Járt-e Ernest Wilimowski Magyarországon menekültként a második világháború alatt?
Ernest Wilimowski az ezerkilencszázharmincas évek legkiemelkedőbb lengyel futballistája volt. Sorsa ugyanakkor számos fehér foltot tartalmaz a második világháború alatti és utáni időszakban. A Közép-Európa Kutatóintézet munkatársa, Mitrovits Miklós írása ezeket a kérdéseket boncolgatja.
A második világháború kitörésével a lengyel bajnokság félbeszakadt. Számos játékos került fogságba, mások csatlakoztak az ellenálláshoz, többen viszont eltűntek vagy külföldre kerültek. Wilimowski nem sokkal később a Harmadik Birodalomban tűnik fel, sőt később magára öltötte a birodalmi német válogatott mezét is. Emiatt Lengyelországban hazaárulónak bélyegezték és csak 1990 után „rehabilitálták”. Ma már azonban tudjuk, hogy német nemzetiségi listára került, így be kellett volna vonulnia a Wehrmachtba. Ennek elkerülése érdekében rendőrnek állt, és folytatni próbálta sportkarrierjét. 1942-ben édesanyját az auschwitzi koncentrációs táborba szállították, de a Luftwaffe egyik vadászpilótája, Hermann Graf ezredes – a Rote Jäger focicsapat (1943–1944) alapítója – a segítségére sietett, és az ő közbenjárásának köszönhetően kiszabadult a táborból. Wilimowski ezt követően már nem lépett többet pályára a német nemzeti tizenegyben. A háború után pedig nem térhetett többé haza.
Azt azonban senki sem tudja pontosan, hogyan is került Wilimowski Németországba. Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy a német megszállással automatikusan „német területen” találta magát, ám a magyar források szerint elképzelhető, hogy ez mégsem így történt. Hol is járhatott tehát Ernst Wilimowski 1939 szeptembere és novembere között?
A Nemzeti Sport 1939. szeptember 29-én a következő hírt közölte: „A DIMAVAG csak könnyű edzést tartott csütörtökön. Az első csapat a második csapattal játszott edzőmeccset. Az edzésen egyébként részt vett Wilimowski is, aki legutóbb három gólt rúgott a magyar válogatott hálójába. Az edzés után Wilimowski megkérte Csapkay [Károly] edzőt, hogy további intézkedésig a DiMÁVAG edzéseit látogathassa. Az edző az engedélyt megadta.” (Nemzeti Sport 1939. szeptember 29.) Öt nappal később a bulvárhírektől sem visszariadó, de alapvetően politikai Friss Újságban „A lengyel válogatott center Miskolcon” címmel olvashatunk a lengyel csatár felbukkanásáról: „A Miskolcra érkezett lengyel menekültekkel érdekes sporthíresség is jött Wilimowsky Ernest, a kiváló lengyel középcsatár személyében, aki az augusztus 27-iki lengyel–magyar válogatott labdarugó-mérkőzésen egymaga két [három – MM.] gólt rúgott a magyar kapuba. Wilimowsky részvett a DIMAVAG tréningjén.” (Friss Újság, 1939. október 4.)
Másnap a Pesti Hírlap is megerősítette a hírt: „Vilimovski, a lengyelek válogatott labdarugó középcsatára Magyarországra menekült és jelenleg Miskolcon lakik.” (Pesti Hírlap 1939. október 5.) Tíz nappal később a Függetlenség az „Érdekes sporthírek” rovatban számolt be a nem mindennapi történetről: „Willimowski sokszoros lengyel válogatott csatár Magyarországra menekült. Szegeden szeretne hivatásos játékosként elhelyezkedni.” (Függetlenség 1939. október 15.)
Tehát Wilimowski magyarországi tartózkodásáról már több mint két hete cikkeztek a lapok, amikor megjelent az első kétely a személyével kapcsolatban. 1939. október 15-én a Nemzeti Sport humoros pletyka rovatában a következő „párbeszéd” olvasható:
„- Vége már a szédítésnek, Terefere úr?
– Én szédítek? Más valaki szédít. Az a lengyel, aki a lengyel–magyar mérkőzésen háromgólt rúgott csatárnak a — névrokona.
– Miért? Mit mond?
– Azt, hogy ő az igazi gólkirály. Először Miskolcon, azután Diósgyőrött járt, most meg lement a Tiszaparti városba.
– És hátha az igazi gólkirály?
– Nem lehet, kérem, mert érkezett egy olyan hír hogy a lengyel válogatott elesett a háborúban.
– Nézze Terefere úr, majd néhány hét múlva kiderül, hogy hol az igazi gólkirály.”
Az írás nem állít semmit, hanem „pletykákat” oszt meg arról, hogy a Magyarországon tartózkodó lengyel játékos egy szélhámos, nem is ő az igazi gólkirály. Ami viszont gyanússá teszi az egészet, hogy tényként állítja: Wilimowski elesett a háborúban. Végül pedig árulkodó a lezárás: „néhány hét múlva kiderül, hogy hol az igazi gólkirály”.
