A XIX–XX. századi társadalomfejlődés meghatározó, ám több szempontból is nehezen megfogható, rejtőzködő csoportját alkotja a házi cselédség. Az urbanizáció és a polgárosodás következményeként, a XIX. század közepétől az egykor tradicionális női munka, a háztartási szolgálat a nyugati mintához hasonlóan a magyar fővárosban is nők tömegei számára jelentett biztos megélhetést. A cselédek többsége a faluról a nagyvárossá fejlődő Budapestre vándorló nők közül került ki, akik a cselédkedés során megkeresett pénzből otthon maradt családtagjaikat támogatták, illetve a hozományukra gyűjtöttek.
A szerződésen alapuló, meghatározott keretek között zajló szolgálat alapját a felsőbb rétegek, a bővülő középosztály mindennapi igényei jelentették. A cseléd mintegy a polgári háztartás, életforma „kötelező” kellékeként jelent meg, létezése mégis többszörös anakronizmusnak tekinthető. Egy polgári korban mintegy feudális maradvány volt, a családdal való teljes idejű együttélés pedig megsértette a polgári család ethoszának alappillérét, a bensőségességet. Hogyan változott meg mindez a baloldali eszmeiségű diktatúrák idején?
Vajon a proletár vezéreknek volt cselédjük?
A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919. augusztus elsején megbukott, a politikai vezetők egy csoportja – köztük Kun Béla – elmenekült az országból. A kiszolgáló személyzet azonban jellemzően itthon maradt, és szembesült a kommün összeomlását követő helyzet nehézségeivel. A sajtóhírek szerint Kun Béla és felesége az utolsó napon, július 31-én egy nagyméretű, ruhaneművel és pénzzel megpakolt ládát bízott a háztarsási alkalmazottra, bizonyos Széles Máriára (Mariskára), azzal az utasítással, hogy vigye azt el a házaspár régi barátjához, Péterfi István ügyvédhez. Amikor a cselédlány elment a Tanácsköztársaság idején Szovjetházként működő Hungária Nagyszállodába, hogy a ládát magához vegye, véletlenül benyitott az egyik szobába, ahol Sörös Ferenc, a szálló vezetője és Tímár Szeréna, Kun Béla titkárnője éppen a zsákmányt tartalmazó, pénzzel teli láda felett álltak. Sörös Ferenc meglepetésében, mert rajtakapták, amint megdézsmálja a lopott vagyont, megpróbálta megvásárolni a lány hallgatását: egy nagy köteg pénzt nyújtott át neki. Ezután megkérdezte tőle, mit akar. A cseléd egy kocsit kért, amivel Kun Béla holmiját Péterfihez tudja szállítani.
Széles Máriát néhány héttel később, 1919. szeptember 12-én, Újpesten letartóztatták, azzal a váddal, hogy a tanácskormány idején Kun Béla alkalmazottjaként teljesített szolgálatot. A fiatal nő kevéssel a kommunista hatalomátvétel előtt, 1919 februárjában szegődött el a Kun családhoz. A proletárdiktatúra kikiáltását követő napon, március 22-én munkaadójával az Astoria szállóba, egy hónappal később pedig a Hungária Nagyszállóba, azaz a Szovjetházakba költöztek, ahol a Tanácsköztársaság idején a népbiztosok laktak. Kunék egészen a kommün bukásáig a Hungáriában tartózkodtak, innen siettek a pályaudvarra, hogy elhagyják az országot.
Széles Mariska tehát 1919 tavaszán és nyarán a Kun házaspárral a kommunista vezetők „főhadiszállásán” élt, majd a pár távozása után egyedül kellett boldogulnia. Legfontosabb adatait a fogolytörzskönyve alapján rekonstruálhatjuk. Letartóztatásakor Széles 24 éves volt, 1895-ben született a Nógrád megyei Erdőtarcsán, sorstársaihoz hasonlóan pedig a Budapesthez aránylag közeli, körülbelül 60 kilométerre fekvő településről költött a fővárosba. Csakúgy, mint szülőfaluja lakóinak túlnyomó többsége, római katolikus vallású, meglehetősen alacsony – mindössze 158 centiméter magas –, kerek arcú, barna hajú és barna szemű lány volt. Amint a cselédlányok általában, ő is vagyontalan volt, de a törzskönyv szerint hat elemit végzett, tudott írni és olvasni.
