Donald Trump elnök ellen decemberben közjogi felelősségre vonási vizsgálat (impeachment) indult. Vajon mit érzékel, mire következtet mindebből az „átlag amerikai” választópolgár? Hogyan alakul e fejlemény nyomán az elnökjelöltek népszerűsége? Csutak Zsolt, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza, az Amerikai Tanulmányok Kutatóintézet külső munkatársa elemzésében e témát járta körül.
Szemben azzal, amit itt, Európában a tengerentúli politikai eseményekről a jellemzően a CNN hírtelevíziót figyelő átlag értelmiségi feltételez, az amerikai választók nagy része nem az USA országos hírcsatornáiból tájékozódik – annak nézettsége egyébként mintegy ötödével csökkent is, szemben a rivális Fox News-zal. Az Államok egész területén fogható tévéadók helyett sokkal inkább a helyi média, a közbeszéd, az online média szolgálja ki a hírfogyasztók igényeit az idősebb generáció tagjainak körében, míg a fiatalabbak a közösségi médiából tájékozódnak. Ennek megfelelően a múlt év decemberében megszavazott, Trump elleni eljárás megítélése, súlya is más a tengerentúlon, mint amit feltételezne a magyar hírfogyasztó – állapítja meg a szerző.
Szó sincs ugyanis elfordulásról, egyértelmű kiábrándulásról, világvége-hangulatról. Sokkal inkább igaz az „ahány választói csoport, annyi reakció”-megfogalmazás. Az „átlag amerikai” egyébként jellemzően mérsékelten konzervatív, támogatja az Amerika-központú szabadpiacot és a gazdasági protekcionizmust, ennél fogva inkább republikánus. Eközben az is megfigyelhető, hogy az ideológiai és politikai identitás a felsőfokú tanulmányokkal fordítottan arányosan változik a liberális, kozmopolita világnézetű demokraták javára. Azaz minél több évet tölt el valaki az oktatásban, annál nagyobb valószínűséggel válik belőle liberális, kozmopolita szemléletű demokrata.
Az elemzés kiemeli az un. rozsdaövezeti államokat (rust-belt states), azaz az USA észak-keleti és közép-nyugati vidékét, amely hosszas gazdasági stagnálás után feltápászkodni látszik: csökken a munkanélküliség, lassan megközelítve a mindössze három százalék körüli országos átlagot. Az itt élők alapvetően inkább Trump-pártiak – értékelik az elnök protekcionista külpolitikáját –, ám az elnök stílusával nemigen tudnak azonosulni: választási hajlandóságuk visszaesni látszik, elbizonytalanodtak, hezitálnak.
Annál is inkább, mert a választási eredményekre általában döntő hatással bíró gazdasági helyzet alapvetően jó: az életszínvonal emelkedik, az állástalanok száma csökken, az amerikai kormány központi költségvetéséből kárpótolja a kínai kereskedelmi konfliktus által érintett ipari és mezőgazdasági vállalkozásokat.
Eközben – ahogyan a szerző fogalmaz –- „a New York-i és kaliforniai jóléti elefántcsonttornyokban politizáló demokraták (az állami egészségügyi biztosítást beígérő Bernie Sanders és Elisabeth Warren, a progresszív-megosztó Pete Buttigieg, vagy Michael Bloomberg médiacézár) elsősorban nemi és faji identitás-alapú politikai üzenetei, illetve a bevándorlók problémái nem igazán érintik meg az átlag amerikaiak szívét-lelkét, még kevésbé eszét és választási szimpátiáját”. Miközben tehát enyhén szólva is megosztó az elnök vitriolos stílusa és a politikai korrektség apró jeleit sem mutató kommunikációja, az látszik, hogy a választók nagy részét gazdasági döntései révén sikerülhet megnyerni.
S ez eldöntheti a novemberi elnökválasztást is.