Újabb tizenegy nap telt el, vagyis a magát Wilimowskinak kiadó személy már pontosan egy hónapja magyar csapatoknál edzett, amikor bombaként robbant a hír, hogy „A hősi halált halt lengyel Wilimowski okmányaival szélhámoskodott Budapesten egy labdarúgó játékos”. A Keleti Újságban, a Magyar Lapokban és az erdélyi Ellenzékben is lehozták a hírt, miszerint a „Dimávag sportegyesület a napokban egy menekült lengyel labdarugójátékost próbált ki, aki Willimovszkynak, a lengyel válogatott csapat kitűnő játékosának vallotta magát. A próbajátékon aztán kiderült, hogy Willimovszky igen közepes képességű játékos, ami gyanússá tette személyazonosságát, valódinak látszó okmányai ellenére. Az egyesület hivatalos felvilágosítást kért Varsóból, ahonnan az a válasz érkezett, hogy Willimovszky elesett Varsó védelmében és okmányai csak bűnös úton kerülhettek más kézbe. Az ál Willimovszkyt átadták a rendőrségnek.” (Keleti Újság 1939. október 26., Magyar Lapok 1939. október 26., Ellenzék 1939. október 27.)
A hír ugyanakkor több furcsaságot is tartalmaz. Egyfelől eléggé hihetetlen, hogy a magyar klubok edzőit egy hónapon át megvezette volna valaki azzal, hogy ő Ernest Wilimowski, a világ egyik legmagasabban jegyzett csatára. Kétségtelen, hogy abban az időben nem jelent meg fénykép róla a magyar sajtóban, de a játéktudásának azonnal szemet kellett volna szúrnia egy magyar trénernek. Különösen Csapkay Károlynak, aki korábban nyolc éven át Olaszországban dolgozott, tehát tapasztalt mesternek számított. Másfelől pedig Miskolcra több ezer lengyel menekült érkezett a futballistával együtt. Nehezen képzelhető el, hogy heteken keresztül egyetlen lengyelnek sem tűnt fel, hogy csalóval van dolguk. Gyanúsnak kell tartanuk a hamis személyazonossági igazolvány említését is. A lengyel menekültek ugyanis többnyire még a határátlépés előtt eldobták igazolványaikat, ha volt is náluk bármilyen dokumentum, szinte elképzelhetetlen, hogy ezekben a kaotikus időszakban, menekülés közben hamis papírokat gyártottak volna, éppen Wilimowski nevére. Végül pedig egyértelműen hamis állítás, hogy a Dimávag Varsóból kért megerősítést a futballista személyére, és onnan az a hír érkezett, hogy Wilimowski elesett Varsó védelmében. Ugyanis a nevezett ebben az időpontban nem lehetett Varsóban, és nem is esett el a harcokban.
Mindezeken túl egy másik történet is segíthet az igazság kiderítésében. A romániai lapok, köztük az erdélyi magyar nyelvű Ellenzék 1939. október 6-án adott hírt egy másik lengyel válogatott labdarúgó romániai tartózkodásáról: „Lengyelországból a lengyel válogatott labdarugócsapat egy kiváló játékosa is Bucurestibe menekült. Piontek a neve, akivel a Venus és Juventus most szerződtetési tárgyalásokat kezdtek.” (Ellenzék 1939. október 6.) A cikk Leonard Piątekről szólt, aki szintén pályára lépett az 1939. augusztus 27-i Magyarország elleni válogatott mérkőzésen, és Wilimowski mellett egy gólt szerzett.
Nem sokkal később több lap újra beszámolt a lengyel játékos sorsáról: „Pionteket, a lengyel válogatott labdarugó csapat menekült játékosát a ploesti Ferro Email szerződtette le. A szövetség azonnali játékjoggal fogja legazolni a menekült lengyel játékosokat, mert Lengyelország, illetve a lengyel szövetség megszűnt.” (Ellenzék 1939. október 11., Keleti Újság 1939. október 11. Egy másik hír szerint a bukaresti Juventus két lengyel játékost igazolna le, de nevüket nem említik. Ellenzék 1939. október 12.)
A történet bő egy hónappal később válik érdekessé, amikor megtudjuk, hogy ez a Piontek nem is az igazi Piontek. „A hősi halált halt Piontek feltámadt Ploestiben” címmel az Új Magyarság 1939. november 18-án a következőket írta: „Az egész Balkán sajtóját bejárta az a hír, hogy az egyik legkiválóbb lengyel futballista, a világhírű Piontek az összeomlás után Romániába került, ahol több nagy egylet, köztük a Venus és a Rapid is versengett megszerzéséért. A lapok beszámoltak arról is, hogy a vetélkedésből végül egy alig ismert, de korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező kis klub, a ploestii Ferroemail került ki győztesen, amely a kiváló lengyel válogatottat teljes ellátás mellett fejedelmi fizetéssel szerződtette. A Ferroemail múlt vasárnapi bajnoki mérkőzésén aztán óriási botrány robbant ki, mert a Piontek által vezetett ploestii csatársor leggyengébb embere a nagy áldozatokkal megszerzett lengyel játékos volt, akiről minden szakértő megállapíthatta, hogy bizony futballozni édeskeveset tud. A Ferroemail bűnvádi feljelentést tett a játékos ellen s vallatása során kiderült, hogy Piontek nem Piontek, hanem közönséges szélhámos. Varsóból közben megérkezett a lengyel szövetség átirata, amelyben közölték, hogy a nagynevű lengyel válogatott Lemberg falai alatt hősi halált halt, s így a nevével visszaélő leleményes szélhámos sürgősen rendőrkézre adandó.” (Új Magyarság 1939. november 18.)
