Sepsiszentgyörgy zöld szíve

Ha rápillantunk Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu Gheorghe, az egykori Háromszék, 1968 óta Kovászna megye székhelye) térképére, azonnal szembetűnik a város közepét elfoglaló jókora zöld folt. Ami nem más, mint a település központját alkotó Erzsébet-park – körülötte vagy a közvetlen közelében helyezkedik el Sepsiszentgyörgy jelentősebb intézményeinek és fontosabb épületeinek többsége. 

A parkban változatos fafajták, árnyékukban pihenőhelyek, játszóterek, egy kávézó és egy kis tó várja a járókelőket, de több, fordulatos múltú emlékművet és egy templomot is rejteget. Valóságos kis erdő ez, amely üdítő kivételt képez az utóbbi időszak köztér-rekonstrukciós hullámában. Számos romániai vagy magyarországi településtől eltérően (a példa kedvéért: a tatai Kossuth-tér és Kolozsvár főtere) – ahol a térkő jelentős mértékben visszaszorította a zöldfelületet, nem egyszer élénk vitákat is gerjesztve –, a székelyföldi település nagymúltú parkja a legutóbbi átalakítások után is biztosítja a belváros zöld jellegét. 

Pedig nem volt ez mindig így: egykor Sepsiszentgyörgy központját is egy hatalmas piactér uralta, amelyet csak a XIX. század végétől kezdtek el parkosítani. Ahogy azt a Sepsiszentgyörgy képes története című vaskos kötet szerzői, Cserey Zoltán és József Álmos írják, a vagy hat hektáros területet, ahol a heti- és országos vásárokat tartották, Orbán Balázs Erdély egyik legkiterjedtebb piacának nevezte, amely még a kolozsvári főteret is túlszárnyalta. A korabeli fényképeken egy nagy, kopár térség látszik, amelyet csak a vásárok töltöttek meg élettel – árusokkal és vásárlókkal, szarvasmarhával, baromfival és más élőállattal, tűzifával, takarmánnyal és különféle egyéb portékával. 

Cserey és József munkájából kiderül, hogy a piactér kövezéséhez 1869-ben fogtak hozzá, a park kialakítása pedig az 1880-as években kezdődött. Az első lépéseket a tér felső sétányainak teraszosítása, majd vadgesztenyesorok ültetése jelentette, amit később a tér egyik végében található Szent József római katolikus templom körüli fapiac elköltöztetése követett. Az 1890-es években Hatolykai Potsa József, Háromszék vármegye főispánjának javaslatára az angolparkok mintájára elkezdték átalakítani a templom körüli teret, fákat és virágokat ültettek, sétányokat hoztak létre. A meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére 1899-ben szomorúfűzeket és tölgyeket ültettek el, néhány évvel később pedig további több száz facsemetét és díszcserjét helyeztek el a parkban, amelyet ebben az időszakban Sétakertnek és „Potsa parknak” is neveztek. Ahogy azt a korabeli felvételek is mutatják, a tér funkciója a XX. század első évtizedeiben még vegyes volt: míg az egyik felén szépen gyarapodott az angolpark, a másik részén – az egykori városháza (a mai színház) és a Fogolyán-ház (a mai prefektúra) épületeihez közelebbi piactéren – továbbra is vásárokat, valamint ünnepségeket lehetett tartani. A park terjeszkedése Trianon után, a román uralom idején is folytatódott, a zöld egyre jobban szorította vissza az árusokat. 1930-ban elkészült a piactér parkosításának és a régebbi parkkal való egyesítésének a terve, az árusok pedig még a második bécsi döntés előtt végleg máshova költöztek. 

A tér szimbolikus-reprezentatív jellegét viszont még egy ideig biztosították a rajta felállított, gyakran hányattatott sorsú emlékművek, amit jól szemléltetnek az alábbi példák. Az első emlékmű a 48-as obeliszk volt, amelyet 1874-ben, a magyar szabadságharc 25. évfordulójára emeltek a piactéren. A magyar címerrel, domborművekkel és két oroszlánszoborral díszített alkotás az 1890-es évektől a március 15-i – a dualizmus alatt nem hivatalos – ünnepi megemlékezések helyszínévé vált. Trianon után először megrongálták, majd eltávolították, és bár 1940–1944 között helyreállították, aztán újra ledöntötték. 

Néhány évvel később ugyan visszakerülhetett a helyére – a magyar címer nélkül –, de nem volt szabad koszorúzásokat és más megemlékezéseket szervezni körülötte. Erre csak 1990 óta nyílik ismét mód, a 2018. március 15-ére eredeti állapotába visszaállított emlékmű pedig újra fontos szimbolikus pontja lett a városnak. 

Az impériumváltás jelképeként 1942-ben emelt ereklyés országzászló – amely előtt virágokból egy Nagy-Magyarország térképet is kialakítottak – csak néhány évig állhatott a park középső részén, mivel a háború után visszatérő román hatóságok lebonttatták. Az 1949-ben Puskin nevét megkapó park azonban nem maradt emlékmű nélkül: 1951. augusztus 23-án (az 1944-es román átállás évfordulóját felidéző kommunista nemzeti ünnepen) avatták fel az országzászló anyagának felhasználásával a szovjet hősök emlékművét. Az 1944 centiméter magas, a szovjet címerrel, felirattal és domborművel ellátott obeliszk csúcsára egy esténként világító vörös csillag került.

