Az EU néhány éve nagyon intenzíven igyekszik jogi keretek közé szorítani az internetes platformokat. A különböző típusú platformokra és a különböző felhasználói csoportokra vonatkozó szabályok mostanra elkezdtek összeállni egy saját belső logikával rendelkező európai „platformjoggá”, amelynek legfőbb mozgatórúgója a felhasználók védelme a „platform-hatalommal” szemben.
Az Európai Unióban nagyon régóta napirenden van a „digitális gazdaság” és a „digitális egységes piac”, sőt a 2020-as évtizedet egyenesen „digitális évtizednek” keresztelte el a Bizottság. A 2010-es évek közepe óta ezen a narratíván belül önálló szabályozási problémává vált a platformok problémája. Ekkortól kezdve sorra születtek a politikai dokumentumok, majd az évtized vége felé az egyes ágazati szabályok, amelyek általában módosítások, kiegészítések formájában próbálták kezelni a platform-problémát. Ilyen volt az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) és a szerzői jogi irányelv kiegészítése is.
A már kifejezetten a platformokra szabott jogalkotás a 2019-es P2B rendelettel vette kezdetét. Ez a rendelet az online közvetítést végző (főként piactér és áruház jellegű) nagy platformokra vonatkozott, és fő célja az, hogy az ezeken tevékenykezdő, ezektől függő (főként kicsi) üzleti szolgáltatókat megvédje a platformok „önkényeskedésétől”. Olyan szabályokat találunk ebben a rendeletben, mint az, hogy a platform által kötött szerződésnek érthetőnek kell lennie, nem lehet egyoldalúan változtatni rajta és nem lehet „csak úgy” felmondani. Csupa olyan szabály, amelyet az európai fogyasztóvédelemből már jól ismerhetünk.
De már ebben a rendeletben is vannak olyan rendelkezések, amelyeket kifejezetten a platformvilág ihletett, és később más szabályokban is visszaköszönnek. Ilyen a felhasználók digitális identitását megtestesítő felhasználói fiókok védelmére vonatkozó szabályozás. Ennek többféle eleme van, kezdve attól, hogy a szerződésben rögzíteni kell a fiók felfüggesztésének vagy megszüntetésének indokait, azon keresztül, hogy világos magyarázattal kell szolgálni, egészen odáig, hogy ezeknél a döntéseknél a felhasználó jogosult igénybe venni valamilyen panaszmechanizmust. A felhasználóvédelem egyik fontos eszköze a rangsorolást végző algoritmusok megmagyarázhatóságának előírása is.
A felhasználóvédelem még karakteresebben jelenik meg az EU nemrégiben elfogadott digitális szolgáltatásokról szóló rendeletében is. (A hivatalos, végleges szöveget a jelen sorok írásakor még nem hirdették ki.) Itt háromféle szabály is védi a felhasználókat.
Először is, részletes szabályok biztosítják a felhasználók védelmét a káros tartalmaktól. Ilyen szabályok a bejelentési mechanizmusra vonatkozó szabályok vagy a megbízható bejelentők rendszere, akik a jogellenes tartalmakat folyamatosan figyelik.
A szabályok második csoportja a felhasználókat a platformok hatalmától védi, az azoknak való kiszolgáltatottságot igyekszik csökkenteni. Ezek a szabályok a felhasználói fiókok védelmére, a panaszok belső és külső kezelésére, a platform döntéseinek és egyes algoritmusainak a megmagyarázására (indokolására) írnak elő kötelezettségeket.
Végül a szabályok harmadik csoportja nem az egyedi felhasználókat, hanem a felhasználók csoportjait, vagy a szélesebb társadalmat védik az „óriásplatformok” (very large online platforms, VLOP) hatalmától. Ilyen szabály például, amely a VLOP-ket rendszeres átláthatósági jelentések közzétételére, folyamatos kockázatértékelésre és kockázatcsökkentő intézkedésekre kötelezi. Szintén fontos a szabályok azon csoportja, amely az online hirdetések hátterét, elsősorban a hirdetők kilétének közlését, megfelelési vezető kinevezését, bizonyos adatoknak a Bizottság vagy a digitális szolgáltatási koordinátor részére való rendelkezésre bocsátását írja elő.
A szabályok végrehajtását több hatóság is felügyelheti egy-egy országban, de mindenhol lesz egy, a DSA végrehajtásáért felelős központi hatóság, amelyet a rendelet digitális szolgáltatási koordinátornak hív. Nálunk ezt a szerepet valószínűleg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fogja betölteni.
