Az NKE Főépületének Zrínyi-termében 2022. május 17-én Demmel Józseftől megtudtuk, hogy milyen módszertani alapvetésekkel és adatgyűjtési stratégiákkal lehet elérni, hogy egy szlovák nemzeti hősről magyar, szlovák és nemzetközi közönség számára egyaránt releváns életrajz készüljön. Milan Rastislav Štefánik, Szlovákiában a „szlovák Ikaroszként” ismert, de ki is volt valójában? Az alábbi beszámoló Tímár Balázs ösztöndíjasunk közreműködésével készült.
Demmel József, a Közép–Európa Kutatóintézet senior ösztöndíjasa volt 2021 során. A kutató jelentős tapasztalattal rendelkezik mind az életrajzírás, mind az ennek fontos eszközéül szolgáló mikrotörténet terén. Ez a módszertani választás teszi számára lehetővé, hogy a politikatörténeti gondolkodást munkái úgy mozdítsák ki a bevett nemzeti sérelmi narratívákból, hogy eközben a szereplők háromdimenziós, fejlődést és személyes válságokat is megtapasztaló, valamint körvonalazható társadalmi közeggel rendelkező, azzal folytonos kölcsönhatásban álló embereknek mutatkoznak. Ľudovít Štúrról, Grünwald Béláról, valamint a magyarországi szlovákság társadalomtörténetéről írt munkái nyomán nem túlzás, hogy az előadó az egyik legkiforrottabb módszertannal és témával rendelkező magyar történész. Amint látni fogjuk, ösztöndíjas kutatása alatt elvégzett munkája sem kevésbé releváns, mint a korábbiak.
Demmel József válasza döntően arra a körülményre épít, hogy a csehszlovák állam megalakulásában kulcsszerepet játszó Štefánik életének első két évtizedét a korabeli Magyar Királyság területén, ezen belül kamaszkorát a mai Magyarország területén töltötte. A történész elsőként azokat a transzgenerációs hatásokat, vagyis átörökített viselkedési és attitűdbeli mintákat vizsgálta, amelyek óhatatlanul részévé váltak saját életének. Az előadás bemutatta, hogy a Šulek család, amely Štefánik felmenőinek felét adta, nem csak a nemzeti kultúra és a nemzeti nyelvhasználat támogatója volt, de az evangélikus papságon belül jelentős súllyal és társadalmi tőkével rendelkezett. Olyannyira, hogy az 1848-49-ben a magyar kormány által kivégzett, illetve börtönbe zárt, majd szintén elhunyt két családtag nem csak a családi történetek, de a szlovák nemzeti panteon részévé is vált. Az ösztöndíjas kutatás hangsúlyozza azt is, hogy az a körülmény, hogy a család életének színtere a 19. század közepétől a Kiskárpátok előtere, tehát egy rurális, Magyarország más területeitől elkülönülő, ugyanakkor a cseh területek felé nyitottabb földrajzi egységben élt, a családi identitás formálódása szempontjából szintén komoly tényezőnek tekinthető. Ezt követően az előadás tinédzserként és fiatal felnőttként Szarvason a középiskolában átélt érzelmi kötődéseket és rárakódó terheket helyezte a nemzetiségi politika helyi szinten megélhető 1905 előtti kontextusába. Az előadás és a kutatás alapján sokkal inkább rajzolódik ki egy, a kamasz éveit útkereséssel, önmeghatározással, saját identitásának kontúrjait kereső fiatal képe, mintsem a radikális nemzeti aktivistáé. A dualizmus utolsó évtizedének megromló, esetenként válásgosra forduló magyar-szlovák kapcsolatait plasztikusan, Štefánik életén keresztül bemutató záróharmad azzal foglalkozott, hogy az 1910-es években a francia állam megbízásából csillagészként és diplomataként többek között Tahitin is tevékenykedő (és itt a világhírű festő, Paul Gaugin – társadalomtörténetileg ellentmondásos – életművével foglalkozó) Štefánik végül miért fordult el egyre inkább a magyaroktól azzal együtt, hogy egyes szarvasi kapcsolataival a távolból is tartotta a kapcsolatot.
A beszámoló világossá tette, hogy a szlovák történeti kutatásban jól ismert Štefánik életútja számos szálon kutatható tovább, hiszen az előadásban tárgyalt kérdéseken kívül érdemes lehet Štefánik tudományos tevékenységét, távoli területekkel és a francia gyarmati világgal kapcsolatos gondolkodását, valamint az általa szervezett haderő szerepét és helyzetét és utótörténetét is vizsgálni.
A beszámoló szerkesztett hangfelvétele itt meg is hallgatható.
