fel”. [ABH 56] Végül pedig: a közvádlói tevékenység perjogi korrekcióját egyedül legitimáló feltétel, ha a vádló a sértett [ABH 83].
Nos, Mr. X. nem az ügy sértettje. Kérdés tehát továbbra is, hogy kicsoda Mr. X., kit képvisel és végső soron mit keres majd a magyar büntetőeljárás rendszerében? A választ részben tudjuk, részben pedig az előttünk álló évek büntetőeljárási gyakorlatában fogjuk megtalálni.
Jegyzetek
[1] 28/2022. (XI.8.) AB határozat, a T/706. számú törvényjavaslatként benyújtott, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényről.
Nyitókép forrása: Wikipédia