Széles Máriát orgazdaság és lopás elkövetésével vádolták meg. A peres iratok szerint a Hungáriából ellopott egy asztalterítőt, két asztalkendőt, tizennégy törölközőt, egy lepedőt, három párnahuzatot és egy gyémántköves aranykézelő gombot. A bíróság végül a lopás vádja alól felmentette, ugyanis a nála talált holmik eredetére vonatkozóan kellő magyarázattal szolgált. Orgazdaságért azonban nyolc havi fegyházbüntetésre ítélték, mert nem sikerült bebizonyítania, hogy nem volt tisztában a ládában talált pénz eredetével. A kommün idején a Kun családdal lakott, nyilvánvalóan pontosan tudott az életük minden mozzanatáról.
Széles Mariska különleges története
Bár cselédlányként csak egy rövid időszakra, de mégis a proletárdiktatúra első számú vezetőjének háztartásába, a kommün központjába került, s közvetlen szemtanúként élte át az eseményeket. Azt is mondhatjuk, különleges helyzetű alkalmazott volt, aki egy meghatározó személy közvetlen közelében él, jóllehet csak mellékszereplőként, mégis „láthatóvá” vált. Széles rövid, de kitüntetett időszakban cselédkedett Kun Bélánál. Sorsát felidézve feltehetjük a kérdést, mi történt ezzel a nagyon sajátos társadalmi csoporttal, a házi cselédekkel a tanácskormány kikiáltását követően?
A házi cselédség sokáig nem tudott önálló érdekvédelmi szervezetet alapítani, ez a helyzet azonban az első világháború után megváltozott. Az október 31-i őszirózsás forradalmat követően, 1918 végére megszülettek az egyesülés jogi feltételei, s ugyan kevés sikerrel, de a cselédek megkezdték érdekvédelmi szervezkedésüket. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Háztartási Munkásnők Szakosztálya 1918 decemberében tartott gyűlése megküldte határozati javaslatait Kunfi Zsigmond népjóléti miniszternek. A javaslatok között szerepelt a házicselédek új megnevezése: háztartási munkásnő. A cselédeket arra kötelezték, hogy lépjenek be az éppen alakuló Háztartási Munkásnők Országos Szakszervezetébe, illetve a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.
A Tanácsköztársaság kikiáltását követően létrejött a Háztartási Munkások és Munkásnők Országos Szövetsége, amely a cselédség első önálló szakmai szervezeteként működött. 1919. július 15-én a Forradalmi Kormányzótanács rendeleti úton létrehozta a háztartási alkalmazottak csoportját. Megszüntették a cselédkönyvet, előírták, hogy 16 év alatti lányok nem vállalhatnak munkát, egyben szabályozták a cselédek munkaidejét. A napi munkaidőt 10 órában határozták meg, évi 15 nap szabadságot tettek kötelezővé a háztartási alkalmazottak számára. A Tanácsköztársaság idején számos terv született a társadalmi reformról, ezek között szerepelt a házi cseléd háztartási munkásnővé való átalakítása is. Azért „átalakítása”, mert nem alulról jövő kezdeményezésről volt szó: a Kommunisták Magyarországi Pártja, majd a kommün kikiáltását követően, március 21-e után az egyesült szociáldemokrata-kommunista párt, a diktatúra vezetése felülről igyekezett javítani a cselédek helyzetén.
