A stratégiai stabilitás keresése

Amerikai-orosz kiberfegyverszüneti tárgyalások

Miközben a világmédia és a közösségi platformok színpadán továbbra is röpködnek a csípős megjegyzések, néha alig burkolt fenyegetések, addig a színfalak mögött csendben, az előre eltervezett menetrend szerint megindultak a szakértői szintű egyeztetések az amerikai-orosz kibermegállapodás részleteiről. 

Az amerikai és az orosz elnök június 16-ai találkozójáról beszámoló korábbi írásunkban „történelmi jelentőségűnek” neveztük az eseményt. Amit sokan vártak már, és amitől szinte semmit sem remélt a szakmai-politikai elitek többsége. Fontos volt ez az esemény már a párbeszéd puszta tényének okán is. Az elmúlt évek gyors ütemben elmérgesedő hatalmi rivalizálásában az események fenyegető eszkalálódásának megállításához elengedhetetlen, hogy a szembenálló felek egyáltalán szóba álljanak egymással. Tovább emelte az esemény fontosságát, hogy Biden amerikai elnök egyenrangú félként (noha versenytársként) definiálta orosz kollégáját. Ez harminc év amerikai politikájával szakított, és megalapozta a tényleges párbeszéd lehetőségét. Oroszország ugyanis – a szovjethatalom széthullása nyomában járó összeomlás évei után – már egyértelműen visszatért a nagypolitika porondjára, és ennek megfelelő pozíciót követel magának a tárgyalások során is. Korszakosnak azonban a témaválasztása miatt neveztük ezt a találkozót. A hidegháború kezdete óta a szuperhatalmak egyezkedéseiben az atomfegyverkezés kérdései álltak a középpontban. Ez a mostani volt az első amerikai – orosz csúcstalálkozó, ahol a stratégiai stabilitás problémakörében alapvetően a kibertér viszonyai és fejleményei kerültek a fókuszba. 

Az elmúlt másfél évtizedben, elsősorban az ENSZ égisze alatt, fontos és sikeres munka zajlott a kibertérben való felelős állami viselkedés normáinak kialakítására. Az ezeken kidolgozott (és valamennyi tagállam által elfogadott) működési elvek és szabályok fontos iránymutatást jelentenek – ám alapvetően önkéntesek, tehát jogi kötöttséggel nem járnak. Az amerikai-orosz csúcstalálkozó felvetése: egyetlen meghatározó témára kell fókuszálni az erőfeszítéseket, ám az így születő egyezségnek bilaterális, jogi érvénnyel kötelező megállapodási formát kell adni. Úgy fogalmazhatnánk: a csúcstalálkozó innovációja az, hogy keveset akar markolni – ám azt akár ténylegesen meg is lehet valósítani.

A tárgyalások témáját a „célpontok korlátozásában” jelölték meg. Az elképzelés az, hogy a két állam abban állapodjon meg, hogy kölcsönösen tartózkodni fognak a jövőben egymás „kritikus polgári infrastruktúráinak” támadásától.

A találkozót követő hetekben újabb kiberakciók  történtek amerikai (és más nemzetiségű) célpontok ellen. Az USA szakmai-politikai elitjének egy része annak adott hangot, hogy „az oroszokkal nem így kellene beszélni”, hanem az erő politikájából tárgyalva, ultimátum elé kellene őket állítani. Úgy tűnik azonban, hogy Biden nem csupán a külpolitika témáiban számít az egyik legtapasztaltabb amerikai politikusnak: az Egyesült Államok hatalmi intézményeiben (és intézményeivel) való boldogulásban is sok évtizedes rutint gyűjtött össze. Miközben a többnyire harciasabb elköteleződést elváró sajtó, illetve a nemzetbiztonsági intézményrendszer képviselői előtt az elnök sokszor élesen fogalmaz, a verbális harciasság ellenére szemernyit sem enged a genfi csúcstalálkozón kitűzött elképzelésekből. Iskola példája ennek a meglepően egyszerű (ám meglepően jól működő) taktikának az elmúlt hét eseménysora. Kedden az amerikai elnök a Nemzeti Hírszerző Igazgatóság (ODNI), tehát az amerikai nemzetbiztonság krémjét jelentő csúcsszerv munkatársai előtt a kiberháború fenyegetését hangsúlyozva éles kifejezésekkel illette Oroszországot. A kemény szavak és fenyegetések ellenére azonban másnap az eredeti menetrend szerint és tematikával megkezdte munkáját a felső szintű amerikai-orosz szakmai egyeztető fórum a kiberbiztonságot garantáló alap megállapodás kimunkálására.

Bár valóban a kiberbiztonság témáinak szakértői között indult meg az egyeztetés, valójában magas rangú politikai szereplők kezdték meg az egyszerűsége ellenére is sok buktatóval járó kiberfegyverszünet kidolgozását. Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes ült a tárgyalóasztalhoz orosz kollégájával, a szintén miniszter-helyettesi rangban levő Szergej Rjabkovval. A nyitó megbeszélésről természetesen alig szivárgott ki érdemi információ – és ez így is van jól. Éppen a csendes háttérmunka lehet ugyanis a garancia arra, hogy valóban eredményesen zárulhat majd az egyeztetés. A diplomáciában azért sokat elárulnak a jelzők, a kifejezések. Mindenképpen fontos lehet, hogy mindkét politikus „szakszerűen zajló”, „nagyon lényegre törő”, „két lábbal a földön járó és racionális” párbeszéd megindulásáról számolt be. A nyitó ülésen az alapvető elképzelések felvázolására került sor, illetve az ezzel kapcsolatban előbukkanó eltérő megközelítések tisztázására. A szűkszavú beszámolókból az látszik: az amerikai fél egészen szűkre szeretné szabni az egyeztetések fókuszát, és kizárólag a zsarolóvírusos kibertámadások megakadályozása-megelőzése szerepel az ő napirendjükön. Az orosz fél ugyanakkor ennél szélesebb kontextusban szeretne megállapodást tető alá hozni. Rjabkov úgy fogalmazott: az amerikaiak a számukra fontos témára szűkítenék a témát. Be kell azonban látniuk, hogy az oroszokat foglalkoztató fenyegetettségeket is tekintetbe kell venni.

A megegyezésig, nem kétséges, még nagyon hosszú és rögös út vezet (ha vezet egyáltalán). Az elkövetkező hetekben immár valóban szakértői szinteken folyik majd a részkérdések egyeztetése, megvitatása. Ezt követően szeptemberben ül össze ismét a miniszter-helyettesi szintű fórum.