Noha 1989 után felmerült, hogy eltávolítják, az oszlop – mégha díszeitől megfosztva is – mindmáig megtekinthető a parkban (igaz, a vörös csillagot már 1992-ben levették a tetejéről). Az 1989-es politikai fordulatot követően számos további emlékmű kapott helyet a parkban: például Márton Áron ülő- és II. Rákóczi Ferenc mellszobra a katolikus templom mellett, kopjafák vagy Mikó Imre egészalakos szobra a Székely Mikó Kollégiummal szemben. 

Központi fekvése az Erzsébet-parkot a magyar–román szimbolikus rivalizálás egyik helyszínévé is teszi. Jól mutatja ezt a székely zászló esete, amelyet 2013-ban a szovjet obeliszk közelében tűztek ki, ám román nacionalisták tiltakozására végül el kellett távolítani – igaz, később újra megjelent egy kisebb zászló a pavilon csúcsán, valamint a katolikus templom kertjében. 2017-ben pedig a román hatóságok és a karhatalom – irredentizmusra hivatkozva – megakadályozták, hogy helyi magyar politikusok az országzászló felállításának 75. évfordulója alkalmából felvonják a parkban a címeres magyar zászlót.

A rendszerváltás után még több mint tizenöt évnek kellett eltelnie, hogy megújuljon a park is. 2000-ben került a városi tanács elé az a javaslat, hogy a park vegye fel Erzsébet királyné („Sissi”) nevét, néhány évvel később pedig hozzáláttak a felújításához. A munkálatok ugyan meglehetősen elhúzódtak – egészen 2010-ig –, ám végül új villanyoszlopokkal, padokkal, burkolattal és sziklakerttel gazdagodott a park, továbbá kialakítottak benne egy mesterséges tavat, kovácsoltvas híddal, a katolikus templom fölött pedig egy nagy népszerűségnek örvendő játszóteret hoztak létre. 

A város azonban a 2000-es években egy újabb kihívással is szembesült: a sűrű növényzet ugyanis egyre nagyobb számú varjút és csókát vonzott, és minden ősszel több tízezer madár szállta meg Sepsiszentgyörgy fáit. Az általuk keltett zaj, illetve az ürülék növekvő mennyisége különösen az Erzsébet-parkban idegesítette a járókelőket és pihenni vágyókat, ezért a lakók síppal, dobbal és edényekkel lármázva próbálták elűzni a madarakat. Akciójukat azonban nem koronázta siker, így a városvezetés más megoldást keresett a problémára. 2010-ben egy magyarországi cég felajánlotta, hogy varjúriasztó hangfalakat szerel fel a parkban és a környező házakra, és hanghatásokkal „stresszelve” bírja távozásra a madarakat. Az ajánlat azonban túl drágának tűnt, így végül más módszert választottak – önkéntesek fényekkel és dobolással szisztematikusan ijesztgették a varjakat, egészen addig, amíg végül jelentősen vissza nem szorult a számuk.

A park legújabb változásai Sepsiszentgyörgy belvárosának átalakításával függnek össze. 2015 után ugyanis lezárták az autós forgalom elől a mai prefektúra és a megyei tanács, illetve a színház és a Mikó Kollégium előtti utakat, így a térnek ez a fele szervesen kapcsolódhatott a parkhoz. 

Visszatérhettek az alkalmi árusok bódéi, de az ünnepi rendezvények számára is alkalmas helyszín keletkezett. A park és a tér megmaradt egyensúlya még élhetőbbé tette Sepsiszentgyörgy központját, a rendezés pedig egyúttal arra is rámutat, hogy nem feltétlenül a zöldfelületek minél nagyobb mértékű lekövezése a legjobb megoldás a városközpontok modernizálására – különösen, ha figyelembe vesszük az egyre tovább tartó és egyre elviselhetetlenebb nyári forróságokat.  

Felhasznált irodalom

Cserey Zoltán–József Álmos: Sepsiszentgyörgy képes története. Harmadik, bővített kiadás. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2020.

Török Árpád: Sepsiszentgyörgy városkalauza. Proserved Cathedra, Sepsiszentgyörgy, 2020.

Ioan Lăcătușu: Viața publică din Sfântu Gheorghe – Covasna (1919-1989). Editura Eurocarpatica, Sfântu Gheorghe, 2017.

Magyar Lajos: Gondolatok egy „lehullott csillagról”. Háromszék 1992. május 21. 1.

Nagy B. Sándor: Újra régi teljességében áll az emlékmű. Háromszék 2018. március 15. 1–2. 

https://www.kozterkep.hu/12077/1848-49-es-szabadsagharc-honved-emlekmuve#

https://www.kozterkep.hu/12430/szovjet-hosok-emlekmuve