45 millió. A The New York Times cikke szerint az elmúlt évben ennyi képet és videót jelentettek a nagy techcégek azért, mert gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázolja. Noha a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográf felvételek készítése, hozzáférhetővé tétele, de már az egyszerű tartása nemzetközi egyezmények (pl. a Gyermekek Jogairól szóló New York-i Egyezmény) alapján a civilizált világ országaiban tilos, úgy tűnik, mégsem sikerül gátat szabni a gyermekeket ábrázoló pornográf felvételek internetes terjedésének.
Sőt, a hivatkozott cikk szerint a helyzet egyre súlyosabb, és nemhogy csökken, de exponenciálisan nő az ilyen jellegű tartalmak száma az interneten. A gyermekpornográfia terjedése az internet egyik legkárosabb jelensége, nem beszélve arról, hogy az internet „nem felejt”, az áldozattá vált gyermekekről készült tartalmakat soha, vagy óriási nehézségek árán lehet teljesen eltávolítani, így a sértettek az online világban örökké gyermekek maradnak, akárcsak Pán Péter Sohaországában. Óhatatlanul felmerül a kérdés minden jóérzésű emberben: hogyan lehet, hogy még a modern technika mellett is ennyire tehetetlenek vagyunk a jelenséggel szemben? Ha szerzői jogot sértő tartalmakat másodpercek alatt el lehet távolítani egy videómegosztóról, akkor ez a rendszer miért nem működik az olyan videók esetében, amelyeken gyermekeket szexuálisan bántalmaznak, vagy kifejezetten a pedofilok figyelmét felkeltő módon mutatnak be? Egyáltalán miért engedik a nagy techcégek, hogy ilyen tartalmak a világhálóra kerüljenek és miért nem büntetjük meg ezeket a cégeket, azért, hogy ennek teret engednek? A fenti kérdésekre adhatók ugyan jogi válaszok, ám azok egyáltalán nem megnyugtatók.
83.000. 2017-ben ennyi kiskorút ábrázoló pornográf fényképet és videófelvételt foglalt le a magyar rendőrség egyetlen elkövető számítógépéről. Pusztán az a tény, hogy egyetlen ember is ilyen nagyságrendben képes hozzáférni hasonló felvételekhez, azt mutatja, hogy napjainkban kimondottan könnyű rátalálni az illegális tartalmakra. Az elkövetőknek ma már nem kell műszakilag képzettnek lenniük, sem ismerniük a sötét web (dark web) titkos közösségeit; a kifogásolható tartalmak megtalálhatóak a YouTube-on, a Facebook csoportokban, vagy a Whatsappon keresztül is. Noha a YouTube közösségi iránymutatása szigorúan tiltja, és a felhasználó csatornájának megszüntetésével fenyegeti a szexualitást és a meztelenséget ábrázoló tartalmak feltöltését (akkor is, ha azok nem gyermekekről készültek), a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon sok olyan videó van, amely annak ellenére felkerül a platformra, hogy kifejezetten aggályosnak mondható.
A Wired 2019 februárjában hosszabb cikkben számolt be arról, hogy a Google által működtetett videómegosztón százával találhatóak olyan videók, amelyek nem ábrázolnak ugyan nyíltan szexualitást, de fehérneműben, tornadresszben játszó, gimnasztikázó, néha intim testrészeket megmutató gyermekekről tartalmaznak képsorokat és kifejezetten vonzzák a pedofilokat. A YouTube ugyan jelentést tesz egy amerikai szervezetnek (National Center for Missing and Exploited Children), ha tudomást szerez gyermekpornográf felvételekről, azonban nem köteles kimondottan keresni azokat. Ez nem csak a YouTube-ra igaz, jelenleg egyetlen videómegosztóplatform-szolgáltató sem köteles előzetesen szűrni a tárhelyére feltöltött és a szolgáltatásán keresztül megosztott tartalmakat, és nem kötelesek proaktívan keresni az illegális tartalmakat a szolgáltatásaikban.
Ennek oka abban a szabályozásban keresendő, amelyet a 2000-es évek elején alkottak, amikor a globális platformszolgáltatók éppen elkezdték birodalmuk építését. Ezek a szabályok azonban annyira megcsontosodtak, hogy annak ellenére, hogy a létezésük jelen formájukban egyre nagyobb feszültséget jelent, csak lassan fogalmazódik meg a változtatás igénye. A jelenlegi szabályozási környezetben egy ún. felelősségkorlátozó rendszer érvényesül, amely miatt az internetes közvetítő szolgáltatók akkor nem felelnek a más személyek tartalmaiért (pl. a felhasználók által feltöltött videókért), ha azokról nincs tudomásuk. Ezt a szabályt az Európai Unióban az E-kereskedelmi irányelv bontja ki, külön szabályokat fogalmazva meg az egyes internetes közvetítő szolgáltatókra, az egyszerű hozzáférés szolgáltatókra (pl. Digi, Magyar Telekom), a keresőszolgáltatásokra (pl. Google, Bing), a gyorsítótár-szolgáltatókra, valamint a tárhelyszolgáltatókra (pl. Dropbox, YouTube). Az Egyesült Államokban honos szolgáltatókra nagyon hasonló szabályok vonatkoznak, a tengerentúlon a nagy platformok széleskörű mentességét a Communications Decency Act 230. szakasza biztosítja.