A Háztartási Munkásnő
Az igen csekély számú hazai forrás között a hivatalos ideológia közvetítőjének tekinthetjük a Háztartási Munkásnő című lapot, amit közvetlenül a kommünt megelőzően alapítottak a szerkesztők. A lap a cselédeket kívánta megszólítani, szervezetbe szervezni – kevés sikerrel, a sajtókísérlet mindössze három számot élt meg. Az oroszországi események fényében azonban mégis figyelemre méltó az újság létrejötte, mert az 1917-es forradalomban a cselédeknek különleges szerepet szántak. Az Orosz Birodalomban több százezer nő cselédkedett, az bolsevik forradalom során a cselédek és a konyhalányok lettek a női emancipáció kiemelt szimbólumai. „Minden konyhalánynak/cselédnek meg kell tanulnia az állam kormányzását” – olvasható a forradalom egyik propagandaplakátján. A bolsevik propaganda politikai szereplőkként, az új, szocialista nő élharcosaiként állította be az egykori cselédlányokat. A cári rendszerben való kiszolgáltatottságuk alkalmassá tette őket erre a szerepre, az októberi forradalmat követően így az ő helyzetük változása testesítette meg az újonnan felkínált társadalmi lehetőségeket. Az 1905-ös és 1917-es októberi forradalomban a cselédek tüntetéseket szerveztek, szakszervezetbe tömörültek, és a proletariátus mellé álltak. Az 1918-ban elfogadott első munkástörvény nyolc órában állapította meg a napi munkaidőt minden szovjet munkás számára, beleértve a házaknál végzett munkát is. Ugyanakkor heves vita alakult ki a cselédségről a nyilvánosságban, amelynek hátterében a cselédség társadalmi értékének megkérdőjelezése állt. A kommunista felfogásban a cselédek által végzett munka értéktelen, improduktív, ami persze nem jelentette azt, hogy az új vízióban ne szerepelt volna kiemelt helyen a főzés és a takarítás. Ha a cseléd munkájára nincs szükség a szovjet társadalom építéséhez, vajon a munkásosztály részének lehet-e tekinteni? A kételyek ellenére a marxisták mégis tárt karokkal fogadták a cselédeket. Erre utal a „házi cseléd” kifejezés „háztartási alkalmazottá” való átalakítása és az 1917-es propaganda is. A „cseléd” a korábbi elnyomó politikai rendszerre emlékeztető szóhasználatnak minősült, ami tarthatatlan, hiszen a forradalmat követően az egykor kiszolgáltatott szolga fizetett női munkássá lépett elő.
A magyarországi háztartási munkásnők alakuló közgyűlését 1919. január 12-én tartották, ekkor döntöttek szaklapjuk, a Háztartási Munkásnő létrehozásáról, amelyet a március elsejei számmal indítottak. A mélyen átpolitizált és baloldali ideológiával átitatott lap az immáron jogokkal rendelkező cselédréteget kívánta megnyerni az új rendszer számára. A baloldali propaganda mellett a századforduló idejétől folyamatosan terítékre kerülő társadalmi és jogi kérdések kaptak helyet a lapban. A Háztartási Munkásnőben a cselédsorból származó szerzők a felmerülő problémákat ideológiai és propagandisztikus szemszögből tárgyalták. Jobb életminőséget ígértek az egykori cselédeknek, ha támogatják az újonnan megalakult kommünt. A lap sztereotip történetekkel mutatta be a cselédek múltban megélt sérelmeit. Az írások erősen hasonlítanak az orosz mintához, a bolsevikok minden fontos társadalmi problémához egy-egy didaktikus történetet „gyártottak”. Ezekben felbukkantak a cselédekhez köthető negatív nézetek, többek között a prostituálódás, lopás, szexuális kihasználtság és „kizsigerelés”. A háztartási alkalmazott megnevezés ezzel szemben nem pejoratív, és azt fejezi ki, hogy a korábban tudatlan cseléd előlép eddigi elnyomott és elszigetelt helyzetéből. Nem házi cseléd többé, hanem fizetett háztartási alkalmazott, azaz munkásnő.
