„Nyolcvan év / Ritka szép; / Hetven év: / Jó, ha ép; / Hatvan esztendő: untig elegendő”. Az „aggastyán” Arany János készülődött így, amikor még egy gazdagon termő fél évtized adatott neki. Mikó Imre, a székely unitárius köznemes család XX. századi sarja kevéssel élte túl Aranyt; 1911. március 27-én született Bánffyhunyadon, Kolozsváron halt meg, hét nap híján 66 évesen.
Diákkorában az Erdélyi Fiatalok vezérszemélyisége volt, aztán Mikó Imre ügyvéd, országgyűlési képviselő, a kolozsvári egyetem előadója, aki több mint félezer oldalon adta ki a Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika című nagy művét. Azután és közben írt esszét és életregényt, hely- és családtörténetet, emlékiratot. Megfontolt és megelégedett volt, a sors panaszolása helyett bölcsen, nagy lelkierővel a módszeres, örömteli munkát kereste. Erdély talán legutolsó polihisztor írástudója, politikusa, tudósa, szépírója, szerkesztője korántsem mondhatta volna el magáról, amit az előtte járó Kós Károly.
Azt, hogy ami neki osztályrészül jutott, az volt „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni”. Amikor Kolozsvár 1944. októberi szovjet megszállása után ötezer magyar férfit tartóztatott le a GPU, köztük volt Mikó is, „Horthy fasiszta parlamentjének” képviselője. Négy évet töltött Csehov szülővárosában, Taganrogban, „ebben az Azovi-tenger melletti kikötővárosban, ahol a háború majdnem mindent lerombolt, ahol az oroszok is, mi is éheztünk és fáztunk. Mint annyiszor, most megint a nyelvtudás segített. A hazai három nyelv s a nyugatiak után most már könnyebb volt megtanulnom oroszul úgy, hogy nemcsak ott, hanem hazatérésem után is használhattam orosz tudásomat műfordításra, tanításra.”
Az ötvenes évek végén megint kitaszított; nyelvtanári állásából kiteszik, könyvügynökként, bolti eladóként, fordítóként, bedolgozóként tartja el családját. Nem kolozsvári legenda: „az Egyetem utcai kis tankönyvárusító üzletben olyan egyetemi magántanár szolgálja ki a vásárlókat, aki – ha kell – a magyar és a román mellett még négy világnyelven világosítja fel portékájáról a betérőket, és két vásárló között – a pult alatt – könyvet ír, vagy lexikont szerkeszt.” (Benkő Samu) Amint maga emlegette, „A könyvterjesztés terén, kerékpáron és pult mellett eltöltött tizenkét év nem kevésbé volt tanulságos. Gyakran idéztem a könyvsátorban áruló Móricz Zsigmond mondását: könyvet írni művészet, eladni kunszt. Az is kunszt, hogy az ember a pulton – két vevő között – könyvet írjon, de nem lehetetlen.”
A higgad, elegáns Mikó egy történelmi élet terheit hordozta; „van egy könyve, amelyet őreá vonatkozóan is jellemzőnek érzünk: Akik előttem jártak. Kifejezi, hogy ő időben előttünk járt, de ugyanakkor előttünk járt példájával, akit mi nem csak időben követünk, hanem ugyanakkor ugyanabban a kisebbségi sorban lépkedőkként utat mutató vezérszemélyiségként is”. (Balázs Sándor)
Egyszer a szakpolitikus, másszor a jogtudós, később a szépíró, műfordító, esszéíró, a szerkesztő vagy éppen a művelődéstörténész kerekedett felül benne Erdély legújabb korának történelmi szorításában. Ahogy lehetett, ahogyan a körülmények, tájékozódása, kolozsvári és párizsi, német, svájci, angliai tanulmányai, politikai tapasztalatai, vonzalmai, pályafordulatai és válságos élethelyzetei engedték. Az erdélyi unitarizmus örökében nőtt fel, nemzedéke nagy hatású mozgalmának legifjabb tagja volt, csatlakozott Antal Márk marxista köréhez, az Országos Magyar Párt politikusa, a Romániai Magyar Népközösség titkára, 1940-ben a magyar parlament behívott erdélyi párti tagja, miközben mindvégig az erdélyi magyarságot szolgálta.
Óvatos volt, túlzottan mérsékelt, kiegyező, alkalmazkodó? Inkább csendes szavú, okosan racionális és belátó, kötelességteljesítő és jó kompromisszumokra kész. Nem merevedett meg elvárt szerepekben, hanem dolgozott. Emberségéért és teljesítményéért, jó híréért sokan tisztelték, néhányan még ki is álltak érte. Az unitárius egyház főgondnokát 1977 tavaszán temették. Sírját éppúgy érdemes olykor felkeresni, mint eligazító munkáit, amikor a tulajdon dolgaira úgy nézünk, mint aki ájulásból ébredt.
Nyitókép: Kolozsvár 1977-ben, forrás: Fortepan / MHSZ