A platformoknak a jelenlegi szabályozási környezetben nem érdekük szűrni a tartalmakat, hiszen azzal, hogy beismernék, hogy kontroll alatt tartják a szolgáltatásukon keresztülmenő valamennyi adatot, a saját felelősségre vonhatóságuknak ágyaznának meg, vagyis szankcionálhatók lennének amiatt, hogy jogsértő tartalmaknak biztosítanak tárhelyet. A szolgáltatók többnyire tehát mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy nincs tudomásuk a szolgáltatásukban elhelyezett tartalmak természetéről, védve magukat az esetleges jogkövetkezményektől. Pedig a technikai lehetőségek adottak volnának ahhoz, hogy a szolgáltatók megakadályozzák az ilyen tartalmak feltöltését, vagy legalábbis gondoskodjanak az aggályos tartalmak gyors eltávolításáról. A szerzői jogot sértő tartalmak törlésének a legtöbb szolgáltatónál már kialakult gyakorlata van. Mivel a szerzői jogvédelem alá eső művek jogtulajdonosainak komoly anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy alkotásaik ne keringjenek szabadon a világhálón, a platformok a jogtulajdonosokkal kötött megállapodások alapján, algoritmusok révén kötelesek szűrni a szerzői jogot sértő tartalmakat. Az egyik típuspéldája az ilyen szűrésnek a YouTube ContentID rendszere. Hasonló elven működik a szintén a YouTube által fejlesztett CSAI Match, amely a feltöltésre kerülő tartalmakat összehasonlítja egy olyan adatbázis rekordjaival, amely korábban már gyermekpornográfiaként azonosított képsorokat tartalmaz.
A rendszer mégsem mondható hatékonynak, hiszen találat esetén nem automatikusan történik a szűrés, hanem a rendszer egy figyelmeztetést küld azoknak a szerveknek, amelyek később bejelentéssel élhetnek és kérhetik a tartalom eltávolítását. A hatékonyság márpedig ebben a rendszerben kulcsfontosságú lenne, hiszen a platformszolgáltatóknak kiemelt szerepük van az olyan területeken, ahol az internet globális jellege miatt az egyes államok tartalomszabályozása, illetve fellépése nem elég hatékony. A sikeres fellépést nagyban nehezíti, hogy a nyomozó hatóságok egy-egy külföldi vonatkozású ügy során számos akadályba ütközhetnek az eljárás során. Az elkövetőknek könnyű elrejteniük a honosságukat a kibertérben, például egyszerűen egy VPN használatával. Nem könnyíti meg a nyomozó hatóságok dolgát az sem, hogy rengeteg üzenetküldő alkalmazás titkosítja az adatforgalmazást, a Facebook már bejelentette, hogy a Messengeren és a Whatsappon keresztül a felhasználók titkosított (encrypted) üzenetet is küldhetnek, amely a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények felderítését hátráltathatja.
Jelenleg tehát nem hatékony sem az egyes államok tartalomszabályozásra építő rendszere, sem a platformok jórészt magánszabályozásra épülő tevékenysége. A vészharangok pedig már zúgnak, nem csak a tartalomszabályozási, hanem alapjogi és adatvédelmi problémák is jelzik, hogy a jelenlegi rendszer diszfunkcionális. A szabályozási hangsúly a tartalomszabályozásról egyre inkább a platformok szigorúbb állami szabályozására és a közvetítő szolgáltatók felelősségére helyeződik. Európai uniós szinten már elindult egy ilyen irányba mutató folyamat, amelynek a részeként a 2018 decemberében módosított Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv egyes platformszolgáltatókat, a videómegosztókat olyan intézkedések megtételére kötelezi, amelyek segítségével megakadályozható a bűncselekményt megvalósító (így gyermekpornográf) tartalmak terjedése. A szabályozási változások közepette nem csak az a kérdés, hogy mi lesz a szemléletváltás eredménye, hanem az is, hogy az új szabályok segítségével el lehet-e érni, hogy a cikk elején említett 45 milliós szám végre ne növekedjen, hanem csökkenjen.
