A legutóbbi blogbejegyzés az online platformokat érintő európai uniós szabályozás legfrissebb elemét, a tartalomkezelésről szóló rendelettervezet főbb javaslatait igyekezett röviden bemutatni. Az előző bejegyzés folytatásaként jelen írás a szabályozás szemléletére, a kialakítani tervezett eljárásrendre kíván reflektálni.
Amint a fentiekben hivatkozott blogbejegyzés is említette, az Európai Parlament és a Tanács rendelettervezete uniós szinten egységes szabályokat kíván meghatározni a jelentős véleményformáló erővel bíró közösségi oldalakon megjelenő tartalmak moderálása és gondozása tekintetében. A javaslat célja nem vitásan a felhasználók (fogyasztók) érdekeinek védelmében annak biztosítása, hogy az érintetteknek pontosan rendezett eljárásrend keretében lehetőségük legyen kezdeményezni a sérelmes tartalmak felülvizsgálatát, illetve adott esetben egyenesen eltávolítását. A tervezetben olvashatunk a bejelentéstételre való jogosultságról, a bejelentések kötelező tartalmi elemeiről, az eljárás egyes kötelező szakaszairól és annak eredményeképpen született döntésről, illetve a jogorvoslatról szóló részletes szabályokról.
A rendeletnek az eljárási mechanizmust részletező koncepciója, úgy tűnik, gyakorlatilag „nem jelent sokkal többet”, mint az offline világban bevett eszközök „digitális környezetre való adaptálása”, a platformok működési elvét meghatározó sajátosságainak figyelmen kívül hagyásával egyidejűleg. Az online platformokon folyó kommunikáció – aminek a tartalomszabályozását elsődlegesen érinti a tervezet – egyik jellemzője, hogy a felhasználók ép ésszel szinte felfoghatatlan mennyiségű információt „gyártanak” és osztanak meg, illetve vesznek igénybe ehhez különféle technológiai megoldásokat (pl. robotokat). A másik tényező a közzétett tartalmak terjedési sebessége: a közösségi platformok működésének jellegéből következik, hogy bármilyen tartalom némi hozzáértéssel pillanatok alatt felhasználók millióihoz juttatható el, akár úgy is, hogy a közlő személye gyakorlatilag ismeretlen marad.
Az előző felvetésekből pedig adódik a kérdés: vajon képesek-e hatékony megoldást jelenteni a felmerült – és egyébként nem vitásan kezelésre szoruló – problémákra? A rendelettervezet „kifinomult” szabályozási mechanizmusa mintha a fenti körülményekről nem venne kellő mértékben tudomást.
Nyilvánvaló, hogy fontos kérdés a jogellenes tartalmak eltávolítására vonatkozó garanciák kialakítása, az alapvető jogok védelme, így a megfelelő eljárási lépések szabályozása, az eljárásban résztvevő személyek jogainak deklarálása, vagy a rendelkezésre álló jogorvoslati fórumok kialakítása. A garanciális elemekkel körülbástyázott, az érintettek jogainak egyenlő tiszteletét szem előtt tartó körülményes, valamennyi apró részletet számításba vevő mechanizmusok az online kommunikációs térben sem feleslegesek, ugyanakkor mintha a jogalkotó nem fókuszálna kellőképpen a valódi nehézségek kezelésére.
Azáltal, hogy a tervezet egyedül a „nyilvánvalóan jogellenes” tartalmak eltávolítási kötelezettségéről szól, ez azt eredményezi, hogy minden más (vitás) tartalom kapcsán a hosszas eljárások eredményeképpen kell döntésnek születnie, azok végleges sorsát (platformon maradását vagy eltávolítását) illetően. Márpedig ha jelentős mennyiségű panasszal szembesülnek az érintett fórumok, az vagy a döntések megalapozottságát – és ezáltal a garanciális keretek létjogosultságát – sodorja veszélybe, vagy az „eljárások” idejét fogja jelentősen megnyújtani.
Nem elvitatva a tagállamokra vonatkozó összehangolt eljárási garanciák rendszerének kialakítását mint legitim célkitűzést, hasonló érzése támadhat az embernek, mint a Facebook tartalmai feletti felügyeletet ellátó Oversight Board felállításának bejelentése kapcsán. Úgy tűnik ugyanis, mintha a digitális platformokon megjelenő jogsértő tartalmak kezelésének kihívása a szabályozók szerint oly módon kezelhető lenne, hogy az offline világban évszázadok alatt alakult és idővel gyökeret vert sémákat, apró korrekciókat végrehajtva, az online világ szereplőivel kapcsolatosan próbálnánk érvényre juttatni.
Amennyiben a jogalkotó nem ad kellő hangsúlyt annak, hogy a szabályozni kívánt közeg nemcsak abban más, hogy online keretek között zajlik, hanem teljesen eltérő szervezőelven is működik (aminek az előnyeit ráadásul igen sokan ki is használják), addig nem várhatunk többet, mint hogy a váratlanul felbukkanó problémákra megpróbálunk a már bevált módszereink közül megfelelő megoldást találni. Ha mindez nem párosul a megoldásra váró kihívás releváns jellemzőinek figyelembevételével, akkor vélhetően a szabályozók továbbra is lépéshátrányban maradnak, és nem lesznek képesek az általuk elvárt keretek szerinti működésre bírni a jelentős méretű – piaci, gazdasági és véleményformáló erővel bíró – online platformokat.
Rövid összegzésképpen tehát elmondható, hogy önmagában nem lehet képes szemmel látható eredményeket elérni az a megközelítés, amely az előtte álló problémák megoldásaként a sérelmes helyzetek reparációját látja, de nem helyez kellő hangsúlyt a jogsértő tartalmak közzétételének megelőzésére, illetve továbbra sem kíván látható lépéseket tenni a közzétevő személyek felelősségre vonására – és így a későbbi jogsértéstől való elrettentésére – is alkalmas hatékony mechanizmus(ok) kialakítása terén.