Nyilvánvaló stigma
Érdekes volna tudni, vajon a rövid életű proletárdiktatúra hogyan befolyásolta az addig cselédlányként tevékenykedő több tízezer budapesti alkalmazott helyzetét? Annyi bizonyos, hogy Széles Mariska nem lépett elő a társadalmi ranglétrán, sőt egy életen át viselte azt a bélyeget, hogy ugyan csak néhány hónapig, de Kun Bélának dolgozott. A kommunista vezető emlékezete nyilvánvalóan stigmát jelentett egykori környezete számára. Széles Mariskát a Kun házaspár menekülése után lopás és orgazdaság vádjával 8 havi börtönre ítélte a bíróság, de a büntetését már letöltötte az előzetes fogságban. Kun Béla és családja nem törődött a hátrahagyott cselédlánnyal, akit a sajtóban meghurcolták, több tucat negatív hangvételű cikk jelent meg róla.
Széles Mariska alakjára Kun Béláné a következőképp emlékezett vissza: „S miután a család minden felnőtt tagja dolgozott, ő tartotta rendben a lakást, az irodát és törődött a négy esztendős Ágnessel.” (Kun Béláné: Kun Béla. 1986. 186.) Az asszony kiemeli, hogy a szolgáló életére erőteljesen rányomta bélyegét egykori munkaadója, illetve megmagyarázza a cselédtartás okát is. Az alkalmazott segített a ház körül, vezette a háztartást, végezte a házimunkát, mert a családnak arra már nem lett volna ideje. Gondoskodott Kunék kislányáról, Ágnesről is. Kun Béláné emlékirataiból tudjuk, hogy Mariska később nem kapott rendes állást, sőt a Horthy-korszakban a rendőrök a „zavaros eseményeknek” tekinthető megmozdulások idején felügyelet alá vonták az egykori cselédet. Széles Mariskát a Rákosi-korszakban elbocsátották az állásából, Kunné szerint még a nyugdíjat is megtagadták tőle. Az özvegy a Tanácsköztársaság bukása után negyven évvel, 1959-ben látta újra Mariskát, ekkor már mint két nagymama találkoztak egymással.
Felhasznált irodalom és egyéb források
Szabályrendeletek és törvények
Tanácsköztársaság (1919. július 16.) 1–2. A forradalmi kormányzótanács CXXVIII. számú rendelete.
Források
Budapest Főváros Levéltára
BFL VII.5.c. 1920. 4783.
VII. 102. a. 1919. Fogolytörzskönyv
Sajtó
Háztartási Munkásnő 1919.
Egyetértés 1919. október 1.
Felhasznált irodalom
Gyáni Gábor 1983.: Család, Háztartás és a városi cselédség. Budapest
Klots, Alissa 2017: The kitchen maid that will rule the state. phd. manuscrit
Klots, Alissa 2018: The kitchen maid as revolitionary symbol : Paid Domestic Labour and the Emancipation of Soviet Women, 1917-1941. In. The Palgrave Handbook on Women and Gender in Twentieth-Century Russia and the Soviet Union. Basingstoke. 83 – 101
Kun Béláné 1986: Emlékezések. Kun Béla. Budapest.
Spagnolo, Rebecca 2006: When Private Home Meets Public Workplace: Service, Space, and the Urban Domestic in 1920s Russia,” In. Everyday Life in Early Soviet Russia: Taking the Revolution Inside, ed. Christina Kiaer and Eric Naiman (Bloomington, IN: Indiana University Press, 2006), 230 – 253.
Képek jegyzéke
Első kép: Egyetértés 1919. október 1.
A kép címe: „Kun Béla szobalányának szenzációs vallomása”
forrás: Arcanum
Második kép: A Magyarországi Háztartási Munkásnők Országos Szövetsége
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótár
leltári szám: 57.195 / készítő: Czeglédy Sándor / készítés ideje:1919. április 27.
A nyitóképen: Hungária Nagyszálló 1901.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.137