Vessük össze a forrásokat! Kísérteties a hasonlóság a két történet között. Két nagy nevű lengyel válogatott játékos Sziléziából, az egyik Magyarországon, a másik Romániában tűnik fel a lengyel menekültek között. Mindkettőre felfigyelnek, heteken keresztül több cikk is beszámol jelenlétükről. Mindkét esetben hirtelen „megállapítják”, hogy nem lehetnek az igazi játékosok, hiszen ők elestek a németek elleni harcokban. Valójában tudjuk, hogy egyikük sem esett el. Mindkét esetben gyanúra ad okot az ügy lezárása is, miszerint mindkét játékost átadták a rendőrségnek. Magyarországon ugyanis a lengyel polgári menekültek ügyében nem a magyar rendőrség volt illetékes, a lengyel civilek ugyanis hivatalosan internáltak voltak az adott település jegyzőjének felügyelete alatt. (Itt felmerülhet természetesen egy másik verzió is. Mivel azt tudjuk, hogy 1939. augusztus 28-án a magyar válogatott lengyel repülőgéppel érkezett haza Varsóból, nem zárhatjuk ki, hogy néhány lengyel játékos, köztük éppen Wilimowski és Piątek is velük tartott. 27-én este a magyar követség tartott fogadást a játékosoknak, és ekkor már zajlott a magyarok hazaküldése, kimenekítése Lengyelországból, többek között a lengyel földön dolgozó labdarúgó edzőket is hazairányították. Sajnos Hory András varsói követ visszaemlékezéseiben nem ír semmit sem a mérkőzésről, sem az általa tartott fogadásról.)
Ha igaz, hogy a rendőrségnek adták át őket, akkor az feltehetően német kérésre történt. Azt ugyanis biztosan tudjuk a forrásokból, hogy a németek többször is névlistákkal fordultak a magyar hatóságokhoz: olyan személyeket kértek ki, akikről tudták vagy feltételezték, hogy német származásúak. Sajnos Wilimowski és Piątek neve egyik fennmaradt listán sem szerepel, így az ő esetükben nem lehetünk biztosak. Feltételezhetjük azonban, hogy miután őrizetbe vették az állítólagos csalókat, „hazaszállították” őket, és novemberben már újra pályára léptek egykori csapatukban, a német megszállás alá került Chorzówban. Amint azt a Kattowitzer Zeitung 1939. november 20-i számából megtudjuk, a Magyarországon hősi halottnak minősített Wilimowski pályára lépett a Bismarckhütter SV 99 csapatában (a Ruch csapatát visszakeresztelték az 1918 előtti nevére). (Kattowitzer Zeitung 1939, Jg. 71, Nr. 314. 20. November 1939, S. 4) A következő fordulóban azonban már visszatért nevelő egyesületben az 1. FC Kattowitz csapatába. Leonard Piontek, akit Romániában szintén halottnak nyilvánítottak, hamarosan felbukkant egykori csapata, a F. V Germania Königshütte (1939 előtt AKS Chorzów) színeiben. Tehát Wilimowski és Piątek neve csak azt követően bukkant fel a német újságokban, miután Magyarországon és Romániában „hősi halottá” nyilvánították őket.
Wilimowskit Sepp Herberger, a Harmadik Birodalom szövetségi kapitánya szívesen látta a német válogatottban (megj.: ő volt még az 1954-es vb-győztes válogatott kapitánya is). 1941-ben valóban feltették a német nemzetiségi listára (Volklista) és a PSV Chemnitz játékosa lett, amellyel 1941-ben megnyerte a birodalmi kupát. 1942–1943-ban a TSV 1860 Münchenben játszott. 1942-ben az ő győztes góljával nyerték meg a német kupát a Schalke ellenében. 1941-ben és 1942-ben összesen nyolc alkalommal öltötte magára a Harmadik Birodalom válogatottjának mezét is, amelyben tizenhárom gólt szerzett. Lengyelországban mindezért hazaárulónak bélyegezték, és az 1945 utáni időszakban a nevét is kiradírozták a lengyel sporttörténelemből. 1997-ben Karlsruhében halt meg.
Piontek [Piątek] 1947-ig volt a Königshütte (majd 1945 után újra AKS Chorzów) játékosa, majd 1949-ben a Pogoń Katowice színeiben fejezte be pályafutását. Később edzőként is dolgozott. 1967-ben Chorzówban hunyt el.
Hogy Wilimowski tényleg járt-e menekültént Magyarországon 1939. szeptember vége és október vége között, nem tudjuk biztosan, de a sajtóból kihámozható információk és álinformációk dekódolása után az állíthatjuk, hogy valószínűleg igen.
